2014. február 28., péntek

Vadász nokedli

 
Hogy a neve honnan szárnazik nem tudom, de nem is érdekes. Egyszerű, finom és gyorsan elkészülő étel és ennél nem kell semmivel sem több.
 
 
Először is forró, sós, olajos vízben kifőzzük a nokedlit.
2 db tojás
kevés só (mert a bacon is sós)
30 dkg liszt
3,5 dl víz
só, olaj a főzővízbe
Ebből a mennyiségből összekeverjük a nokedlitésztát, s amikor a víz lobogni kezd beleszaggatjuk. Majd amikor már megfőtt leszűrjük és félre  tesszük.

 
1 evőkanál mangalica zsír
1 nagy fej vöröshagyma
2 szelet házi húsos enyhén füstölt szalonna
20 dkg bacon szalonna
25 dkg reszelt sajt (ez vegyes is lehet)
pár kocka (fűszerezett olajban eltett) feta sajt.
aprított bazsalikom
2 evőkanál tejföl (opcionális)
 
Egy serpenyőben a magalicazsíron  az apróra vágott vöröshagymát megfonnyasztjuk. Hozzáadjuk a két szelet házi húsos szalonnából összevágott kockákat, és 20 dkg felcsíkozott bacon szalonnát. Kevergetés mellett addig pirítjuk, amíg átüvegesednek. (nem szabad a szalonnákat szárazra sütni).

 
Beleborítjut a kifőtt nokedliket, összekeverjük és a reszeltsajtot rászórjuk. Ezzel is elkeverjük.


Tetejére pár kocka fűszerezett olajban érlelt feta sajtot és apróra vágott bazsalikomot szórunk. Aki szereti tejföllel is dúsíthatja.

2014. február 27., csütörtök

Palacsinta, mint desszert

Szokásos módon palacsinta tésztát keverünk ki
fél liter tej
2 tojás
csipet só
1 evőkanál olaj
liszt, annyi, hogy jó sűrű legyen
szódavízzel felhígítjuk, állni hagyjuk fél óráig
 
A palacsinta sütőt bespricceljük olajjal és elkezdjük a sütést. Elég csak az első palacsintánál alá olajozni, miután a tésztában is van olaj, nem fog leragadni. Persze ehhez egy jó teflon sütőre is szükségünk van.
 
 
 
Fél liter tejből 2 vanília cukorral 3 tojás sárgájával 1 evőkanál xilittel  pudingot főzünk. Amikor már majdnem kihűlt, hozzákeverjük óvatosan a 3 tojás keményre felvert habját és betöltjük a palacsintákba úgy, hogy azok háromszögletűre legyenek hajtva.
 
 
Egymásra sorba rakunk 3 db töltött palacsintát. 2 dl tejszínből kevés xilittel, 1 habfixálóval kemény habot verünk és díszítjük a palacsintákat.

Gőz fölött felolvasztunk nagyon jó minőségű (legalább 75 %-os kakaótartalmú) csokoládét és rácsurgatjuk a tejszínhabbal díszített vaníliapudinggal töltött palacsintákra.  

2014. február 26., szerda

Egy kis vega

Vegetáriánusok ugyan nem vagyunk, de egyre kevesebbszer gondolunk a húsra, a húsos ételekre, bár szeretjük. Elég sokszor becsempészem a gombát az étrendünkbe, de a "lakótársam" :-)  nem szívesen fogadja. Eszi, nem eszi, nem kap mást elv alapján a végén mégis csak kijelenti, hogy finom volt :-)
 
 
1 kanál kókuszzsír
1 nagyobb fej fehér hagyma apróra vágva, üvegesre pirítva,
25 dkg csiperke gomba (de bármilyen lehet) felszeletelve
1 evőkanál Édes Anna (ami házilag készül),
8 db aszaltparadicsom felszeletelve,
só (vigyázni kell vele, mert a házilag készült édes anna sósan került üvegbe),
bors
parányi szerecsendió
 
40 dkg orsó tészta (olajos, sós vízben kifőzve)
 
Elkészítése
 
A kókuszolajat felemelegítjük, megfonnyasztjuk benne az apróra vágott fehér hagymát, majd a gombát is hozzáadjuk. A felcsíkozott aszaltparadicsomot is beletesszük, s az aszaltparadicsom olajából is adagolunk 1 evőkanálnyit és még egy evőkanál édesannával, pici szerecsendióval is ízesítjük.
A megfonnyasztott hagymához hozzáadjuk a felszeletelt gombát, a felcsíkozott aszaltparadicsomot  és addig pároljuk fedő alatt, amíg a leve majdnem elfogy.
Sózzuk, borsozzuk. Ha esetleg van bontott fehér borunk, akkor fél dl-el megbolondíthatjuk.
Miközben a gomba és az aszaltparadicsomok a serpenyőben összeérnek, addig a tésztát sós, olajos vízben kifőzzük, leszűrjük és összekeverjük az egészet.
 
