Ma, október 04-én van az Állatok Világnapja.
Mi így mutatkozunk be ezen a jeles napon.
Robika vagyok a család óriási kedvence.
Szerető gazdáim 7 hónaposan, 2006. március 07-én ilyen állapotban fogadtak örökbe egy kutyamentő alapítványtól.
Hát nem voltam valami szerethető kinézetű, de amikor ezt a fotót a mostani gazdáim megkapták, azonnal válaszoltak, hogy így, ahogy vagyok jöhetek, azaz jönnek értem, egészen messze, Budapestig.
Elhinnétek, hogy ezen a képen szintén én vagyok ???? Csak éppen a fenti kép után kaptam egy alapos fürdetést és egy jó kis kozmetikát. Bevallom addig azt sem tudtam mi az, hogy fürdés, meg fodrász, meg pedikür, meg miegymás. Na azóta sem tudok leszokni róla :)
Ez a tündéri -első- kis játékom várt itthon, amit ma is nagy szeretettel őrzök. Igaz, hogy a maciról a szivecskét már levarázsoltam, de ma is nagyon boldog vagyok, ha valamelyik szekrény alól elő kerül. Ugyanis játék közben néha úgy eldobom, hogy csak a hétvégi takarításkor találjuk meg.
Ez már talán egy hónap múlva készült az uj otthonomban, amikor már sok-sok játékom volt, meg jó kis matracom, meg párnám, meg minden ami a kényelmemet szolgálta. Jaaaaaj de imádok mindent. Mai napig is minden játékom megvan. Egyik-másik már kissé rozoga, de azért nagyon-nagyon szeretem őket.
Aztán itt van Syndike, a házi cica, akivel az első pillanattól kezdve óriási barátságot alakítottunk ki. Egymás nélkül nem is tudtuk elképzelni napjainkat.
Syndike legalább annyira szerette a kényelmet, mint én és a pihe-puha takarón imádott jókat aludni.
Itt már egy év is eltelt talán és én imádok az udvaron futkosni. Még jó, hogy rendőr nem lakik a közelünkben, mert "gyorshajtás"-ért naponta többször is meg tudna büntetni :)
Az udvari bolondozásaim, versenyszámaim után úgy ki tudok fáradni, hogy aztán már kinyiffanok és csakis a pihenésre vágyom. De párna nélkül a pihenést elképzelni sem tudom :)
Jaaaaaj, ez az imádott, kedvenc helyem. Az emeletre néha napközben is felfutok és kedvenc helyemen pózolok, mintha tudnám, hogy most engem fotóznak.
Fönt pózolok, de ha igazán jót akarok pihenni, aludni, akkor a földszinti szobában foglalom el gazdám helyét, mert itt mégsem vagyok annyira egyedül.
Ó, ez egy érdekes dolog volt. Egyik napon megjelent az udvarunkon ez a tündéri kiscica. Kért enni, inni, aztán pihent egy jó nagyot a nagymama kedvenc székében, majd amikor eljött a késő délután eltünt. S ezt napokon keresztül mindíg így csinálta. Csak enni, inni és néha játszani járt hozzánk. Éjszakára, mindíg "elveszett", pedig hogy szerettem.
Óriási nagyokat játszottunk. Az ablak alatt volt egy óriási nagy fűzfa. Ágai között pedig madáretetőkkel volt felszerelve. Ez az idegen kiscica -amikor bujócskáztunk- mindíg ide menekült előlünk. De megint csak enni, inni, játszani jött, aztán estefele újra csak eltünt.
Itt még elég rozoga volt az udvarunk, mert éppen ekkor építették a házunkat, de a pihenés gazdának és nekünk is biztosított volt. Na mi aztán birtokba is vettünk mindent. Itt már nem csak én, a vendég kiscica, hanem megérkezett Budapestről az unokatesóm is. Húúúú micsoda bulikat csaptunk.
Aztán egy hét mulva kiderült, hogy a kiscica gazdái elutaztak. Kölcsönadták őt a szomszédjuknak, hogy vigyázzanak rá, de valahogy fölfedezett minket, és nálunk töltötte azt az időt, amíg a gazdái szabadságon voltak. Azért annyi becsület volt benne, hogy a kölcsönadott helyre hazament aludni :)
Na ez a felvonulás és ágyfoglalás teljesen titokban történt, de hát nekünk ez a szoba annyira tetszett, hogy az unokatesómmal teljes birtokbavételt ejtettünk meg. Kerestek is bennünket, de nem nagyon jelentkeztünk. Imádtuk a szép és fincsi puha-pihe párnákat. Érdekes, hogy az unokatesóm dilije is a kispárna :)
Na végre megkerültünk, Syndike is elfáradt a napi kergetőzésbe, így aztán úgy döntöttünk, hogy most a nagymama ágyát fogjuk elfoglalni. Na de nyuszika nélkül még itt sem tudtunk aludni. Nekünk mindíg kell valami kabala játék, akikkel alszunk. S ez a mai napig is így van, pedig már csak egyedül vagyok, nincs Syndike. Unokatesómat is ritkán látom.
Így szerettük mi egymást a drága kis Syndikével, aki sajnos már három éve itt hagyott bennünket. A gazdáim és én is nagyon bánatosak voltunk, de hát ilyen az élet.
Syndike is nagyon szeretett ám engem. Mi mindíg együtt aludtunk, s amikor nem látta senki még puszit is adtunk egymásnak.
Én életem első 7 hónapjában soha sem tudtam mi az az igazi szeretet. Lehet ilyen boldogan és gondtalanul is élni, és tudnak így szeretni emberek - állatokat, mint ahogy minket szeretnek a mai napig is.
Én nagyon boldog vagyok, hogy ilyen családom van, s nálunk nem csak az év egyetlen napján van az Állatok világnapja, hanem minden nap azt érzem, hogy a figyelem középpontjában vagyok és nagyon-nagyon szeretnek engem.
Kívánom minden sorstársamnak, hogy ilyen szerető, gondoskodó családhoz kerüljön, mint én.
