2009. december 9., szerda

Kelkáposzta főzelék virslivel


Folytatódik konyhámban a zsirmentes és fél óra alatt elkészülő könnyü, ételsorozat elkészítése.
Ma a kelkáposzta főzelékre került sor. (kínai kelből: ez ugyanis nem puffaszt és sokkal könnyebben emészthető, mint a hagyományos kerek, zöldlevelü kelkáposzta)
Ehhez a főzelékhez sem zsiradékot, sem lisztet nem használtam, s ami a legfontosabb, hogy fél óra alatt elkészült.
Hozzávalók
1 kisebb fej kinai kel
4 db közepes krumpli
3 gerezd fokhagyma
1 evőkanál (só és tartósitószermentes) ételizesitő
só, izlés szerint (kb 1 tk)
1 tk piros füszerpaprika
fél tk köménymag.
2 pár baromfi virsli
Elkészitése:
A káposztát és a krumplit megtisztitottam.
A forrásba lévő vizbe beletettem a sót, az ételizesitőt, a fokhagymát, a köménymagot, a felszeletelt káposztát, s a krumpliból 3 db-ot vastagabb karikára vágtam, mig 1 db-ot egészben főztem bele.
20 perc alatt készre főtt.
Ekkor az egészben főtt krumplit kiemeltem, villával és egy kis főzelék lével jó puhára törtem, meghintettem a piros füszerpaprikával, hozzámertem még egy merőkanálnyi levet a főzelékből, simára kevertem  és visszaraktam a lábasba. Ezzel süritettem be a főzeléket.
A virsliket hosszába és keresztbe bevagdostam, s az utolsó 2 percre beledobtam a főzelékbe, s máris tálalható. 
Gyors és olcsó, könnyü ebéd

2 megjegyzés:

  1. Már pár napja,hogy rátaláltam a blogodra,de csak most van annyi időm,hogy írjak is.Nagyon tetszenek a kenyereid,de a többi is jó.Nekem nincs blogom,mert olvasni jobban szeretek,mint írni.Szóval,ha nem gond állandó olvasód leszek.Sok sikert.

    VálaszTörlés
  2. Liza ! Köszönöm szépen, és megtiszteltetésnek veszem, hogy itt vagy. Viki

    VálaszTörlés