Ecetes, édesített lében forgatott szívsalátával tálaljuk.
 
 
 
Gyors, finom, könnyen elkészíthető étel. Jó étvágyat !

2014. február 24., hétfő

Töltött csirkecomb

Kellenek a színes ételek, mert már nagyon hiányzik a tavasz.............  Így került a tányérra a töltött (felső) csirkecomb, egy kis házi húsos szalonnával, szívsalátával és petrezselymes rizzsel.
 


Hozzávalók:
 
Személyenként 1 db nagyobb csirke felsőcomb
1 szelet húsos szalonna
1/2 szívsaláta
 
Töltelékhez
 
1 fej fehér hagyma
4 db nagyobb csírkemáj
3 közepes fej csiperke gomba
1 kanál kacsazsír
1/2  zsömle, fél dl  tejben áztatva, kinyomkodva
1 tojás
bors
szerecsendió
 
Először a tölteléket készítjük el:
 
A tejben megáztatjuk a zsemlét, kinyomkodjuk és félre tesszük.
Apróra vágjuk a fehér hagymát és a kacsazsíron megfonnyasztjuk. Hozzáadjuk a felszeletelt csiperkegombát, majd ha már összefonnyadtak, akkor  az apróra vágott (megtisztított) csírkemájat. Zsírjára lesütjük. Belekeverjük a kinyomkodott zsömlét és átforgatjuk a serpenyőben. Sózzuk, borsozzuk, 1-2 húzás szerecsendióval ízesítjük. Hozzákeverünk 1 db nyers tojást és hagyjuk kihűlni.
Amíg a töltelék kihűl, addig a csirkecombok bőrét megtisztítjuk és  fellazítjuk (elválasztjuk a hústól.)
A tölteléket (amikor kihűlt) a bőre alá betöltjük jó gazdagon. Ráhelyezzük a bevagdosott szalonnaszeleteket, s  a bőr két végénél fogvájóval biztosítjuk a szalonnacsíkokat, hogy ne essenek le sülés közben. Sütőedénybe (esetleg sütőzacskóba) egymás mellé rakjuk. 190 fokon 35-40 perc alatt szép pirosra sütjük.

 
Köretnek petrezselymes rizst tálalunk. Szívsalátát adunk mellé, amit előtte átmosunk és édes-ecetes vízbe rakjuk, s legalább egy jó fél órát állni hagyjuk.
 
Jó étvágyat!

Csírkemáj kacsazsírban

Készítsünk itthon kacsazsírban sült csírkemájat.
Először is 1,5 kg bőrös kacsahájat megtisztítunk, kisütjük. A tepertőket kiszedjük, a zsírt átszűrjük.
 
 
A kacsazsírban sűlt csírkemáj a következőképpen készült.
 
Hozzávalók:
Kacsazsír
0,5 kg csírkemáj
2 közepes (vagy egy nagy) fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
bors,
só,
 
A csírkemájat megtisztítjuk, 3-4 db-ra felvágjuk. Egy serpőenyőben egy jó nagy evőkanál kacsazsírt felolvasztunk, az apró kockára vágott vöröshagyát megfonnyasztjuk. Hozzáadjuk a feldarabolt csírkemájat. Megborsozzuk, fedővel lefedjük és zsírjára lesütjük. Amikor elkészült, belerakjuk a felszeletelt 2 gerezd fokhagymát. kettőt-hármat kavarunk rajta. Vigyázunk arra, hogy a fokhagyma nahogy megégjen, mert esetleg keserű lesz. A máj zsírjára sűlt, (ekkorra a hagymakockák is eltünnek, mert teljesen összesűlnek, a májjal.) Megsózzuk és kb 6-7 dl-es edénybe (csatos üvegben a legjobb, legmutatósabb) rakjuk a májat, majd annyi kacsazsírt öntünk rá, hogy ellepje a májakat. Hagyjuk kihűlni.
 
 
Frissen sült kenyérre rákenjük, paradicsommal, paprikával, zöldhagymával tálalva fogyasztjuk.
(Amikor már látjuk, hogy alíg van az üvegben, kezdhetjük előlről, mert megunhatatlan és nagyon finom.)