2017. november 4., szombat

Rétes helyett

Az ötlet onnan indult, hogy több részletben vitamindús gyümölcslét készítettünk télire. A gümölcslé üvegben végezte, és a vissza maradt gyümölcshúsból  pedig bármilyen töltelék lehet. 
Most éppen rizs lapból, rétesféle ❤❤❤❤❤❤❤


A rizslapokat forró vízbe 2 másodpercre beletettem és már töltöttem is. Egy evőkanálnyi töltelék és feltekertem, mint egy töltött káposztát! A gyümölcshús mennyisége 50 dkg volt, s ehhez 3 evőkanál eritritet és 25 dkg darált diót adtam. 


Tepsire raktam. A tetejét Ez Coat olaj sprével lefújtam. 200 fokos sütőben 20 perc alatt megsült. Nem kell megijedni az árától, mert nálam egy évig biztos elegendő, pedig elég sokat használom. S nem beszélve arról, hogy még kalóriát sem tartalmaz, ha okosan fújjuk. 
Kínáló tálra raktam és tetejére Eritrit port szitáltam rá. 



És akkor a töltelékről.  Mint írtam már három nagy eltevésünk volt különböző gyümölcsökből (télire), de arra mindig vigyáztunk, hogy a megfelelő vitamin tartalom mind a gyümölcsökben, mind a lében megmaradjon. Volt, amikor hőkezeltük, de volt amikor száraz dunsztba raktuk. Mindkét fajta eltevési módszer tökéletes! 


A teljesség igénye nélkül a gyümölcsök, de csak azért, mert minden nem fért el az asztalon, később meg elfelejtettem fotózni, illetve időm sem volt, mert haladni kellett.  A lényeg így is látszik, Cékla, citrom, lime  körte, sütőtök, alma, cukkini,  grapefruit, narancs, kivi  s az elmaradhatatlan gyömbér. 




Kóstolással döntöttük el, hogy kell-e még bele valami, de nem! - a gyümölcsök olyan finomak, édesek voltak, hogy csupán -ehhez a 15 liternyihez- 4 dkg sót és fél dl folyékony édesítőt adtunk. Fogyasztáskor még lehet hígítani, mert bizony ez elég sűrű lett, de legalább kevesebb üveget kellett megtölteni. Fogyasztáskor ráérünk pótolni a vizet! 


S a kinyert gyümölcshús, ami annyira finom volt, hogy nem volt szívem kidobni. Első befőzésünkkor még a kukában landoltak. A másodiknál már rájöttem, micsoda értéket dobtam ki, és vegyes gyümölcs lekvár készült belőle, s most jött a legnagyobb ötlet. Bezacskóztam és fagyasztóba tettem. Milyen jó lesz majd süteményekbe tölteléknek. 



Második eltevésünkkor készült gyümölcs lekvár, amely egyébként adományba készült. Itt olvashattok róla! - ha valakit érdekel! 



A rizspapírt a TESCO-ban vásároltam. 


2017. október 27., péntek

Vitamin bomba üvegbe zárva télire

Télen-nyáron fogy nálunk a mindennapi vitaminunk. Hála a lassú présnek már pár éve sokkal könnyebben kinyerhető a nyers zöldségekből-gyümölcsökből a legfinomabb ital. Igaz, hogy télen nem mindenhez lehet hozzájutni, de ha lehet is, akkor annak már nincs akkora vitamin tartalma, mint pl nyáron egy őszi baracknak, egy szőlőnek, stb. Ezért mi gondolunk a télre is és ami ilyenkor ősszel még kapható, akkor azokat kipréseljük nyersen, majd befőző automatában 90 fokon 30 percig, tartósítószer mentesen hőkezeljük. 


Télen ezekből az üvegekből felbontunk egyet, kipréselünk hozzá minden nap friss  narancsot, citromot, és még egy adag grapefruit is kerül bele, egy kis gyömbér kíséretében. Ez pontosan 2 pohár 4-4 dl valódi vitaminforrás. 




Az alap ivólevet, ami nagyon sok fajta zöldség-gyümölcsből készül, most készítjük el. Üvegekbe zárjuk, majd koronazáróval fedjük. 

A leveket nyersen engedtük át a gyümölcs présen. Üvegeztük, lezártuk és befőző automatában 90 fokon 30 percig hőkezeltük. 





