2020. október 31., szombat

Hajtogatott tepertős pogácsa

Hajtogatott tepertős pogácsa

 

Hozzávalók: 

2 dl tejföl
1 dl tej
1 tojás
1 tk. só
3 ek. bor
12 dkg vaj vagy margarin
60 dkg liszt
1 tk. cukor
7 g instant élesztő

20 dkg darált tepertő



A tepertő kivételével az összes hozzávalót gépbe tesszük, dagasztjuk jó 10 percig. 30 perc pihenés után kezdődik a hajtogatás. A tésztát kinyujtjuk, a tepertő egyharmadával megkenjük, összehajtogatjuk, alulról középre, majd fentről lefele, utána balról középig, majd szintén balról  a harmadik harmadára. 

20-20 perc pihenés után ezt a hajtogatást még kétszer ismételjük. 

Hagyjuk 40 percig pihenni. Ezután kinyujtjuk 2 cm vastagságúra. Éles késsel bevagdossuk, kisebb méretű pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Sütőpapirral bélelt tepsire rakjuk. Tetejét tojással megkenjük és a tepsin hagyjuk még 20 percig. Közben a sütőt felmelegitjük 200 fokra. 

Sütés előtt mégegyszer lekenjük tojással és betesszük a sütőbe. 20-25 perc alatt szép pirosra sütjük. 



2020. október 29., csütörtök

Brassói aprópecsenye pulykából

 

Brassói aprópecsenye pulykából 



Hozzávalók:

2 db pulykaszárnytő lecsontozva, a hús apró kockára vágva 
          (A 2 db csontból egy finom, jól bezöldségezett leves készült)
0,5 csomag brassói aprópecsenye fűszersó
3 db közepes krumpli
1 fej hagyma apróra vágva
kevés olaj

Elkészítés:

A kevés olajon az apróra vágott vöröhagymát üvegesre pároljuk, hozzáadjuk a felkockázott pulykahúst, és halványra pirítjuk. A fél csomag brassói aprópecsenye fűszersót rászórjuk. 2 percig piritjuk, felöntjük 2 dl vizzel és fedő alatt addig  pároljuk, amíg a hús belülről megpuhul.  

A krumplit meghámozzuk, akkora kockákra vágjuk amekkora a hús. Megmossuk, és a nedvességet felszárítjuk róla. 
Bőséges olajban szép pirosra sütjük. 

A húst és a sültkrumplit összekeverjük és tálaljuk. 

Jó étvágyat! 




Fűszeres csirkecomb savanyú káposztán

Fűszeres csirkecomb savanyúkáposzta ágyon

Egy nagyon egyszerű, de annál finomabb egytálétel. 



Hozzávalók:

4 db óriási csirkecomb
1 kg savanyúkáposzta
1 csomag sültcsirke fűszersó (40 g-os)
4 szelet füstölt szalonna

Elkészítés:

Egy nagyobb méretű (nálam 8 literes) jénai aljába terítjük a savanyúkáposztát.
A csirkcombok mindkét olalát a fűszersóval bedörzsöljük és a káposzta tetejére rakjuk.
A 4 szelet füstölt szalonnát bevagdossuk, és tetszés szerint elhelyezzük a jénaiban. 

Előmelegített sütőben 180 fokon 50 perc alatt elkészül. 




Ennyi az egész. Jó étvágyat! 

 

2020. október 26., hétfő

Sajtos vajas csiga

Valami nagyon sósra, és végre húsnélküli vacsorára vágytunk. Igaz, hogy családom egyik tagja a kakaós csiga mellett erősködött, de hogy akkor mindenkinek legyen igaza, csiga lett, csak nem kakaós, hanem sajtos. Azt hiszem nem bánta meg, mert elég sűrűn járkált ki a konyhába 
Nagy előnye ennek a csigának, hogy nem kell keleszteni sem, tehát nagyon hamar elkészül és nagyon finom! 


Hozzávalók

A tésztához: 

80 dkg liszt,
1 tasak instant élesztő,
1 tk  cukor,
2 tk só
5 dl tej,
1dl olaj
10 dkg reszelt sajt 



Elkészítése:

Először is a 25 dlg lágy margarint 1 evőkanál sóval, 2 tojás sárgájával  jól ki kell kavarni, majd hozzáadni a 20 dkg reszelt sajtot. Félre tesszük, összeállítjuk a tésztát.

