2011. február 27., vasárnap

Egy torta, mert eljött hozzám az ALDI - :)

A mi kis városunkban már majdnem minden multi megtalálható, de pár évvel ezelőtt  az ALDI csak a  felmérés szintjéig jutott el, s úgy döntött, hogy nem teszi le gyökereit  nálunk, viszont néha olyan dolgokat lehet kapni ebben az áruházban, amihez csak azok jutnak hozzá, akik a környéken laknak, vagy esetleg VAN EGY JÓ BARÁTJUK, JÓ ISMERŐSÜK - és elmegy, megveszi elpostázza, én meg élvezem a helyzetet, mert úgy érzem, hogy Yldyco személyében eljött hozzám az Aldi :)
Yldyco ! Köszönöm.

Olyan szerencsében volt részem, hogy nemcsak a sütőkereteket, de még a bonbon-formázókat is sikerült megvásárolnia, most már csak venni kellene egy jó nagy levegőt, egy adag bátorságot, meg egy kis hozzávalót, és kipróbálni a bonbon formázókat (is)

Nem volt egy könnyü napom, a tegnapi, de nem bírtam ki, hogy ne próbáljam ki a keretet. Úgy döntöttem, hogy a kerekkel kezdem.

Ez az egyszerű torta lett a végeredmény, ami nem más, mint egy citromos -egy kicsit saját variációban, ami a tölteléket illeti- :)



8 tojásból sütöttem egy piskótát.
A robotgép edényébe tettem a 8 tojás fehérjét, egy csipet sót és elkezdtem a habverést, fokozatosan adtam hozzá a 8 kanálnak megfelelő édesítőszert, majd a tojások sárgáját egyenként. 6 kanál lisztbe belekevertem egy fél csomag sütőport. A robotgép miután kemény habbá verte a fehérjét, kicseréltem a keverőlapátot. Lassú fokozat mellett  hozzáadagoltam a lisztet, majd a kerek sütőformába csurgattam. Hideg sütőben kezdtem a sütést. 160 fokon 18 perc alatt sült meg.

A töltelékhez, 0,5 liter tejből főztem egy kemény tejbegrizt. Amikor megfőtt hozzáadtam 25 dkg margarint, s szintén édesítőszert adtam hozzá. 1 óriási citrom héját belereszeltem és 2 citrom levét beleszürtem.

A kerek piskótalapot félbevágtam, megtöltöttem, majd a tetejére: fél dl tejszínbe  felolvasztott csokoládéval vontam be. A torta oldalát szeletelt mandulával, míg a tetjét habzsákba töltött krémmel diszítettem.






Látogasd meg ELŐZŐ POSZTOM, s a legalsó sorban leírtakkal hamarosan jövök !!!!!

28 megjegyzés:

  1. Nagyon fincsi mutatós ,gyönyörű torta lett a végeredmény,gyorsan felavattad a formát,de a bonbon formát se halogasd,nem fogod megbánni:-)

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörű! A kedvencem a citromtorta! Nagy izgalommal várom a további szuper recepteket és ötleteket a sütőkeretek használatával kapcsolatban.

    VálaszTörlés
  3. Nekem is sikerült még vennem bonbonformákat.Most már semmi nem tarhat vissza, hogy Erinacea bonbonjaiból vmit kipróbáljak.
    A torta gyönyörű, ha citromos akkor nagyon finom is lehetett.:-)

    VálaszTörlés
  4. Gyönyörű!!!És biztosan isteni finom is!!!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép!
    Sok jó dolgot hallottam már az Aldiról... Nálunk nincs... Az egész országban sehol... :-(

    VálaszTörlés
  6. Viki!
    Nagyon szép lett a tortád!

    Én nem vettem sütikereteket, mert nem igazán tudom kihasználni.
    Viszont a bonbon készítéstől nem kell félni. Nekem sem sikerül mindig, de azt is megesszük, mert magunknak készítem:-))
    Aki ilyen szépeket és finomakat készít, annak meg se kottyan a bonbon.
    Szívesen segítek, ha kell valamiben:-))

    VálaszTörlés
  7. Csodás a tortád!!!!Rendkívüli!!!
    Én is vettem most az Aldiban ilyen bonbon formázót és az első adag nem sikerült,de már rájöttem hogyan kell.A csokihoz nem szabad vajat és kakaót tenni,mint ahogy én tettem.(nem szilárdult meg még a fagyóban sem)Csak simán vízgőz fölött olvasztani pl.Milka csokit,vagy más jó minőségű csokit aztán belecsurgatni.A tervem az,hogy aszalt gyümölcsöt,pl. apróra vágott rumos aszalt szilvát stb. teszek bele....
    Különben kiválóak a szilikon formák nagyon szeretem őket,van egy egész gyűjteményem bár szappant is készítek és ehhez többször használtam már..,de a süti is szuperul kijön belőlük...
    Várom a tapasztalataid a bon bon formával!!!!

