2014. január 30., csütörtök

Félbarna kenyér

Azt mondtam: Új év, Új élet, Új kenyér ?? - nos akkor lássuk, miben is változtatunk 2014-től, de gyökeresen ám. Azt hiszem a hétköznapok több napból állnak, mint a vasár- és ünnepnapok, s csak elhatározás kérdése, hogy mikor mit is tegyünk az asztalra. A hétvége a fehérkenyéré. .........hogy miért? - mert akkor egy morzsáig elfogy egy egész kenyér (a mi gyerekeink imádják a kenyeret, abból is a fehéret, s addig, amíg nincs semmi bajuk tőle, hát egyék, amit szeretnek. A hétköznapokban pedig mi választjuk ki, hogy melyiket is szeretnénk fogyasztani. Most a félbarna kenyéren a sor. Nem szeretném egyből leváltani a fehéret teljesen barnára. Szép fokozatosan haladunk -a különböző lisztek adagolásának emelésével- a barna kenyér felé.
 
 
Félbarna kenyér Pataki tálban
 Öregtészta

3 dl víz
50 dkg BL 55-ös liszt
1 csipet só
1 ek olaj
1 dkg élesztő

Dagasztógép összekever. Kelesztő tálban megkel, majd túlkel és visszaesik. (kb 12-16 óra)
Össz mennyiség 80 dkg. Ennek fele megy egy adag kenyértésztához, azaz 40 dkg.Másnap a kenyérhezazzal kezdjük, hogy a  Pataki tál tetejét belerakjuk hideg vízbe!!!!
Dagasztógépbe:
Előző napi  öregtészta ( 40 dkg)

3    dl víz
6    dkg teljes kiőrlésű rozsliszt
6    dkg teljes kiőrlésű tönköly búzaliszt
8    dkg graham búzalisztű
30  dkg BL 55-ös finomliszt
2    dkg só
1,5 dkg élesztő
1    evőkanál burgonyapehely
3    evőkanál puffasztott amaránt
1    evőkanál búzasikér 
Összes hozzávalóból dagasztógépben pár perc alatt egy jó minőségű tészta készül. 3-4 csepp olajat öntünk a kelesztő tálba, és ebbe rakjuk a megdagasztott tésztát. 60 percig kelesztjük, de a 20. percnél átmozgatjuk egy kicsit a tésztát. Finoman visszagyúrjuk az eredeti méretére.
A pataki tálat kibéleljük teflon fóliával. A megkelt tésztát megformázzuk, belerakjuk a patakiba. Kenyérkendővel letakarjuk és 60 percig kelesztjük.
A tésztát három helyen bevágjuk, hideg vízzel lespricceljük (virágspriccelő) és a hideg sütőbe berakjuk. 60 percig 250 fokon sütjük. Amikor kivettük a kisült kenyeret, lespricceljük hideg vízzel és rácsra tesszük kihűlni.

 
(Apró megjegyzés: ebből a kenyérből kifelejtettem az élesztőt, így mindösszesen az öregtésztában lévő 1 dkg élesztővel dolgozott, igaz, hogy egész éjjel hideg helyen volt. Tehát este megformázva kiraktam hidegre, és másnap reggel sütöttem ki.) Milyen lett volna, ha még élesztő is kerül a tésztába? J

2014. január 27., hétfő

Csőröge/forgácsfánk

Farsang van már ? nem érzem ! - hideg van, de jaj de jó, mert végre itt a hó! Ha farsang, akkor süssünk fánkot. Én most a kelt fánkot átváltottam forgácsfánkra.
 
 
Hozzávalók és elkészítés
 
50 dkg finomliszt
1 sütőpor
6 db tojássárgája
csipetnyi só
2 evőkanál porcukor
egy kis poharas tejföl (180 g)
3 evőkanál rum (pálinka) miel nem volt rum, én pálinkát tettem bele
 
A hozzávalókból a dagasztó gép pár perc alatt rugalmas tésztát készített. Ténytanyújtó géppel késkegynyi (5-ös fokozat) vastagságra nyújtottam, majd rombusz alakura derelyevágóval felszabdaltam. Közepét kicsit bevágtam, s a rombusz egyik végét ezen a nyiláson áthúztam.

Bő olajban (olyan jó közepes forróságú) sütjük, porcukorral, rebarbara-meggy lekvárral tálaljuk.


