2011. január 20., csütörtök

Zsemlecipók


Ma nem a kenyér volt a soros, inkább már valami finomságra gondoltunk. Igazság szerint vizes zsemlének indúlt, de hát ott hevert előttem egy doboz tej a konyhapulton, s én természetesen, hogy abból mértem ki a megfelelő mennyiséget. Igy lettek ezek tejes zsemlecipók. (bár ez véletlen volt)

Zsemlecipók? - hát igen, mert legalább másfélszer nagyobbak, mint az üzletekben kapható felfújt üres zsömlék, míg ezek jó nagyok, belülről pedig jó kis finom laza szerkezetüek.
Már megint nem csalódtam a "tévedésemben" - víz helyett - tej !! "


Hozzávalók és elkészítés


60 dkg liszt (BL 80-as)
2 dl langyos tej (eredetileg vizet akartam, de közelebb volt a tejes doboz, mint a csap) :-))))
csipet. cukor
1 teáskanál só
2 evőkanál olaj
1 egész tojás
1 kispohár joghurt
2 dkg élesztő (LINCO)


Először a tejet, a tojást és az olajat, valamint a joghurtot tettem bele a kenyérsütőgép üstjébe, majd a lisztbe belekevertem egy csipet cukrot, a teáskanál sót. Jól összeszitáltam őket és ezt is a kenyérsütő üstjébe, a nedves anyagokra tettem, Tetejére rámorzsoltam az élesztőt.

A kenyérsütőgép előmelegített, majd kevert és dagasztott.

Miután elfeledkeztem kicsit róla és csak későn jutott eszembe, hogy a tésztám a kenyérsütőben van, már csak azt vettem észre, hogy majdenem teljes egészében megkelt. Hagytam még egy kicsit, hogy végig vigye a program a kelesztést.

Az összes kelesztési idő 1 óra volt.

Ekkor kikapcsoltam a kenyérsütőt és a tésztát egy enyhén lisztezett lapra botrítottam. Hat egyenlő részre osztottam (mérleget használtam). kb 26-28 dkg-os cipók lettek.

A zsömléket gömbölyítettem és sütőlappal borított tepsire elhelyeztem.  Ráhúztam egy óriási zacskót, s még 50 percig duplájára kelesztettem.

A zsemléket bevagdostam egy éles zsiletpengével. A sütőt bekapcsoltam, majd 20 perc után –ekkorra már felmelegedett a sütőm 190 fokra – betettem a zsöméket a gőzös sütőbe. 
170 fokon 25-28 perc alatt készre sül.



A zsemléket lespricceltem, a sütő aljában egy kis edénybe vizet tettem.


Ekkorára dagadtak a sütőben


Itt látszik a sütő aljában a víz

Rácsra szedtem őket, hideg vízzel lespricceltem és itt hagytam kihülni. Attól függetlenül, hogy a tésztájában nem víz, hanem tej van, még a cserepek is előjöttek. Már ebből vacsoráztunk. Háááát mit is mondjak?  - nem bírtam megenni egy egészet. Isteni finom lett. Máskor is "elszúrom" a hozzávalókat :)))

32 megjegyzés:

szemirámisz írta...

Micsoda gyönyörűségek!!!

Egyébként kiflibe, zsemlébe én is jobban szeretem a tejet, vagy legalábbis vízzel fele-fele arányban keverve. :)

Nelli írta...

Elszúrva?Jesszusom!Milyen lehet, ha nincs elszúrva?:-)Gyönyörű, mosolygós zsemlék lettek Viki!:-)

Hobbychef írta...

Kedves Viki!
Nem találok jelzőket, ilyet az Auchenben - ahol vásárolni szoktam -nem találok. Egyszerűen, gyönyörűek!

Maryenne írta...

Azta Viki gyönyörűek! Vittem egyet reggelizni!:D

Margó írta...

Viki, ezek a zsömlék valami gyönyörűségesek! Azok a cserepek rajta! Holnap reggelire ez lesz.

ginko írta...

Viki! még ma megcsinálom, majd mutatom:)

Chef Viki írta...

De kis mosolygós gyönyörűségek :-)

Gratulálok, eeeeeeeeeez igen!

Bianka írta...

Gyönyörűek

Yldyco írta...

Egész egyszerűen gyönyörűek. Az enyém most kel.

Andrea Juhász írta...

Nagyon szépek lettek! :)
De beleharapnék ;)

Elif írta...

Csodásak! Épp ilyenekről álmodtam az éjjel, komolyan! :D

Terike írta...

Csoda szépek! Gyönyörűre keltek. Én is megcsinálom.

Ditta írta...

Viki drága ez maga tökély:-),de mi van akkor ha nincs dagasztóm sajnos,akkor hogyan kell csinálnom?

nöné írta...

Nagyon-nagyon guszták!
Örülök, hogy Rád találtam, sok csodaságot láttam, igyekszem kipróbálni őket.

Viki írta...