    VálaszTörlés
  8. Dittus ! Köszönöm az egyszerű torta nevében :)
    A bonbontól még félek egy kicsit, na de majd most, vagy majd egyszer...............
    majd megek tanulmányozni minden hova :) Csak nekem az a bajom, hogy inkább vizuális vagyok :)

    VálaszTörlés
  9. Yldyco !!!! Jó jó, tudom, többször már nem köszönöm meg, de hogy is szokták mondani ?

    Ez a torta nem jött volna létre, ha nincs Yldyco !!!! --- :) :)

    Kezdődnek a szüli és névnapok, lehet próbálkozni, csak bírjam energiával :)

    VálaszTörlés
  10. Nagyon szép lett tortád Viki! Csicsergőmön üzentem neked!:)

    VálaszTörlés
  11. Nellikém ! Én el fogok itthonról mindenkit tüntetni, ha egyszer rászánom magam. mert ez azért egy kicsit pepecs munka.
    S ráadásul nálunk a gyerekek nem szeretik a csokis dolgokat, csak a nagyapjuk csokis-száju :) :)
    Na de Őérte mindent !! :)

    Jaj a citromos tortából már egy darab sincs. Nem is árultam el senkinek, hogy van.


    Már túl voltunk a "tömény" leves evésen és miutám bejelentettem, hogy ma csak egytál étel lesz, mindenki belenyugodott.

    Na de amikor a kamrából előbújt a torta !!!!! --- volt ám mosoly az arcokon :)

    VálaszTörlés
  12. Mari ! köszönöm szépen. Annyira finom volt, hogy asztalnál ülve e is fogyott az egész :)
    Gyerekeink nagyon torta és süteményimádóak :)

    VálaszTörlés
  13. Kati ! Köszönöm szépen a dícsérő szavakat.

    Erre nem is gondoltam, hogy Szlovákiában nincs. - Sajnálom.

    De ha valahol határközelben laksz, akkor biztos megoldható, csak hát az a gond, hogy minden héten nem lehet vásárolgatni :) ugye jól gondolom ? :)

    VálaszTörlés
  14. Gesztike ! Nagyon szépen köszönöm. Nálunk ki lesz használva, mert az én gyerekeim, ha naponta lenne torta, vagy sütemény, akkor sem unnának rá. Csak nekem kell bírni az iramot :)))

    Bonbontól még félek egy kicsit. Már pedig Nálad is nagyon régen olvasgatom az elkészítését, de úgy vagyok vele, hogy csak egyszer kell hozzáfogni, s akkor majd rájövök, hogy nem is akkora nagy dolog. Csak még idegenkedem tőle.
    Ha elakadok, majd sikítok :)

    VálaszTörlés
  15. Juccantó ! Köszönöm a torta nevében is :)

    Hát majd meglátjuk, hogy depütálok a bonbonokkal. Nem ma lesz, hogy kipróbálom, de hamarasan.
    Rá kell hangolódni.

    Azt tudtam, hogy nem szabad semmivel sem keverni a csokit.

    A férjem vett egy pár tábla nagyon jó minőségü csokit, amit forró tejszínbe kell tenni, s igy tökéletes, csak arra nem tudunk rájönni, hogy hol vette őket. Azóta is keressük.

    Most a torta tetejéről/- ből maradt egy csészényi, majd kipróbálok vele valamit, amikor nem látja senki, s ha nem sikerül. max mefalom :) :)

    Nekem is ilyen gyümölcsös ötleteim vannak, s van még nekem egy nagy csomó dobozos süritett tejem, ezek mind a bonbonkészítésre várnak :)

    VálaszTörlés
  16. Marym ! Köszönöm. Remélem még ma este odaérek Hozzád, ha nem, akkor majd hajnalban, amikor már nem tudok aludni :))))))

    VálaszTörlés
  17. Jaaaaa !!!! Marym ! S ez a tortadíszítés sem jött volna létre, ha nincs nekem egy Marym, aki időt, fáradtságot nem kimélve megvette nekem és elküldte.

    Itt is köszönöm Mary !

    VálaszTörlés
  18. Viki ez a torta csodaszép!!! szerintem még egy cukrász sem tudna szebbet, na meg gondolom finomabbat sem sütni. Imádom a citromtortát, de már nem is emlékszem mikor sütöttem utoljára.

    Szuper formákat vetettél magadnak, kíváncsian várom a bonbonokat. Tőlünk nem messze van ALDI, sőt kettő is, de mire én odajutok, vagy már kirabolták, vagy éppen ott nem is volt. Most sem sikerült szert tennem a formákra, de gondolom lesz ez még.

    VálaszTörlés
  19. Gizi, én is ebben reménykedem. Mármint hogy lesz még ilyen forma akciósan, mert sajnos nem sikerült most vennem. Úgyhogy továbbra is epekedve nézem a házilag készült bonbonokat...
    Ibolya

    VálaszTörlés
  20. ha emlékeim nem csalnak, tavaly év elején volt hasonló akció az Aldiban.
    Aldi, amely sajna nálunk fele sincs :( Pedig a tortakeretek engem is piszkáltak képileg, mert tudtam ám az akcióról.
    Így aztán mára kénytelen voltam beérni Viki gyönyörű kreációjával.