 
Nem gondoltam, hogy fél kiló lisztból egy lakótelep jóllakhat a csőrögéből. Ezért ha valaki kevesebbet szeretne sütni, akkor nyugodtan felezze a hozzávalókat, mert nagyon sok lesz belőle.

2014. január 26., vasárnap

Pácolt csirkeszárnyak

Erre az ételre, elkészítése előtt akár már egy héttel előbb kell gondolni a pácolás miatt.  Nagyon szeretjük a pácolt húsokat, s főleg úgy, ha saját magam állítom össze a pác hozzávalóit. Ilyen nagymennyiségű húst csak akkor csinálok, amikor a gyerekeink is itt vannak, tehát ez nem más, mint a hétvége. Tegnap (szombaton) adtunk ám a jólétnek. Mindehhez sült egy másfél kg-os zabpelyhes, puffasztott amarantot tartalmazó kenyér. Fotó arról sajnos nem tudott készülni, mert az utolsó morzsáig elfogyott.
 
 
 
Azt hiszem önmagáért beszél ez a tál.......

 
20 db csirkeszárny vár bepácolásra. A csirkeszárnyak végét levágtam, az majd jó lesz egy kis zöldséglevesbe.
 
Először is odakészítek mindent, s utána jöhet a páchoz valók összekeverése.

 
A pác hozzávalói:
 
1-1 teáskanál kakukkfű, mustármag mozsárban megtörve, bazsalikom, rozmaring, oregánó
1-1 mokkáskanál zöld kardamom, kurkuma, szerecsendió, őrölt gyömbér,
 
Ezeket a száraz anyagokat egy tálban összekeverem. Ráöntök 2,5 dl olajat. Elvegyítem őket, s hozzáadok 3 evőkanál saját készítésű paparikakrémet, 2 evőkanál mustárt, 4 evőkanál mézet.
Ezt mind jól elkeverem.
Miután a paprikakrém sóval tartósított, ezért az egész páchoz, mindössze 2 dkg sót adok.
 
Megtisztítok 2 fej fokhagymát, aminek gerezdjeit vékonyra felvágok.
4 fej lilahagymát (ha kapunjk, akkor a lila sonkahagymát válassszuk)
 

 
Zárható, átlátszó dobozra lerakom a 20 db csirkeszárnyat. Az olajos fűszerkeveréket ráöntöm, jól összekeverem. Rászórom a lilahagyma karikákat és a vékonyra aprított fokhagymákat. Ezzel is keverek kettőt-hármat, lezárom a tetejét és hideg helyre teszem. Téli időben elég a kamra hidege, Nappalra én ki szoktam rakni a konyhaablak udvar felőli részében. A természetes hideget jobban szeretem, mint a hűtőt. Természetesen nyáron a hűtőszekrényben pácolódnak. Naponta (ha el nem felejtjük) legalább kétszer átkeverjük.
3-4-5 napig pácoljuk. (minél tovább pácolódik egy húsféleség annál finomagg, omlósabb és sokkal hamarabb meg is sűl)
 
A sütés napján egy erre megfelelő edénybe (pataki tál, jénai kacsasütő, zománcos kacsasütő) szép sorban lerakjuk a csirkeszárnyakat, rárakjuk az összes olajos fűszert. Az edényt, a tetejével lezárjuk. 180 fokon 40 perc alatt sült meg. (nekem most langyos sütőben kezdődött a sütés) Ha előmelegítjük a sütőt, szerintem 30-35 perc alatt elkészül.
 

 
Apróra darált zöldségzöldjével fűszerezett sós vízben főtt krumplival tálaltuk.
Vegyes gyümölcsből (meggy, szilva, alma) kompótot készítünk úgy,  hogy  1 dl vízben előfőzünk pár szem szegfűszeget, 2 egész meyer citromot belekarikázunk, édesítőszert adunk hozzá. Fedő alatt 5 percig előfőzzük, utána a fagyott gyümölcsöket ráhelyezzük. A lábas tetejével lefedjük. Alacsony hőfokon elkezdjük főzni. (ajánlatos előző nap elkészíteni, hogy jó hideg legyen.) A gyümölcsök kiengedik saját levüket és így kapunk egy jó sűrű, és végtelen finom kompótot. Amiről  most fotó nem készült, mert az is úgy járt, mint a kenyér, hogy az utolsó cseppig elfogyott. Ígérem legközelebb ügyesebb leszek és először fotózok :)

2014. január 24., péntek

Hajtogatott sajtos pogácsa

Végre hideg téli esdték, jól esik egy forró tea mellé egy nagyon finom hajtogatott tejfölös, sajtos pogácsa, ami nagyon hamar el is készül.
 