A lényerés mellett -miután minden zöldséget, gyümölcsöt tisztára mostunk, magházukat, magokat eltávolitottuk, így csak a tökéletes sűrű gyümölcshús maradt, mint "hulladék" - csúnya szóval, mert ebből a "hulladék"-nak nevezett sűrű és nagyon értékes gyümölcs húsból isteni lekvár készült. 


A maradék gyümölcs húst felfőztük, Bözsi a Rabszolganő pürésítette, majd dzsemfixet adtunk hozzá.  Forrón üvegbe raktuk, fejre állítottuk, hogy vákum képződjön. 10 perc mulva talpra álltak az üvegek és várják sorsukat, hogy olyan helyre kerüljenek, ahol örülni is fognak ennek a szerény kis felajánlásunknak. (50 db üveg) lekvár! 

"Enni adok – Enni kapok" ételdobozt helyeztek el Szarvason

Egy nemes mozgalom indult útjára Magyarországon: Enni adok - Enni kapok! Szarvason is elhelyezték az ételdobozt, ahova bárki betehet és akinek szüksége van rá kivehet az oda elhelyezett ételekből. 
Ez a fotó Szarvason készült. Klikk a képre és olvashatsz a mozgalomról. 


Téli időszakra nagyon sok gyümölcs-zöldségből készítünk vitamin dús inni valót. Az inni való mellett rengeteg szintén vitamin dús gyümölcshús készül, s egy hirtelen elgondolásból eszembe jutott, ha már elkészültünk a lével, akkor miért is ne hasznosítanánk azt a rengeteg gyümölcs húst. Lekvárként végezték üvegben! 

Úgy éreztem, hogy ennyivel én is hozzá járulok az ételdoboz megtöltéséhez. Mert vitaminból -főleg a téli és influenzás időszakokban soha sem elég- főleg azoknak is juthat belőle, akik mindezeket a vitaminomat megvásárolni nem tudják. 

Így készült el 64 üveg (bébiételes) lekvár, amit majd a szervezők a hétvégén elvisznek és naponta raknak az ételdobozba a mi szerény kis adományunkból. 50 üveggel ajánlottunk fel. (magunknak meghagytunk 12 kis üveggel) Kettő üveg pedig olyan szerencsétlenül járt, hogy az egyik felborult :) na ezt el is kóstolgattuk. A másiknak pedig olyan rongyos volt a "ruhája" hogy még fotózni is mulatságos volt. Na ilyet nem adunk ki a kezünkből. De gondolom, hogy annak az 50 üvegnek is fognak örülni. 





A fotók, a teljesség igénye nélkül nagyjából bemutatják, hogy milyen zöldség-gyümölcsből készült az üvegbe zárt finomság. Persze utólag rájöttem, hogy még sok minden lemaradt, nem került fotózásra, de nem lehetett lekvárt is főzni, meg fotózni is egyszerre. 

Köszönetet mondok a férjemnek is, mert egész napját rááldozta, és segített. Nélküle nem készültem volna el reggeltől, estig. 






Ez a pár üveg maradt nekünk, hogy mi is megkóstolhassuk. 


Ez a két szerencsétlenül járt pedig maradt kóstolgatónak :) bár a jobboldali éppen a ruházata miatt nem mutatkozhat :) 

A lekvárkészítés megelőzően lékészítés volt, amit a következő posztban fogok megosztani. 

Csemege uborka októberben

Soha nem gondoltam volna, hogy október végén csemege uborkát fogok üvegbe rakni, de ez most így sikerült. Ebben az évben nem tettem el egy üveggel sem, mert még két éves és még a tavalyi is ott volt a polcokon mindaddig, amíg a férjem azt hitte, hogy ezek az uborkák savanyúak. Na de amikor rájött, hogy ezek igazi csemegék, úgy elkezdte enni, hogy már alig maradt 4-5 üvegel. Na de a véletlenek nem véletlen vannak, s sikerült 10 kg uborkára - nem is akár milyenre - szert tenni, igy aztán megmentett engem attól, hogy hiányt érezzek egész télen. Én ugyanis imádom a csemege uborkát :) még akkor is, ha savanyúnak nevezzük! 



