Nos, akkor folytassuk ott, ahol abba hagytuk. Jöjjön a kacsa többi "alkatrész"-e, s hozzá: imádott nagymamán -nagyon kedvelt- piros törtkrumplis, hagymás, borsos körete. Még ma is a számban érzem az ízét ennek a krumplinak, amit a nagymamám készített. Azóta is csak hasonlót sikerül főzni. Persze ehhez hozzájárul az is, hogy annó 50-60 évvel ezelőtt még a krumpli is más volt. (na meg a föld is.)
A jól meghízott kacsát darabjaira bontva, külön-kölön más-más ételek készültek. Itt most azon részek láthatók, amelyek kifejezetten egy fém kacsasütőben pirosodtak meg ilyen szépre.
A titka, -én ma is állítom- hogy ehhez a són kivűl semmi fűszer nem adható, s így lesz belőle igazi kacsasült, na meg alatta a hájból kisült, finom kacsazsír.
A feldarabolt részeket a kacsasütőbe tesszük, de előtte mindkét oldalán kissé megsózzuk. A háj egy részét a hús mellé rakjuk. Aláöntünk kb 1 dl vizet, s a 250 fokra előmelegített sütőbe tolva készre sütjük. Kb 35-40 perc után megnézzük, s ha szükséges megfordítjuk a húsokat. Nekem nem kellett, így is finom ropogósra sült a bőr és a hús pedig puha maradt. 35 perc után levesszük a hőfokot 180-ra és még további 15 percig így sütjük.
A köret, és annak imádata még gyerekkoromból a nagymamámtól ered, s ezt általában csak kacsához (esetleg ritkán egy-egy fűszeres húshoz készítem el.)
A megfelelő mennyiségű krumplit (személyenként 1-2 db, ha jó nagyok) megtisztítjuk, apró kockára vágjuk, sós vízben roppanósra főzzük. (nagyon kevés idő kell neki.)
Amíg a krumpli fő, addig elkészítjük a hozzávalókat.
Kevés kacsazsírban megfonnyasztunk 1 fej apró kockára vágott vöröshagymát (a fehérhagyma sokkal finomabb, de most egyáltalán nem lehet nálunk kapni). Amikor megpuhult a hagyma, félrehuzzuk, adunk hozzá 1 teáskanál piros fűszerpaprikát, egy csipet fehér borsot. Összekeverjük, s a leszűrt, roppanósra főzött krumplit megforgatjuk ebben a "piros" zsírban. 1-2 percig még a tűzhelyen hagyjuk, hogy az ízeket jól átvegye a krumpli.
Kár, hogy az ízét nem lehet leírni. Nagyon imádom ezt a fajta köretet, aminek annak idején "Móring" volt a neve.
Ez az én adagom. Ugyanis én bármilyen kétlábú szárnyas jószág legyen csakis és kizárólag a csontos részét (fara, háta, szárnya) szeretem. A vastagabb részeket (mell, comb) meghagyom a fiúknak. Ők viszont valóban a húsos részt helyezik előtérbe.
Jaj de finom is, ezeket a jól átsült csontos darabokat lerágcsálni, na és a püspökfalatjáról le nem mondanék.