 
Hozzávalók:

1 kg  liszt
50 dkg margarin
3 tojás sárgája
2 nagy pohár tejföl
4 dkg élesztő (2 dl  tejben felfuttatva)
1 teáskanál só
30 dkg sajt
 
Elkészítés:
 
A lisztet a margarinnal elmorzsolom, a többi hozzávalóval összekeverem. Jól eldolgozom és egy fél órát pihentetem. 2x10 percenként hajtogatom. A második hajtogatás után még 10 percet pihentetem, majd kinyujtom 1,5 cm vastagságra. Kis pogácsa szaggatóval (4 cm átmérőjű) kiszaggatom. A sütőt 10 percig előmelegitem. Közvetlen sütés előtt a pogácsákat tojásfehérjével megkenem és pici reszelt sajtot teszek mindegyik tetejére. 15  percig 180 fokon sütöm. (villany sütő)

 
És a végeredmény: 120 db isteni finom sajtos pogácsa, aminek egy részét bezacskózom és lefagyasztom, mert bármikor egy forró teához, vacsorához nagyon jól jön. Akinek ez a mennyiség soknak tűnik, javasolt a felét elkészíteni, de legközelebb úgyis ez fogja követni :)

2014. január 23., csütörtök

Pulykacomb, sütőtök, bacon

Bébi pulyka combjai, egészben főtt krumpli, sütőtök, bacon szalonna és egy kis fűszerolajban érlelt sajtok. Mindez összeállítva, egy egészen finom, minimális zsírt tartalmazó ebédet alkotott.
 
 
Hozzávalók és elkészítés
 
4 db bébi pulyka alsó comb
2 evőkanál (saját fűszerkeverék), de lehet pulykafűszer keverék is
pár kocka császárszalonna (füstölt házi)
3 fej lilahagyma
 
A pulykacombokat kacsasütőbe rakjuk, megszórjuk a fűszerkeverékkel, a pár kocka császárszalonnát elosztjuk a húsokon, majd beterítjük a felkarikázott lilahagymával. 1,5 dl vizet öntünk alá. Hideg sütőbe rakjuk, 250 fokon 40 percig sütjük. A víz elfogy a hús alatt és a hagymakarikákból finom lilahagyma kence  lesz, ami nagyon finom ízt ad a húsnak.
 
A körethez
 
4 db egész krumpli
12 karika meghámozott sütőtök
 
15 dkg bacon szalonna az összesütéshez
 
Pár kocka -fűszerolajban érlelt- feta sajt
 
Egy lábasban puhára megfőzzük a krumplit és a sütőtök karikákat.
 
Egy extra méretű sütőzacskót előkészítünk, beterítjük az alját bacon szalonnával, s egy  kiszedő kanállal a szalonnákra  egymás mellé lerakjuk a sütőtök karikákat és a 4 db egészben megfőtt krumplit. A krumplikat betakarjuk még egy-egy szelet baconnal. A zacskó végét aláhajtjuk és 5 percre a forró sütőbe toljuk. Ennyi idő alatt a bacon ráolvad és kicsit megpirosodik a sütőtökön és a krumplin.
 
Tálalásnál ne felejtsünk el -fűszerolajban érlelt- fetasajtot adni hozzá.



Jó étvágyat !

2014. január 20., hétfő

Új év, új élet, új kenyér.......

Valamikor, jó pár évvel ezelőtt én már amarant liszttel sütöttem a kenyereket, de egyszer csak eltünt, s nem lehetett kapni. Jó fél éve viszont már kapható a puffasztott amarant, amit kezelni is sokkal könnyebb. Most ez került ebbe a fehér kenyérbe. Aki viszont nem szeretné amaranttal készíteni, nyugodtan kihagyhatja az összetevőkből.
 
 
 
Hozzávalók és elkészítés.
 