A dagasztógép tálba rakjuk a tészta hozzávalóit:
(80dkg liszt, 1 tasak (7 g) instant élesztő, 1 tk  cukor,  2 tk só  5 dl tej,  1 dl olaj. 10 dkg reszelt sajt)
Nagyon szép fényes, síma tésztát kever a gép kb 5 perc alatt. 

Az elkészült tésztát (dagasztani nem kell)!  4 egyforma részre osztjuk, s egyenként téglalap alakúra kinyújtjuk.

A kikevert (vaj+tojássárga+só+reszelt sajt) masszát gondolatban négy felé osztjuk, és egy-egy adagot rákenünk egy-egy kinyújtott tésztára. Szorosan feltekerjünk, mint egy bejglit.
A feltekert tésztát 2 ujjnyi vastag szeletekre  kell feldarabolni.
(Nekem 1 rúdból 12-14 db lett.) Nincs más teendő, mint:
Sütőpapirral bélelt tepsire tenni, tojással lekenni, sajttal megszórni, és 200 fokra felmelegített sütőben 180 fokon 20 perc alatt halvány sárgára kisütni







 


2020. október 25., vasárnap

Spenót tükörtojással

A sokak által nemszeretett Spenót! 

Mi nem közéjük tartozik, mi szeretjük a spenótot, de csakis tükörtojásal. 


 Hozzávalók és elkészítés

1 tasak mirelit parajt felengedünk egy lábasba, 1 gerezd fokhagymát belereszelünk, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. 1 kisebb evőkanál lisztet csomómentesen  elkeverünk 3 dl tejjel és a már fővő spenóthoz vékony csíkban hozzáadagoljuk. Közben kavarjuk.  A végén botmixerrel pillanatok alatt eldolgozzunk, ettől lesz finom krémes. 

Egyet  rottyan és már tálalhatjuk is, de előbb egy mini serpenyőben (teflon)  beleütünk 2 db tojást, a tetejét sózzuk és hirtelen kisütjük, majd a spenótra helyezzük. 



Lekváros táska

 Lekváros táska, egy gazdag frankfurti leves mellé 


Elkészítése nagyon egyszerű, főleg ha nem mi dolgozunk meg a leveles tésztáért :) 

Egy csomag előhűtött leveles tésztát akkora téglalap alakúra nyújtunk ki, hogy hosszában  majd keresztbe elvágjuk úgy, hogy  összesen 8 db négyzet alakú tésztát kapjunk.

Sütésálló lekvárral megtöltjük és a tésztát háromszög formára hajtjuk. Ahhozz, hogy leveles legyen nem kell mást tenni, mint a lekvár közelében -a háromszög szélétől befele- kb 2 cm-el újjunkkal erősen lenyomkodjuk, hogy a lekvár ne jöjjön ki belőle, s ezáltal le is zártuk az útját, s elétük azt, hogy sülés közben a tésztánk széle, szép leveles lesz.

180 fokos előmelegített sütőben 20 perc alatt megsütjük.

Porcukorral tálaljuk. 

2020. október 15., csütörtök

Majonézes kifli

 Majonézes kifli

Az internetet elborította a láz, mindenki majonézes kiflit süt. Nem is csodálkozom rajta, mert nagyon finom. Elkészítése nagyon egyszerű! 


Hozzávalók és elkészítése:

50 dkg liszt
1 tk só
1 tk cukor
2,5 dkg élesztő
5 g sütőpor
2 dl langyos víz
10 dkg lágy margarin
2 púpozott evőkanál majonéz

- o - 

Az összes hozzávalót dagasztógép edényébe rakjuk, jól kidolgoztatjuk. 
Dagasztás után 50 perc pihenő.
Ezt követően -mérleget használva- egyenlő súlyú gombócokat készítünk, s egyenként kinyujtjuk ovális alakra. 
A tőlünk távol eső részébe éles késsel csíkokat vágunk.
A hozzánk közelálló végénél elkezdjük feltekerni, hogy a bevagdosott része legyen legfelül. 
Tepsire rakjuk, s ismét 50 perc pihentetés következik.