  Először a levet készítjük el. Amíg az uborkát üvegbe rakjuk,addig a só elolvad a lében.
  Ízlés szerint folyékony édesítőt adunk hozzá. Mindenki olyat, amilyet már megszokott.
   Azért nem írom, hogy mennyit, mert ezt mindenkinek szájíze szerint kell adagolnia.
  10 %-os ecetet használtam, vízhez viszonyítva literenként 2 dl-t.
  4 dkg sót tettem bele, (szintén a vízhez viszonyítva literenként)

  Elkavartam az egészet és hagytam, hogy olvadjon a só és kicsit érjenek össze az ízek is.

 10 kg uborka
  Az üveg aljára:
  üvegenként 2 kisebb vagy 1 db nagyobb babérlevél
  fél mokkáskanál mustármag,
  fél mokkáskanál koriander mag
  8-10 szem egész fekete bors
  kapor (piaci csomózott kaporból 1 szál/üvegl)

  Az üvegekbe, szép sorba beállítottam az uborkákat, az
  elkészített lével felöntöttem. A kupakokat az üvegre csavartam és mentek az automatába.
  90 fok és 30 perc.
  Ahogy a gép kikapcsolt, kiszedtem az üvegeket. 

kb
5 liter víz
10 dl 10 %-os ecet
45 dkg cukor (én cukor helyett folyékony édesítőt használtam) 
11 dkg só

Kóstolgattam, s nekem még egy kevés só és plusz 1 dl ecet is kellett! 



 Ennyire szép, apró, és nagyon friss uborkát egész nyáron nem is kaphattam volna. S az ára is nagyon kedvező volt (250 Ft/kg) 

2017. október 21., szombat

Csőröge fánk - minden mentes



Az úgy volt, hogy jöttek a csirkék ☝☝☝☝☝☝☝☝☝☝☝☝ s persze majdnem hogy váratlanul. Na de komolyan, most  mi köze van a csirkéknek a csőrögéhez? - hát csak annyi, hogy ha már egyszer  a szabadidőt nem főzéssel, hanem csirke bontással kell tölteni, akkor ki kell találni egy nagyon egyszerű, gyorsan elkészíthető ételféleséget. No így került sor a  Szafi fánkjaira, ami átsegített az éhenhaláson bennünket :) De folytatnám egy kicsit a csirkékkel. Amikor megérkezik 10 db házi kapirgálós, s még azt sem tudod eldönteni, hogy milyen nap van? ................. hát akkor vagyok én igazán bajban, de úgy még soha sem volt, hogy valahogy ne lett volna. 




A pipiket szépen sorjában felbontottuk, részeiket becsomagoltuk, de a melleket -miután mi nem igazán szeretjük, mert nagyon száraznak találjuk- azt külön kezeltük. Először is filéztük, majd a filéket ledaráltuk. Lett is komoly 5 kg darált csirkemell. Na ebből készül majd egy isteni finom kolbász. Így ni! :) 


A fánk receptjét nem írnám le, mert nagyon sok helyt foglal, de ha IDE kattintunk, máris olvashatjuk a fantasztikus minden mentes csőröge fánk receptjét. Isteni finom! 



S akkor a csirkemellek filézése után még mindig gond volt, mi is  legyen a csontokkal, s a rajta maradt kis húsfalatokkal?  Fagyasztóba nem akartam tenni, mert a csontok ne foglalják a helyet. 
Nos ebből lett két kukta húsleves, amiből tisztességesen megebédeltünk. Ezen túl még 10 üveg húslét (későbbi felhasználásra) hőkezeltem. Jó ideig nem lesz gond, ha csak le kell emelni egy üveget a polcról, befőzni egy kis csiga tésztát és máris lehet ebédelni. 


2017. október 10., kedd

Gombás csirke mell édes-savanyú mártással,


Ma nem igazán volt kedvem főzni, de miután túl vagyunk az ebéden, újra csak azt kell mondjam: megérte. 
Volt 2 vékonyka szelet csirke mell, nem tudtam mit kezdjek vele annyira kevésnek tűnt. Ez lett belőle.




Egy kicsi evőkanál mangalica (forró) zsíron átforgattam a csirke mell kockákat, kevés sóval, borssal, szerecsendióval (mindegyikből egy csipetnyi) ízesítettem, s 1 doboz gombát szórtam rá. Összekevertem, és (10 perc)  fedő alatt elkészült. 