Öregtésztát szoktam készíteni. (általában előző nap. Egyik felét felhasználom a másnapi sütésnél, míg a másik felét dobozolom és a hűtőben vár a legközelebbi sütésre)
 
50 dkg liszt
1 evőkanál étolaj
1 csipet só
1 dkg élesztő
3 dl víz
 
Dagasztógép összedolgozza. Kelesztő tálba kerül és minimum 12-14 órát, de ha lehet, akkor egész éjszakát ott tölthet a konyhában, meleg helyen. A tészta megkel, majd visszaesik, ez így tökéletes.
Ebből a mennyiségből kb 80 dkg öregtészta lesz. Én ennek a felét szoktam felhasználni 1 kenyérsütéshez.
 
A kenyérhez:
40 dkg öregtészta (a fentinek a fele)
2,7 dl víz
50 dkg BL 55-ös liszt
2,5 dkg só
1 dkg élesztő
2 evőkanál étolaj
3 evőkanál puffasztott amarant
1 teáskanál sikér (elhagyható) - csak azért tettem bele, mert van és szeretném elhasználni.
1 evőkanál burgonyapehely (ez is elhagyható) ezt is szeretném már elhasználni.
 
A hozzávalókat sorban a dagasztógépbe rakom és pár perc alatt összedolgozza a gép. Egy kelesztőtálba 5-6 csepp olajat teszek és a megdagasztott tésztát beleteszem. A tál tetejét ráhelyezem. 60 percig kel, de 20 perc után átmozgatom kicsit a tésztát.

 
Duplájára kelt a tészta

 
Kiborítottam a munkalapra

 
kezemmel ellapogattam, kinyomkodtam belőle a levegőt

 
Elkezdtem formázni (összehajtogatni) balról középre

 
Jobbról középre

 
Ezután jön a feltekerés

 
Szép sorban végig tekerjük és közben hozzányomkodjuk a felső részt az alsó tésztához

 
Ez az utolsó tekerés

 
Formára igazítom, kb kávéskanálnyi lisztet kezembe szórok és azzal átsimítom

 
fóliával bélelt pataki tálba (de lehet jénai kacsasütőbe is, vagy vaslábasba, vagy bármilyen kenyérsütésre alkalmas edénybe) rakom a megformázott kenyeret

 
Két fakanalat teszek a pataki tetejére hosszába
(majd keresek egy asztalost, aki készít nekem egy takaros kis kovász-fát) :)

 
Kelesztő kendővel letakarom és 60 percig kelesztem

 
Megkelt a tészta. Jól bespricceltem vízzel és három helyen egy zsilettel bevagdostam, majd a pataki tál tetejét - amit előtte kb 2 órára beáztattam. Amikor hozzákezdek a tészta összeállításához, akkor teszem vízbe a pataki tetejét) rátettem és hideg sütőbe raktam.
 

 
60 perc alatt ilyenre sűlt 250 fokon. Végig ezen a hőfokon és végig fedő alatt. Az utolsó percben levettem a tetőt, lespricceltem mégegyszer a kenyeret, s egyetlen percig még a forró sütőben hagytam.
Amikor letelt az egy perc is, kivettem a sütőből, rácsra tettem és újra lespricceltem hideg vizzel.
Természetesen a hőfok sütőfüggő, mindenki ismeri a saját sütőjét, s annak megfelelően állítsa be a hőfokot, de kezdéskor biztos kell a maximum hőmérséklet.

2014. január 15., szerda

Aszaltgyümölccsel töltött pulykamell

Egyszerű, nagyszerű, könnyen elkészíthető, s hidegen fogyasztani a legfinomabb. Ráadásul akkor, ha egy nagyon jó majonézes  krumplisalátát is készítünk hozzá. Minden egyes alkotó részét elkészíthetjük már előző nap. Még a sütést is elvégezhetjük, ha hidegen szeretnénk tálalni, ugyanis hidegen nagyon szépen szeletelhető.
 
 
 
A hozzávalók attól függnek, hogy hány személyre készítjük őket. Ez a mennyiség most egy egész hadsereg (6 fő) részére készült, így elég nagy adag. Természetesen akár két szelet pulyka, vagy csirkemellből is el lehet készítgeni, de akkor a hozzávalókat is csökkenteni kell.
 
Miután minden itthon készült, fogjunk hozzá sorban hogyan is.............
 