Szemi! De jó hogy itt vagy már ! Igen én is utána gondokodtan, hogy amikor kiflit sütök, akkor is tejet használok. Csak tudod az első reació ez volt, hogy recept szerint víz, én meg tejet tetten hozzá, De jó, hogy igy lett :))

Viki írta...

Nelli! igazából csak annyit szúrtam el rajta, hogy viz helyett tejet tettem, de legközelebb is igy cselekednék.

Hobbychef !!! ÓÓÓÓÓÓÓÓ micsoda megtiszteltetés - köszönöm.

Marym! még jó hogy vittél belőle frissen, mert már csak 1 db van. holnap sütöm a következőt. Nagyon bejött :))

Viki írta...

Margó !

Ginkó !

Kiváncsivá tesztek, remélem sikerülni fog, drukkolok !!!

Chef Viki !

Bianka !

Nektek is köszönöm szépen :))

Viki írta...

Yldyco ! Remélem már a kóstolásoln is túl vagytok ?! drukkolok.

Viki írta...

Juhász Andi ! köszönöm, de igyekezz, mert már nem sok van :)))

Elif! Kívánom, hogy álmod váljon valóra ! :))

Terike ! köszönöm. Fogj hozzá, megéri, nagyon finom. Kiváncsi leszek nektek hogy fog ízleni. Majd meséld el :))

Yldyco írta...

A zsemle-cipó fantasztikusan finom, én 8 db-ra osztottam, így is hatalmasak lettek. Ma roston sült fokhagymás csirkemáj volt az ebéd Viki zsemle-cipóval és babsalátával. A családom két rágás között arról áradozott, hogy valami fantasztikus ez a zsemi máskor is ilyent kérnek.

Viki írta...

Ditta !

Kézi mixered sincs, amihez van kézi dagasztó kar ? Most mit csináljak Veled, küldjek egy dagsztót ? - küldhetek.
No félre a tréfával.

Ez nem egy óriási mennyiség, kézzel is be lehet dagasztani.
Egyszerüen egy tálba teszed a lisztet, mélyedést a közepébe és bele a folyékony anyagokaq. Elkezded kevergetni, elegyiteni a tésztát. Arra számolni kell, hogy ez nem egy lágy tészta, kicsit meg fogja a kezed kinozni, de ki lehet bírni. Nekem néha jól is esik egy kis kézi dagasztás.
No szóval addig nyomkodod az ujjaid a tészta összetevőibe, amíg össze nem áll, s a kezedről, ujjaidről le nem válik a tészta.
Ha már tiszta kézzel tudsz tovább dolgozni vele, akkor nincs sok hátra.
Egyszerüen jól át kell gyúrni a tésztát. Közben ha lágyulna egy kicsit, akkor alálisztezel.
(Az én kezem alatt általában lágyul a tészta, de ezt már 10 éves koromban megmondta a nagyikám, mert akkor kis székre állva a nagy fateknő elé, segítettem neki kenyeret dagasztani)

Megpróbálom leírni, ha nem leszek érthető majd lerajzolom:))

Előtted áll a deszkán az összeállított tészta. A legjobb, ha egy kissé téglalap alaku.
ekkor a jobb oldali felétől elindulsz és először a jobb kezeddel, mind az 5 ujjaddal, majd a bal kezeddel nyomkodod bele az ujjaid, s igy mész végig a tésztán. Amikor belenyomod az ujjaid parányit meg is csavarhatod a tésztában. Egy olyan negyed fordulattal. Ezzel együtt jócskán hosszabb is lesz az anyagod. Amikor ezzel kész vagy, akkor a bal oldali felét ráhajtod a tészta másik részére, s ujból kezded a jobb kéz után a bal kezes dagasztást. Ha kezd szép simává alakulni a tésztád már kész is vagy.
Ha jól dolgozol, akkor ez a kézzel nyomkodás és balról visszahajtás nem lesz több, mint 5-6 menet. és kb ennyi perc is. Utánna kicsit megformázod, egy picit kerekited és kelesztő tálban keleszted. Innentől kezdve pedig már csak annyi, hogy ha megkelt, akkor kiborítod a kelesztőtálból, szétvágod darabokra és megformázod a zsömléket, amit a fotók alapján iks látható formáhan és sorrendben csinálsz. No persze gyakorlat teszi a mestert.

Ha mégsem voltam érthető nyugodtan kérdezz, válaszolok.
Vagy küldök Neked egy félig használt dagasztólapátos kézimixert :))
Sok-sok sikert kívánok hozzá.

Viki írta...

Yldyco ! örömömben kirázott a hideg. Jaj den nagyon örülök neki. Képzel el, hogy az én férjem is ezt kéri, de már holnap. Hát mégcsak tegnap sütöttem, de szinte kétpofáckára durmolta be reggel is.
Yldyco ! nagyon örülök, hogy sikerült Neked is, de hiszen Te egyébként is egy mester vagy.

Viki írta...

Kedves Nöné !
Én is örülök Neked, s szívesen látlak a blogomon. Sok-sok sikert kívánok a próbálkozásokhoz.

