Márton napi libaságok

Márton napja a 40 napos karácsonyi böjt előtti utolsó ünnepnap, ezért ezen a napon rendszeresek voltak a lakomák, bálok, vásárok. Ilyenkor nagy evés-ivást rendeztek, hogy a következő esztendőben is bőven legyen mit fogyasztani. A lakmározásnak kedvezett az is, hogy a hagyomány szerint ilyenkor nem volt szabad takarítani, mosni, teregetni, mert ez a jószág pusztulását okozta. Novemberben már le lehet vágni a tömött libát, ezért a Márton-napi ételek jellemzően libafogások, így például libaleves, libasült párolt káposztával és zsemle- vagy burgonyagombóccal, mert a rigmus szerint: „Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”. Szokás volt, hogy a liba húsából, különösen a hátsó részéből, küldenek a papnak is, innen ered a „püspökfalat” kifejezés.

A Márton-napi lúdvacsora után Márton poharával, vagyis a novemberre éppen kiforrott újborral szokás koccintani. Úgy tartották, a minél több ivással egyre több erőt és egészséget töltenek magukba. A bor és a liba néha össze is kapcsolódott, német nyelvterületen a 12. században a Márton-napi ludat „szüreti vagy préslibának” is nevezték.

(Vikipédia)

Felkészültünk, előkészítettük a libaságokat, a hozzávaló köreteket és indulás a konyhában, hogy kellőképpen csapjunk egy libalakomát.

Előző este a libacombokat, aprólékokat  beáztattam vízbe, majd cserélgettem rajta, Ugyan így jártam el a hízott libamájjal, de azt tejben áztattam, hogy a véres részek jól kiázzanak.

A libacombok mindkét oldalát sóval bedörzsöltem, egy jó nagy jénai sütőedénybe helyeztem, tetejét rátettem és 200 fokos sütőben kb 1 óra alatt szép pirosra megsütöttem. 

Egyéb fűszerezést nem kapott, mert a köreteknek is külön-külön nagyon finom íze volt, így kiegészítették egymást. S egyébként is minél egyszerűbben, annál nagyszerűbben :-) 

A sült libacombot én párolt  (lila) káposzta, és móring (hagymás krumpli) nélkül elképzelni sem tudom. Így aztán most is ezt a köretet készítettem.

(A párolt lila káposztáról majd egy másik posztban, mert megérdemli) 

A saját hájában kisült libacombok önmagukért beszélnek. Kívül piros ropogós, belül nagyon finom puha omlós.

Én nem igazán fogyasztok kenyeret, de ez a nap most kivétel volt ugyanis ez az első olyan kenyerem, amit szárított rozskovásszal készítettem. Nagyon finom!

S azért a libacombok mellett lett egy óriási nagy adag finom libazsír, amivel nap, mint nap főzök, és nem beszélve arról a nagyon finom libatepertőről, ami majd a reggelinél kerül az asztalra a lesütött libamájjal együtt.

Egyetlen hibája volt ennek az ebédnek, hogy az új bor ivása elmaradt. Ennek az a szintén egyetlen oka, hogy antialkoholista a család :-) de egy jó házi gyümölcslé (alma) helyettesítette. S ha úgy vesszük, akkor ezt nevezzük mi a mi borunknak!