Hozzávalók:
 
A töltelékhez
 
25 dkg csirkemáj
1 nagy fej édes fehér hagyma
bors
1 csokor petrezselyemzöld apróra vágva
15 dkg vékony szeletekre vágott csiperke gomba
10 szem aszalt sárgabarack
10 szem aszalt szílva
1 evőkanálnyi kacsazsír
 
Elkészítés:
A kacsazsírt felmelegítjük, az apróra vágott fehér hagymát megpuhítjuk, hozzáadjuk a felszeletelt gombát, dinszteljük pár percig és az elkészített összedarabolt csirkemájat is rátesszük és megborsozzuk. Fedő alatt pár percig összepirítjuk. Végül az apró vágott petrezselyemzöldet is hozzáadjuk.  Amikor kész, akkor sózzuk.
Az elkészült tölteléket félre tesszük, hogy kihűljün.
Az aszaltgyümölcsök majd akkor kellenek, amikor feltekerjük a pulyka (csirke) mellet.
 
 
 
Elkészítjük a házi majonézünket.
 
1 db egész tojás
2 dl oliva olaj
csipet só 
 
Késes robotgépbe ütjük az egész tojást, megsózzuk. Elindítjuk a gépet és először cseppenként adagoljuk hozzá az oljat. Amikor már jó fele olajat hozzáadtuk, akkor bátrabban adagolhatjuk. A majonéz elkészítésének ideje kb 10 perc. Ez is elkészíthető előző nap!!
 
 
Időközben megmosunk 1 kg krumplit és sós forró vízbe rakjuk és héjában megfőzzük. Amíg a majonézünk elkészült azalatt ki is hült. Megpucoljuk és felkarikázzuk.
 
Kell még hozzá
2 db jó nagy alma
1 db jó nagy, vagy két kisebb lilahagyma
1 evőkanál mustár
3 dl 20 %-os tejföl
1 evőkanál cukor (de ha az alma édes, akkor a cukor elhagyható)
 
A majonézt (egy akkora tálban, amiben majd az összes massza elfér) összekeverjük a mustárral, tejföllel, cukorral és habverővel összedolgozzuk. Az almákat megtisztítjuk, apró kockára vágjuk.
 
Az almakockákat, a főttkrumpli karikákat, a vékony karikára szeletelt lilahagymát beletesszük a majonézból készült tartármártásba. Jócskán összeforgatjuk és félretesszük. Lehetőleg hideg helyre, s hagyjuk, hogy összeérjenek az ízek. (Ezt előző nap is elkészíthetjük)!!
 
Amikor mindennel elkészültünk, elővesszük a szeletekre felvágott pulyka (vagy csirke) melleket. Egy nagy deszkán (amit előtte folpackkal borítunk be) szépen sorbarakjuk bacon szalonna szeletekkel (egy akkora  téglalapot rakunk ki, amekkora edényben szeretnénk sütni). A húst kicsit megsózzuk, megborsozzuk, kevéske szerecsendiót reszelünk rá és ráterítjük a baconra, s  jöhet a többi töltelék.
 (A húst nem kell klopfolni, inkább kissé -éles késsel- enyhén írdalni, hogy a szövetszálak engedjenek és ne ugorjon össze sűlés közben a hús)
Először a csirkemájas, gombás tölteléket kenjük rá, úgy jó kétharmadára a húsnak. A töltelékre (hosszában) 1-1 sorban lerakjuk az aszalt gyümölcsöket. A folpack segítségével elkezdjül feltekerni a mellehúst. Egy bejgli formájú rudat tekerünk belőle. Arra ügyeljünk, hogy a bacon szeletek mindenhol betakarják a húst.
 
Folpack-al együtt átemeljük a sütőedényünkbe a megtöltött húst. Ha még fokozni szeretnénk az ízeket, akkor a baconba tekert töltött mellehúsokra bevagdosott szalonna szeleteket is rakhatunk. Nem lesz hálátlan az ízvilág!  Előmelegített sütőben 170 fokon kb 35-40 percig sütjük. (Sütőfüggő) !!!
 

 
Tálalhatjuk csak símán paprikával, paradicsommal, lilahagymával! Na és természetesen saját sütésű zsömlével, de  majonézes krumplisalátával az igazi. Nagyon kiadós hidegtálat készíthetünk belőle.
 
Jó étvágyat !

