2020. április 15., szerda

Részeges pogácsa

Részben a Húsvéti maradékok felhasználása 

Részeges pogácsa


Hozzávalói:

1 kg BL 55-ös Tótkomlósi liszt
40 dkg vaj (lehet Ráma is)
4 dkg élesztő
2 dl tej
2,5 dl natúr joghurt 
25 dkg reszelt félkemény sajt
1 teáskanál só
2 db tojás 
egy kis húsvéti maradék (füstölt sonka ledarálva, ill. botmixerrel összezúzva)
2 kanál füstölt szalonna zsírjával összekeverve
Kevés egész köménymag

+ 1 tojás a kenéshez (amit kb 0,5 dl tejjel hígítottam)


Elkészítés:

Az élesztőt a 2 dl langyos tejben felfuttattam.
Amíg az élesztő dolgozott, addig
a vajat a liszttel, (egy jó nagy tálban) elmorzsoltam. 

Középen egy mélyedést készítettem, ebbe öntöttem bele az összes többi hozzávalót. Hogy egy kis pikáns íze legyen, adtam még hozzá  3 evőkanálnyi sonkadarálék keveréket, amit a félretett összesből vettem el. 

A Füstölt sonka darálékot 2 kisebb evőkanál füstöltszalonna olvasztott zsirjával összekevertem és félre tettem a hűtőbe, mert ez kell majd a hajtogatáskor a kenéshez. 

Nagyon könnyű volt összeállítani a tésztát. Fél óra pihenés következett

- o - o - o - 

Lisztezett lapon kinyújtottam jó nagyra a tésztát, és most vettem elő a kenőkémet (füstöltszalonna zsirja és a füstölt sonka darálék keveréke) 
Egy szilikon ecsettel a kence egy harmadát rákentem a kinyújtott tésztára, majd összehajtogattam. 
A tőlem távol lévő részét magam felé középig, majd az alsó részt is ráhajtottam, utána balról jobbra kétszer behajtottam a tésztát. Letakartam és 30 percig pihentettem. 

Ezt a műveletet, még kétszer (tehát összesen 3-szor) megismételtem. 
Minden hajtogatás után 30 perc pihenő! 



Utolsó hajtogatás utáni 30 perc pihenő idő leteltével kinyújtottam, picit vizes ecsettel végighúztam és megszórtam egy kis köménymaggal.

Tepsire raktam. 
3 tepsi (2x36 és + 25 db) telt meg a pogácsákkal. 

A sütőt bekapcsoltam 200 fokra. 
Amíg a sütő melegedett, addig lekentem tejjel higitott tojással a pogácsákat.

Ahogy a sütő elérte a hőfokot beraktam az első adagot. 



200 fokon alsó-felső sütésnél 15 perc alatt sült ilyen szépre. 




Bevittem a férjemnek megmutatni az első kisült adagot és úgy kellett visszalopnom, mert egyszerűen nekiesett, pedig még nem hült ki rendesen. 


Nagyon finom, pillekönnyű pogácsák. Egyszereűen nem lehet abbahagyni az evést! 



2020. április 14., kedd

Pizza alapok félig sütve, fagyasztva


Pizza tészta

 1 kg liszt  
7 evőkanál olaj 
1 csapott evőkanál só
7 evőkanál olaj 
Langyos Tejben 4 dkg  élesztő elkeverve 
Langyos víz, hogy finom kelt tészta állagú legyen. 




Dagasztógép 5 percig dagasztotta. 40 percet pihent, duplájára kelt. 


Formáztam, 200 fokon 8 perc alatt félig megsült. Amikor kihült, csomagoltam, és fagyasztóba raktam.





(2 x 1 kg lisztből készítettem és 33 db lett belőle. )


Felhasználáskor fagyott állapotban megpakolom az éppen hűtőben lévő rávalóval. Addig a sütő felmelegedett 200 fokra. 5 perc sütés elégséges, de sütőfüggő.