Mielőtt a csirke mellet és a gombát elkészítettem volna, beraktam Ellába a rizst főni. (Most a Piroska dolgozott, de a másik sem unatkozott, mert ő főzte Robika kiskutyám ebédjét) 


A kuktához való adagoló poharat használtam.
2 ap (adagoló pohár) rizs
3,5 ap víz
1 dkg só
1 teáskanál mangalica zsír.

Rizsprogramra beállítva és 12 perc alatt elkészült a pörgős rizs



A főzési idő letelte után még nem vettem le a kukta fedelét, hogy a gőzben tovább puhuljon a rizs. Meg is hálálta :)  Apróra vágott petrezselyemzölddel elkevertem és lassan kezdtem tálalni. 


Először úgy gondoltam, hogy egy tavalyi szilva befőttet bontok ehhez a finom ebédhez, aztán jött a gondolat, hogy meg kellene kóstolni a nyár végén eltett édes-savanyú mártást! (Miután ezzel most próbálkoztam először, kicsit jobban dobogott a szívem, mint kellett volna, ugyanis nagyon szeretjük az édes-savanyú mártást, de eddig csak a boltit vettük.
Na ezután soha sem fogunk az üzletekben rákeresni a polcokon, mert ez a saját gyártmány annyira finom!


Nem mertem elsőnek feltenni ezt a fotót, mert bevallom őszintén, hogy ez az én saját "kis" adagom 💞💞💞💞💞💞 mert jaj de nagyon szeretem ezt az ételfajtát 😁😁😁😁


Nemhogy lehet, de biztos is, hogy ma már semmit sem kérek enni :)Talán, talán, majd holnap reggel valami diétásat :) 

2017. október 9., hétfő

Almapudingos piskóta gluténmentesen

A mai ebédünk "házi konzerv bableves" ❤❤❤  Nagyon szeretjük, de kívántunk mellé valami "enyhe" finomságot. 
Igaz, hogy ebédre csak a leves került a tányérba, mert azzal nem számoltam (kenyérsütés mellett), hogy bizony az alma pudingnak jó sok idő kell, mire kihűl. Azért megszületett a finomság és meg is kóstoltuk, ezzel együtt viszont a vacsora is elmaradt.




Először is sütöttem egy piskótát (pontosan fordítva kellett volna. Az almapudinggal kezdeni) 

Ő Bözsi a Rabszolganő, aki 2 perc alatt kikever 3 tojásból egy óriási piskóta tésztát.


(itt éppen házi majonézt kever Bözsi) 

A piskóta hozzávalói:

3 tojás
150 g cukor
150 g rizsliszt.

A 3 összetevőt Bözsibe raktam és kettő perc alatt kikeverte a piskótát, majd 180 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt elkészül.



Almapuding hozzávalói:
1 kg almát megtisztítottam és apró kockára vágtam - 7 dl vízben - 30 dkg cukrot feloldottam, felmelegítettem, s amikor elkezdett majdnem forrni, beletettem az almakockákat. Nagyon  rövid ideig 1-2 percig kell csak főzni, hogy az almakockák egészben maradjanak. 
4 csomag főzős gluténmentes pudingot 4 dl hideg vízben elkevertem, s a forró almakockákhoz adtam, de ekkor már levettem a tűzről a lábast. Hagyni kell teljesen kihűlni, s majd csak ezután kell a kisült piskóta tésztára adagolni.


Az almakockákra rákerült a 4 csomag (hideg vízben feloldott) puding. Most már csak azt kell várni, hogy teljesen kihűljön és megdermedjen.

Egy hasonló és nagyon finom almás  receptről ITT lehet olvasni, bár ott a tészta nem piskótából van.  Ezt is érdemes kipróbálni. 



A piskóta tésztát ekkora nagy kapcsos sütőformában sütöttem ki. Ez a méret 3 db tojásból készült. Ezt tudja a Bözsi :) 


Kihűlt a piskóta, megpakoltam az almapudinggal és a tetejére jó vastagon őrölt mandulát szórtam.


Felszeletelés után a tetejét jó vastagon növényi habtejszínnel dúsítottuk! Remélem nem fogunk elhízni tőle, bár szerintem ez akkora adag sütemény, hogy lehet egy hétig is enni fogjuk :)