A sütőt  előmelegítjük  200 fokra

A kifliket lekenjük tojással és magokat szórunk rá, tetszés szerint. 

A sütő felmelegedett, betesszük a tepsit, a hőt visszavesszük 180 fokra -s 25 perc alatt készre sütjük a kifliket. 



Vigyázat!!!! Függőséget okozhat :)  

2020. október 13., kedd

Tepertős pogácsa

 Nem olyan régen meghívást kaptam a FB-on egy csoportba. Először nem akartam, de végülis a kiváncsiság nagy volt bennem és beléptem.  

Gábor a Házi Pék kelttésztás csoportja.  Nem bántam meg, Azóta már a harmadik receptjét sütöttem meg ma. Egy igazi omlós tepertős pogácsa. 


Receptjét, videóval együtt a linkre kattintva  ITT találjátok!  Érdemes a videóért a joutube-ra ellátogatni. 



Azért a receptet beteszem..

Recept:

BL55 Finomliszt: 600g Élesztő: 30g Só: 20g Darált sótlan Tepertő: 200g Zsír: 60g Őrölt Bors: 4-6g Fehér Bor: 3 ek. Tojás: 1db + 1 sárgája Tejföl: 350g Az elkészítés módja: 1. Liszt elmorzsolása a zsiradékkal 2. Alapanyagok összedagasztása 3. Tészta érés: 30 perc 4. Tészta nyújtása, rácsozás, szaggatás, lemezre rakás, tojásozás 5. Kelesztés: 50-70 perc 6. Közvetlen a sütés előtt ismét tojásozás 7. Sütés: 250C°-ra előmelegített száraz légterű sütőbe kell berakni, majd a sütési hőmérsékletet egyből vissza állítani 215C°-ra és így sütni a pogácsák méretétől függően 13-22 percig. A videóban szereplő pogácsákhoz mérten hasonló méretezés esetében a sütési idő 17-20 perc.





2020. október 9., péntek

Krumplifőzelék és lekváros leveles táska

Két olyan étel, aminek elkészítése fél órába belefér. 
Gyors, egyszerű, nagyszerű! 


  • Krumplifőzelék
  • 4 db közepes krumplit enyhén sós vizben, 1 db babérlevéllel elkezdjük főzni.  kb 10 perc után botmixerrel a felét összetörjük, s 1 pohár tejfölt elkeverünk  a főzővíz levével, s adunk hozzá fél mokkáskanál piros paprikát.  Lassan csúrgatva hozzáadjuk a krumplihoz. Amig felforr néha megkavarjuk. Tökéletes sűrítés a saját anyag (a fele krumpli). Amikor elkészült, 1 evőkanál 10 %-os ecettel ízesitjük. 
Feltétnek, hagymán piritunk kolbászkarikákat, amit a főzelék tetejére helyezünk. A kolbászok kisült zsirjával meglocsoljuk. 


  • A lekváros táska elkésszítése nagyon egyszerű. Kész leveles tésztát kinyújtunk akkorára, hogy 8 db négyzet alakú lapot kapjunk. Közepébe sütésálló lekvárt teszünk. Háromszög alakúra hajtjuk. Közvetlen a lekvár mellett kezünkkel lenyomjuk, hogy sülés közben a lekvár ne szökjön ki. 200 fokos sütőben 20 per alatt elkészül. Vaniliás porcukorral hintjük a tetejét. 

 

2020. október 7., szerda

Sokmagvas kenyér


Sokmagvas kenyereim



Előtészta: Reggel készül a délutáni sütéshez.
15 dkg BL 80-as liszt,
1,5 dl víz
1 mokkáskanál instant élesztő
1 mokkáskanál só

Egy tálban fakanállal összekeverem és behúzom egy zacskóba, lezárom, hogy levegő ne érje. 




Kenyér hozzávalói:

450 gr BL 80-as liszt
100 gr Tönköly fehér liszt
50  gr Teljes kiörlésű Tönköly liszt
50  gr Rozs liszt
7   gr instant élesztő
1   evőkanál (púposan) korpa
1   ek szezám mag
1   ek tökmag
1   ek napraforgó
1   ek lenmag
2   ek (csapott) só
2   ek olaj (vagy kacsazsír)
3   dl langyos víz
1   dl langyos tej
Az  összes előtészta

Ha nem elég jó a liszt minősége (ami mostanában nagyon gyakori, akkor 2 teáskanál sikér sokat segít)

Robotgépbe rakjuk a hozzávalókat és -géptől függően- 10 perc dagasztás.

