2011. február 9., szerda

Krémtúróval töltött gombóc


Könnyű és finom gondolatok jegyében született az ötlet. Legyen ma gombóc, na de  milyen ? Volt  a hütőszekrényben egy doboz vanílíás krémtúró, ezt is fel kellene használni, s akkor? - ám legyen a hagyományos szilvásgombóc helyett egy kis túróval töltött :)) Nem bántuk meg.

Hozzávalók a tésztához:



0,5 kg burgonya
10 dkg liszt
1  evőkanál búzadara
1 evőkanál olaj
1 tojás

Töltelélknek:
1 doboz vaniliás krémturó
kb 10-15 dkg túró (nem mértem, ennyi maradék volt a zacsiban)

Öntetnek: 3 kanál tejfölbe 1 csomag vaníliáscukrt elkevertem.


Morzsa helyett 6 db száraz babapiskóta

A krumplit  héjában megfőztem, majd  összetörtem. Összedolgoztam  az olajjal, a liszttel, és a végén hozzáadtam a tojást, valamint egy kevés sót.
A tésztát fél centi vastagra nyújtottam, majd  kivágtam  belőle nyolc centis kockákat.  A két túrót összekevertem. Mindegyik közepébe egy teáskanálnyi összekevert túrót tettem.  A négyszögek sarkait  összehajtottam, és  lisztes kézzel gombócokat formáltam a batyukból. Forró, sós vízben főztem  ki.

Morzsa helyett -és igy az olajat is elhagyhattam- 6 db száraz babapiskótát késes robotgéppel összedaráltam és ebben forgattam meg a gombócokat.

Még mindig volt maradékom, mégpedig 3 evőkanálnyi bontott tejföl, amit már el kellett használni, Ebbe tettem egy csomag vaniliáscukrot és a gombócok mellé tettem.
 

18 megjegyzés:

4Gyerek írta...

jó kis maradék hasznosítás. maradt belőle maradék? mert akkor jelentkezem.

Viki írta...

4Gyerek! Még most fogunk ebédelni, jöhetsz. Én csak kiváncsiságból bedobtam kettőt, de majdnem nem tudtam abbahagyni :))))

Cakeni írta...

4Gyereknél megettem a husikat,ide jöttem a deszertért,jó is lenne nem mondom...
Imádom a gombocot és a lányaim is ,sokszor készítek én is:)

Maria írta...

Csak a férjem meg ne lássa. Imádja a gombócot, de azzal én nemigen boldogulok. Valahogy nekem nem sikerül... Utoljára talán 2 éve, a szülinapjára készítettem egy nagy tállal, lehet, hogy megint meg kellene próbálni!! A Tied olyan szép, és biztosan nagyon finom is.

Viki írta...

CakEni! Kedves egészségedre, gyere máskor is, majd igyekszem kicsit többet csinálni :))

Bianka írta...

Isteni

Ditta írta...

Vikikém,én is beállok az éhenkórászok sorában,nagyon okos ötlet így krémtúróval,imádom!:-)

Belly írta...

Ez isteni finom lehet!

Viki írta...

Bianka ! Köszi

Viki írta...

Dittusom ! Elfogyott :(((( sorry !!!! Legközelebb plusz egy tállal főzök :)))

Viki írta...

Belly ! Állítom, hogy az is volt :)

Maryenne írta...

Nagyon jól néz ki és láthatólag finom is! Következőből én is kérek mivel én se tudok készíteni!

Erinacea írta...

Viki, hogy mekkora ötleteid vannak! Tök jó ez a krémtúrós töltelék!

Kata írta...

De ügyes vagy, hogy minden maradékot felhasználtál:) én meg itt sárgulok, mert a gombóc a mumusom, az valahogy nem az én területem:(

Gizi írta...

Viki de jó ötleteid vannak!!! Már nem is tudom mikor volt nálunk gombóc. A szilvásat jól meglocsoljuk vaníliás cukros tejföllel, úgy isteni finom. Na de krémtúrósat még nem próbáltam, hát úgy látom itt az ideje.

Szemirámisz írta...

Nyami-nyami, ez nagyon finom lehetett! :)

Viki írta...

Marym! Összehozunk egy turósgombóc talit :)

Eri ! Igy jár az ember lánya, ha sokmindenből van egy kicsi :)))

Kata ! Nekem is sokáig mumus volt :))

Viki írta...

Gizi ! Köszönöm, tényleg érdemes egyszer egy próbát tenni vele.

Szilvás-tejfölös? na ezt itthon nem emlegetem, mert a "kisház" meg reggeli olvasószoba foglalt lesz egész nap.
Nekem egyébként jöhet, az én gyomrom mindent bevesz :))



Szemi! tényleg az volt..