2010. december 20., hétfő

Előkarácsony menüvel I. Húsleves

Itt most egy kis titkolózással és amolyan karácsony előtti semmitsemmondokmithovadugtam témával kell körítenem ezt a finom húslevest.
Főzés és terítés közben azonban valami mégis kiszivárgott, de a lényeg az, hogy nem a LÉNYEG !!!!!! -


......csak valami olyasmi derült ki, amit az alábbi rajz és írás is közvetít.  A délelőtt főzéssel és egy kis előkészületekkel telt el, s a nagyobbik (15 éves) unokám egyszercsak bevonult a papához, kért egy papírt tőle, és az alábbi kis menüt írta össze. Természetesen abból, amit a konyhában látott. :-)
S tálaláskor az asztalfőre helyezte, illetve sorba adta mindenkinek, miheztartás végett, hogy mégis mit is fogunk ebédelni. S érzéseit is leírta, lerajzolta, majdnem eltalálva lényeget.
..........mert valóban ez a hétvége egy amolyan előkarácsonyi ünnepi ebéd volt nálunk.


Egy jó nagy: kb 3,5 - 4 kg-os  (amolyan udvaron kapirgáló) kakas  aprólékaiból főztünk egy nagyon finom levest. A levesbetét most grizgaluska volt, de nem kanállal, vagy villával, hanem nokedli szaggatóval kerültek a levesbe.


Én a húslevest nagyon egyszerűen készítem el és nem is állok mellette, amíg el nem készül. Egyszerűen előveszek egy jó nagy kuktát és sorjában rakom bele a következőket:
(Először is a kuktába beleöntöm a vizet és már be is kapcsolom a tűzhelyet.)



Kuktába: Víz, jól kiáztatott, megmosott csirkeaprólékok (szíve, mája, zúzája, lába, fara, háta, nyaka), só, egész bors, köménymag, szerecsendió, sárgarépa, fehérrépa, zeller gumó, zellerszár, 1 nagyobb krumpli, 1 nagy fej vöröshagyma, 1 nagyobb fej fokhagyma.

Amíg belerakom  a kuktába az összes hozzávalókat, addig a lé is kezd átmelegedni. Rárakom a kuktafedőt, 1-es (legkisebb) fokozatra kapcsolom alatta a hőfokot, és otthagyom. Kb 40-50 perc múlva elzárom alatta a lángot és hagyom mindaddig lezárva, amíg magától a gőz felenged és levehetem balesetmentesen a kuktafedőt.

Ha ilyen lassan főzöm a levest, olyan gyönyörű lesz, hogy szűrni sem kell.

A levesből kiszedek egy kisebb lábasba, és ebbe szaggatom bele a grízgaluskákat.

Grízgaluskát most (mivel hatan voltunk) 3 egész tojásból és grízből készítettem. A tojást felvertem, belekevertem a grízt és nokedliszaggatóval a levesbe raktam.
Amikor az utolsó nokedli is belepottyant elzártam alatta a hőfokot, a lábasra a tetőt rátettem és a gőzben még puhultak.


4 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta lett megint a levesed,megkóstolnám!:-)

    VálaszTörlés
  2. Ditta ! Köszönöm az elismerésed, nagyon melengeti a szívemet :)) Mi nagyon húslevesesek vagyunk, csak mindíg a levesbetét egy kicsit vitás, de ezt is megoldjuk, mert fele csapat csigával, a másik fele grizgaluskával szereti.
    Nekem meg mindegy, mert én mindegyiket szeretem :))

    VálaszTörlés
  3. Bianka !

    Az tuti jó lesz.
    S hogy én milyen jó megéreztem az előrehozott karácsponyi menü egy részét ?!! -- ugyanis tényleg nem lesz együtt a család az ünnepek nagy része alatt.

    VálaszTörlés