    VálaszTörlés
  21. Klassz zsákmány, és nagyon szép lett a tortád!:)

    VálaszTörlés
  22. Gizus ! Komolyan mondom, -és most nem udvarolok- hogy tőled kapni ilyen kommentet mindennél többet ér. Én Hozzád járul csoldálkozni, mert olyan fantasztikusan kreativ vagy és olyan sokoldalu. S néha szégyenlem is magam a szerénységeimmel :) :) --- de ezt már megvitattuk.

    Úgy szeretnék még egy jó pár évig "alkotni", meg tanulni :)


    Olyan csodás érzés, amikor egy álló napig a konyha lakója vagyok, s amikor leülünk hétvégén mindnyájan (hatan) ebédelni és tök üres marad az asztal. Egy háziasszonynak ennél nagyobb boldogság azt hiszem nem kell. :))

    A bonbonokkal még várok egy kicsit. Előbb barátkozom a formákkal, s szerintem az elsőhöz kell egy nyugis nap :)

    VálaszTörlés
  23. Kedves Ibolya, de ha elmondhatod, hogy a közeledben van Aldi, az már egy főnyeremény. Bár a pestiek most panaszkodtak, mert bonbonforma sehol sem volt.

    Remélem, hogy Neked is minél előbb sikerül beszereznek.
    Szorítok Neked :)

    VálaszTörlés
  24. 4Gyerek! Hááát most erre mit is mondhatnék ? Sütök én Neked még egy párat, de attól még a 4 gyereknek korogni fog a gyomra :))))
    S még tudod mi idegesített fel engem ebben az egész dologban?

    Szerettem volna Országotokba elküldeni egy aprócska csomagot. Férjem elment a Postára megtudakolni hogyan kell feladni, mik a követelmények.

    Követelmények azok voltak, na meg postai árak is.

    Egy aprócska csomag (fél kilós) feladási költsége több mint 5 ezer forint lett volna, de nem biztositottak affelől, hogy azt a cimzett meg is kapja.

    Na erre varrjál gombot.

    Mert én biztos vagyok benne, hogy ha nekem lenne lehetőségem, akkor tuti, hogy bárkinek elküldeném.

    Na de ilyen postaköltségek mellett??? húúúúúúú de mérges vagyok ilyenkor :)

    Addig meg csócsálgasd az én kis tortácskámat :) Szívesen adom !

    VálaszTörlés
  25. Ildy! Én is nagyon örülül neki. A tortadícséretet köszönöm. :)

    VálaszTörlés
  26. Nagyon szép lett a tortád és biztos finom is!Csütörtökön én is elmentem a legközelebb eső ALDI-ba(kb.35 km)és vettem kör sütőkeretet,szilikon csokiformát és egy szilikon sütőformát amiben van egy rózsa és egy másik virág formájú.
    Amikor haza értem már akkor evett a fene,mert nem vettem a másik kettő formából.
    Mondtam a férjemnek,hogy menjen vissza,de hajthatatlan volt,mondván,hogy ma már voltam egyszer miért nem vettem meg akkor.
    Nekem sem kellett több,majdnem frászt kaptam.Aztán mondtam a gyerekeknek,hogy elmegyünk vasárnap a miskolci vonatokhoz!A gyerekek nagyon örültek neki,a férjem arcát kellett volna látni!
    Azt mondta,hogy nem erről volt szó(mert ő csak Füzesabonyba akarta elvinni a gyerekeket vonatot nézni),de ugyebár a női észjárás.Így sikerült még másfajta szilikon sütőformát is vennem(muffin,kis kuglóf és egy másfajta virágformát).Így meg van a kollekcióm.Hétvégére ki is próbálom,mert farsang lesz a nagyobbik gyerkőcnek.

    VálaszTörlés
  27. Vikiii, juhéé, van bonbonformád!! Tessék kipróbálni mielőbb! És a torta mesés!

    VálaszTörlés
  28. Eri !! Köszönöm. Előbb még jól feltöltődöm és a hozzávalókat is feltöltöm, aztán megyek Hozzád kicsit tanulni, mert hiába olvastam már ezerszer, akkor sem elég a tudáshoz :)

    Bár már nem szüz az egyik forma, mert volt olvasztott csokim és 6 db-ot megcsináltam vele egy érdekes töltettel, de sajnos férjuram négyet lecsúsztatott a torkán mindjárt, ahogy kijött a hütőből. Az is igaz, hogy ezek nem voltak fotózható állapotban :) :) - meg eszembe sem jutott.

    Mindenesete nagyon örülök a formáknak, most már csak hozzá kell/-ene fogni :)

    VálaszTörlés