- A tálban hagyjuk a tésztát, letakarjuk és 30 perc pihentetés.

- Pihentetés után kicsit átdolgozzuk a tésztát, letakarjuk és duplájára  kelesztjük.

A sütőedényeket (sütőformát) előkészítjük, belsejét enyhén olajos ecsettel bekenjük.
A tésztát két részre osztjuk, (mérlegen lemérem, hogy egyformák legyenek) megformázzuk, és a formába helyezzük.

A két formát behuzzuk egy nejlonba és lezárjuk, hogy ne kapjon levegőt a tészta, ne száradjon ki a teteje. 

Újabb kelesztés.
30 perc uán a sütőt bekapcsoljuk 200  fokra, zsilettel, vagy szikével bevágjuk a kenyértésztát,  hideg vízzel bespricceljük, majd 5 perc mulva a sütőbe helyezzük. A sütő ekkor még nem éri el a 200 fokot, de ez azért is jó, hogy a tészta a sütés elején még kelni fog. 

Végig 200 fokon összesen 40 perc a sütési idő.

Amikor kisültek a kenyerek, rácsra helyezve, hideg vízzel lespriccelve hagyjuk kihülni.  







                                            (2 db 70 dekás kenyerünk lesz) 

2020. október 6., kedd

Szalonnás reggeli

 Nagyon egyszerű, nagyon finom reggelire. 

Eddig a hasaalja húsos szalonnát, mindig abáltam, fokhagymával bekentem, paprikával megszórtam és kihütve fogyasztottuk. 

Most változott az elkészítése:



Elkészítése:

A szalonna darabot keresztbe szép egyenlő részeken bőréig bevagdosom. A bevágásoknál sózom, és belerakok megtisztított fokhagyma darabokat. 

Egy jénai edénybe kevéske (kb 1 dl) vizet öntök, belerakom a szalonnát. A sütőt 150 Fokra állítom és kb 1,5 óra alatt elkészül. A víz elpárolog, a szalonnában lévő zsír kisül és nagyon finom, ízletes fokhagymás húsos szalonnát fogyaszthatunk reggelire, akár paradicsommal, paprikával, vagy bármivel, amit szeretünk. 





Piskótatekercs dióval töltve

 Ez egy nagyon egyszerű piskóta, amit diókrémmel töltöttem. Minden előkészülettel együtt akár fél óra alatt is elészíthető. Utána már csak arra kell várni, hogy a hütőben kicsit megdermedjen a töltelélk. 




4 db tojás
4 evőkanál cukor
4 evőkanál rétesliszt
csipet só
1/2 csomag sütőpor

Töltelékhez és a tetejére:

20 dkg darált dió
20 dkg vaj, esetleg margarin
ízlés szerint cukor (de lehet édesítővel is készíteni)

Tetejére: porcukor

Elkészítése:

A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjébe csipet sót adunk és elkezdjük kézi habverővel felverni. Félidőben hozzáadjuk a cukrot, tovább keverjük, majd egyenként hozzáadjuk a tojások sárgáját. 
Ha már jól elkevertük, hozzáadagoljuk a réteslisztet, amibe előzőleg elkevertük a sütőport. 

Amikor hozzáfogunk összeállitani a tésztát, bekapcsoljuk a sütőt is 200 fokra.

Előkészítünk egy nagymértű tepsit, amit kibéleltünk sütőpapirral.

Az elkészült masszát beleöntjük a tepsibe, krémlapáttal elegyengetjük, majd a tepsit kicsit odaveregetjük az asztalhoz, (nyujtódeszkához), hogy a levgő eltávozzon belőle.

Beteszük a sütőbe süni. A hőmérsékletet visszavesszük 180 fokra,  a  sütőajtót -a sütés ideje alatt-  egy vékony fakanállal kitámasztjuk. Ha a sütés ideje alatt az ajtón egy kis nyílás van, nem fog összeesni a piskótánk amikor kivesszük a sütőből. 

180 fokon 18 percig sütjük. 