2014. január 9., csütörtök

Csirke felsőcombok savanyúkáposztán, fehérborban sütve

Olyan ételt kellett kitalálnom, aminek elkészítése nagyon kevés időt igényel, s nem is kell felügyelni amíg elkészül. Hirtelen  ötletből jött ez a finomság. Savanyúkáposztára rakott fűszerezett csirke felső combok. Fehérborban sütve. Tetejéről elmaradhatatlan az igazi házi szalonna.
 
Hozzávalók és elkészítés
 
Személyenként 1 jó nagy darab csirke felsőcomb (nálam 6 db)
1 kg apróra vágott savanyú káposzta (olyan igazi piaci)
6 szelet érlelt fehér szalonna
só és tartósítószermentes fűszerkeverék
1,5 dl fehér bor
 
Egy nagyobb tepsit kibélelünk a savanyú káposztával, Elterítjük és hat felé vágjuk egy éles késsel, Ezt azért, hogy amikor tálalásra kerül a sor, sokkal könnyebb kiszedni. Minden káposzta kockára ráültetünk 1 db felső csirkecombot. A csirkecombokat előtte sóval és baromfi fűszerkeverékkel jól bedörzsöljük. A húsok tetejére egy szelet érlelt fehér szalonnát -amit előtte bevagdosunk- teszünk. Felöntjük az egészet 1,5 dl fehérborral. Fóliával betakarjuk és kb 1 óra alatt készre sütjük. Ha előmelegített sütőbe rakjuk, akkor a sütési idő kevesebb. Az idő letelte előtt  5 perccel levesszük a fóliát és szép pirosra sütjük a csirkecombokat. Erre az időre a szalonnaszeleteket leszedjük a húsról, nehogy megégjen.
 

 
Jó étvágyat !

2014. január 5., vasárnap

DNK kenyér - 2014 év első kenyere

Egyszer valamikor pár évvel ezelőtt kijelentettem, hogy én az életben nem sütöm meg a DNK (dagasztás nélküli kenyér) kenyeret. Tegnap mégis úgy hozta a helyzet, hogy gyorsan kellett dönteni, hangulatom pedig nem sok volt, a sütő pedig teljes kapacitással működött. Nem maradt más hátra, mint este összekeverni a DNK kenyér összetevőit és ma reggel kisütni. (Most már nem mondom, hogy soha) :)
 
 
Kelesztő tálat elővettem (jó nagyot) és az összetevőket benne elkevertem.
1 kg BL 55-ös liszt (most LIDL-s, mert csak ez volt itthon)
2,5 dkg só
2 csomag 7 g-os porélesztő
1 kisebb evőkanál sikér
8 dl tejsavó (mert csak ennyi volt)
2 dl víz
 
A száraz anyagokat a kelesztőtálban összekevertem egy fakanállal. A langyos tejsavós vízben elkevertem a sót és a két anyagot összedolgoztam. Kelesztőtál tetejét rátettem. Beraktam a mikróba, hogy huzatmentes helyen legyen. Egész éjszaka ott várakozott kb 14 órát.
 
 

 
Fekete teflon fóliát jól beliszteztem, ráborítottam a kelesztőtálból a tésztamasszát. (olyan volt, mintha kovász lett volna).
A tetejére is lisztet szórtam. Elkezdtem hajtogatni: fentről lefele, majd lentről felfelé, és a két oldalát középre összehajtottam,   majd az egész tésztát megfordítottam, hogy a hajtogatott részek legyenek alul, ugyanis amikor már bemelegszik a sütő a sütőedénnyel együtt, akkor nem beleborítom a tésztát a forró edénybe, hanem megfogom a fólia széleit és beleemelem a kacsasütőbe. Így nincs olyan veszély, hogy megégetném a kezem.  Az összehajtogatott tésztát vászonkendővel letakartam és fél órát pihentettem.
 
Ezalatt az idő alatt a sütőbe beletettem az ovális alakú kacsasütőt és bekapcsoltam a sütőt maximumra.
 

 
20 perc alatt elérte a sütő a maximális hőfokot, ekkor a kenyértésztát a fóliával együtt beemeltem az edénybe, tetejét rátettem. A hőfokot 200 fokra levettem és 35 percig sütöttem. Ezt az időt nem tartottam elégnek, így még 10 percig tovább sütöttem. Az edény tetejét nem vettem le. Amikor elkészült gyorsan ki kellett vinni a hidegre, hogy a már lassan ebédhez készölő családtagjaim nehogy kenyér nélkül maradjanak.
Nagyon finomra sikerült.