Gizi írta...

Jaj Viki ezek a cipók gyönyörűségesek!!! Nem győzök betelni velük. Nagyon ritkán eszünk péksütemény, de ezt a receptet már viszem is magammal.(na nekem biztosan nem lesznek ilyen meseszépek, de sebaj)

A sárgaborsó levest is meggusztáltam, hú de régen volt már nálunk, köszi hogy eszembe juttattad, jövőhétre beütemezem.:)

Ditta írta...

Hú Viki nagyon szépen köszönöm a tartalmas segítséget:-),nagyon kedves vagy!:-)
Olvasom hogy kézi dagasztóval is lehet dagasztani,na olyanom az van,akkor miben változik a menete,segítenél abban is egy picit,ha nem vagyok pofátlan?:-)
Meg még annyi,hogy a sütő aljába egy lábasba tegyek vizet,és úgy kell,hogy süssem a zsemlét?
Nem tudom mert még soha nem sütöttem:-)
Előre is köszönöm a segítséget!

Viki írta...

Ditta! a helyzet semmiben sem változik. Beleraksz mindent a dagasztó edénybe, vagy ha az nincs a kézi dagasztódhoz, akkor egy inkább kicsit magasabb oldalu -akár müanyag- tálba is.
Elkeded először lassan összekeverni a hozzávalókat, majd emelhetsz a sebességen, ha már nem "porzik" a liszt.
Szerintem itt sem kell több, mint 20 perc, de lehet hogy még annyi sem a dagasztáshoz.
Azt már fogod látni a tésztán. Amikor elkezd szép símává alakulni (ne legyen nagyon lágy, inkább egy kicsit ruganyos, tehát ellökje az ujjad a tészta, ha belenyomod).

Ha a dagasztással kész vagy, akkor irány a kelesztő edény, s innen a többi már ugyanugy müködik, mint normál körülmének között.

A gőzölögtetés?
Amikor a sütőt bekapcsolod, akkor helyezed el egy arra alkalmas edénybe azt a kevéske kis vizet, ami a tésztának a gőzölögtetéshez kell.

De ha jól megnézed a fázisfotókat, akkor látod az én sütőmben, hogy egy lapostányérnyi tálcám van, s abban öntök talán 2 decit. Ennyinek elég kell lenni.

Sok-sok sikert kivánok.

Csak halkan súgom meg, hogy az éjjel nekem már újat kellett sütni, mert a férjem este 10-kor döbbent rá, hogy "anya ! csak 1 zsemle van és mi lesz a reggeli?"
Hát akkor kimentem a konyhába és még ki is sütöttem. Legalább addig néztem egyszer életemben TV-t is :)))

Ha bármi van szivesen segítek, csak írj.
akár ide is, de irhatsz az e-mail cimemre is. Azt talán hamarabb észreveszem, mert ha jön levél, jön egy kispostás, aki kiabál, hogy "ittvagyooooook"

Ditta írta...

Hú Viki,Te egy angyal vagy!:-),nagyon köszönöm a segítséget,ha ezek után nem tudom megcsinálni,akkor facsiga legyek:-)),nem a viccet félre téve,köszönöm,nagyon kíváncsi leszek a végeredményre,minden tudásodat bele teszem:-))
A végeredménnyel meg jelentkezem,beszámolót tartva:-),ha elakadok akkor sikítok:-)

Viki írta...

Ditta drágám ! Te olyan ügyes kislány vagy, hogy nem az én tudomásom kell ehhez, csak tedd mellé a szereteted, s máris kész. A zsemlék formázásáról nem is írtam, de gondolom az már nem okoz gondot. Vagy a konyhapulton, (nyujtódeszkán) vagy a tegyeredben gömbölyitsd mégpedig úgy, hogy a jobb kezed hüvelyk ujjával a jobb oldali részből behajtasz egy kicsit és így menj körbe mindaddig, amíg szép kerek és sima nem lesz. A zsemle fenekének is szép (na jó majdnem szép) simának kell lenni, de nem olyan lényeges, ugysem a fenekét nézi senki :)))))

Veled együtt izgulok és szorítok Neked.

Farci írta...

Viki, köszönöm a receptet, elkészítettem :)
http://farcialkot.blogspot.com/2011/01/mosolygos-zsemle.html

Ditta írta...

Főnök asszony jelentem a szemlék elkészültek:-)),nagyon várom a szűri véleményét!!:-))S még egyszer nagyon köszönöm a részletes útmutatást!:-)

Viki írta...

Farci ! Nagyon szívesen. Már jártam Nálad, és valami csodálatosra sikerültek a zsömléid. Nekem pl a Tiéd jobban tetszik színre, mint a sajátom. Gratulálok.

Viki írta...

Dittus ! Húúú de kiváncsivá tettél, már röpülök is zsűrizni :)))))
Boldoggá tettél, mert érződik a soraidból, hogy Te is boldog vagy.
Köszönöm, hogy az én receptem használtad.