Előveszünnk egy vékony (tiszta) konyharuhát, amit kicsit bevizezün. Erre tesszük a kisült piskótát, és feltekerjük, és félretesszük, amít a krémet kikeverjük. 

A vajat, vagy margarint tetszés szerint cukorral, esetleg édesitőszerrel kikeverjük. Amikor már habos, síma, akkor hozzáadjuk a darált diőt. 

Megkenjük vele a piskótánkat, óvatosan feltekerjük és hűtőbe rakjuk. Legalább 1 óra kell, hogy szépen szeletelhető legyen a krém miatt. Főleg, ha jó vastagon töltöttük. 

Csirkemell Bulgurral, gombával

Csirkemell bulgurral, gombával



Hozzávalók:

20 dkg csirkemell

1 fej hagyma

1 doboz gomba

1 evőkanál kacsazsir a hagyma piritásához

nagyon kevés olaj a csirkemellek kisütéséhez

1 paradicsom

1 kápia paprika

15 dkg bulgur

só,

bors




Elkészítése:

A megtisztított csirkemellet apró csíkokra vágjuk és kacsazsíron  megsütjük,  majd félre tesszük.

A hagymát apró kockára vágjuk, kevés zsíradékon üvegesre pirítjuk, majd hozzáadjuk a megtisztított, szeletekre vágott gombát és együtt pároljuk. A paradicsomot és a paprikát kockára vágjuk, és hozzáadjuk a gombához, végül beletesszük a bulgurt. Felöntjük másfélszeres mennyiségű vízzel, sózzuk, borsozzuk és puhára főzzük. Végül belekeverjük a megpirított csirkemell csíkokat előzőleg apró kockára vágtunk.


    Sajtos pogácsa

     


    Sajtos pogácsa (Gábor a Házi Pék receptje alapján)






    Fölösleges lenne újra leírnom az isteni finom sajtos pogácsas receptjét, hiszen Gábor a Házi Pék ezt már megtette. Sőt, ha a linket megnyitjátok, akkor videóban is bemutatja hogyan készül. Érdemes hozzáfogni. Egy baj van vele: nem lehet abbahagyni az evést :) 



    Sajtos pogácsa készítését mutatom be az omlós tészta csoportból. További információkért kövessétek Facebook oldalam: https://www.facebook.com/G%C3%A1bor-a...
    Recept: 600 g finomliszt 30 g friss élesztő 10 g só 10 g cukor 230 g margarin/vaj 3 db tojás (1db + 1 sárgája a tésztába, 1db a kenéshez) 230 ml tejföl 250 g sajt (120g a tésztába, 130g a díszítéshez) Elkészítés menete: 1. Az alapanyagok kimérése után a lisztet és a margarint vagy a vajat addig kell összemorzsolni, míg a zsiradék teljesen körülveszi a liszt szemcséket. Ezután hozzá kell adni a többi összetevőt és alaposan összedagasztani. Arra figyelni kell, hogy a dagasztásnál a tojásból 1db-ot és még egynek a sárgáját kell csak felhasználni, illetve a sajtból 120g-ot. 2. A bedagasztott tésztát érni, pihenni kell hagyni 30 percig 3. A tésztaérés után a tésztát nyújtófa segítségével tetszőleges vastagságúra nyújtani (én 3-4 cm vastagságúra nyújtottam), a tetejét késsel nem túl mélyen megcsíkozni, majd egy pohár segítségével kiszaggatni, és papírozott sütőlemezre helyezni kellő távolságokra egymástól. A maradék tésztát mindig újra gyúrni és az előzőek szerint eljárni mindaddig, amíg a tészta el nem fogy. 4. Elrakás után a tetejüket 1db felvert tojással átkenni. 5. Kelesztés 35-50 percig a helység hőmérsékletétől függően. Optimális langyos helyen keleszteni. 6. Közvetlen a sütés előtt még egyszer átkenni a tetejét a felvert tojással, és sajttal díszíteni. 7. Sütés: 250C°-ra előmelegített száraz légterű sütőbe kell berakni, a hőmérsékletet egyből visszaállítani 210C°-ra és így sütni tovább a pogácsák méretétől függően 13-20 percig. (a képen látható pogácsák 17 percig sültek. 8. Jó étvágyat kívánok hozzá!