2010. május 19., szerda

Sajtos roló rúdja - házilag :-)


Hát itt a megoldás kérem szépen, s nem kell mindjárt az üzletekbe rohangálni :-) Miután én még soha életemben sajtos rolónak való rolót soha sem sütöttem, ezért aztán az sem érdekelt nagyon, hogy lehet hozzá kapni valamilyen formát. Egyik nap úgy nézett rám a fagyasztó szekrényből a leveles tészta, s majdnem azt mondta: vegyél már ki és csinálj már valamit belőlem. Azonnal beugrott a sajtos roló. Annak rendje módja szerint elkészítettem a sajt tölteléket, és félre tettem, hagytam kihülni.
A tésztát is gyönyörüségesen elnyújtottam, szép hosszu csíkokra föl is vágtam, de ekkor jött a bibi: mire fogom feltekerni, hiszen valahol ennek a rolónak belül üresnek kell lennie, mert akkor hogy lesz ebből sajttal töltött roló, na és még számtalan gondolat ahhoz: hogyan is fogom megcsinálni.
Ilyen gyorsan még soha sem jutott eszembe semmi. Arra emlékeztem, hogy egyik évben kellettek nekünk ilyen kis rudacskák - egyéb más célra - s azt is tudtam, hogy a garázsban - egy arra kijelölt helyen - találom meg. Rohanás a garázsba és megtaláltam a rudacskákat, de mindezek kevésnek bizonyúltak. Akkor jött a másik ötlet, hogy a kamrámban van egy eléggé vékony sodrófácska, na de ezt nem akartam elvágni, mert a gyerekek imádnak vele nyújtogatni.
Kipróbáltam a hosszabbik rudamat, hogy keresztbe befér-e a sütőbe? - befért! Jött az alufólia: Mindegyik kis rudacskát és a hosszu sodrófát is betekertem alufóliával és a csíkokra vágott tésztát rátekertem.
A hosszú sodrófára úgy tekertem rá a tésztát, hogy a csíkok egymást követték szorosan, de a két tekercset elválasztandó, egy pár milliméternyi helyet hagytam közöttük.
Az alufóliát előtte bezsíroztam, igy amikor megsült könnyen le lehetett húzni a rudakról. Eddig a sajt is kihült, s máris lehetett tölteni.

11 megjegyzés:

  1. Nagyon találékony vagy Viki!

    VálaszTörlés
  2. Még egy ötlet a rolókészítéshez. Elég hozzá, az A/4-es fénymásoló papír, meg sütőpapír, és olyan vastag rolókat lehet készíteni, amilyet csak akarunk, és nem kell zsírozni sem.
    http://azila.gportal.hu/gindex.php?pg=15800030
    (Nem reklámozni akarom az oldalamat, de itt képeken is megmutatom.)

    VálaszTörlés
  3. Bianka, Mary ! Köszönöm :))

    Aliz! Köszönöm, s megyek is Hozzád megnézni, mert nálunk A/4-es papírból van a legtöbb. Csak nyugodtan máskor is reklámozd a jó ötleteid. Köszi :))

    VálaszTörlés
  4. Juci! igazán nincs, mit, nem került semmibe :-) S még csak vásárolni sem kellett :) Ezen felbuzdulva, legközelebb egy kürtös-kalácsot kell késziteni, ahhoz pedig győjtöm a kéztörlő papirok hengerét :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sörös dobozokon sütöttem a kürtős kalácsot

      Törlés
  5. És nem ég el a papír?

    VálaszTörlés
  6. Én elmentem egy gazdaboltba és vettem egy mezei kapanyelet 500 Ft - ért, megkertem a párom, hogy vágjon nekem belőle 6 cm-es rudakat.
    Erre a célra tökéletes mindenkinek csak ajánlani tudom, úgy hogy a sajtos roló is elkészült. :)

    VálaszTörlés
  7. Anna! :) Ugye, hogy nem kell mindjárt a legdrágább eszközöket vásárolni? A célnak megfelel és örökké tartó.
    Kellemes ünnepeket kívánok Neked és kedves Családodnak.
    Viki

    VálaszTörlés