2012. november 30., péntek

Pudingos kelt kiflik

                             
 
 
Lekváros bukta sütésére hangolódtunk, de eltelt pár nap, amikoris rászántam magam, hogy megsüssem. Vannak az embernek szerencsétlen napjai, amikor még a lakásból sem szívesen teszi ki a lábát. Hát ez volt az én napom. Nem a kamráig, hanem a garázsig kellett volna kimenni, ott vannak elraktározva a különböző -télire  eltett- finomságok, többek között a lekvárok is. Még a hátam is borsódzott, hogy kimenjek, mikor eszembe jutott, hogy este pudingos kívánságműsor volt, és maradt egy jó nagy adag. Azt is tudni kell, hogy én pudingot vagy nem tudok, vagy nem szeretek csinálni. Nekem soha sem olyan jó kemény, mint amilyennek lenni kell. Ezért aztán nélkülözöm az elkészítését ott ahol csak lehet. Na de most, olyan jó keményre sikerült és olyan sokat csináltam, hogy maradt belőle. Én nem eszem meg  szerencsétlent. Jött az ötlet, s azt hiszem, hogy valahol blogokon is láttam már, hogy pudinggal töltik meg a kifliket. Öröm és felsóhajtás, nem kell kimenni lekvárért !!!
A tésztához van nekem egy nagyon jó kis kelt kalács receptem, amiből mindíg kifolyik a kakaós töltelék sülés közben, (ha jól emlékszem ostoros kalácsnak nevezik?) na én ezt a tészta receptet használom minden féle kelt tésztához kalácshoz, s most is ezt vettem elő.
 
Hozzávaló a tésztához:
 
60 dkg finomliszt
1 tk. só
3 ek. cukor (a tésztájába cukor helyett én édesítőszert használtam) 
1 tojás
2 tojás sárgája
3 dl langyos tej
6 dkg vaj
3 dkg  élesztő
Az élesztőt langyos tejben felfuttattam, a többi hozzávalót a dagasztógép edényébe tettem, majd hozzáadtam a felfuttatott élesztőt.
Pár perc alatt elkészült a tészta, amit először a dagasztó gép táljában letakarva hagytam kb 30 percig. Az idő leteltével kiborítottam a nyujtó deszkára. Megpróbáltam 12 egyforma adagokra vágni őket.
A kis gombócokat téglalap alakúra kinyújtottam. Egyik végére egy jó nagy evőkanál vanília pudingot tettem. A tészta két oldalát behajtottam, majd feltekertem. Az elkészült (óriás) kifliket sütőpapírral bélelt tepsire raktam és gyengéden egy zsiletpengével bevágtam és hagytam jó duplájára megkelni.
 
 
 
A kiflik tetejét tojásfehérjével lekentem, s a 180 fokra előmelegített sütőben kb 15 perc alatt készre sütöttem. Érdemes figyelni sülés közben, mert ha már ilyen szép piros, akkor ki lehet venni. Ilyenkor szoktam elmondani, hogy mindenki a saját sütőjét ismeri. Az enyém nagyon hamar, és nagyon alacsony fokon süt.
 Ez a cukrozatlan tetejű az én adagom, de a többiekét, akiknek nincs ilyen "édes" gondjuk, olvasztott vajjal megkentem és durvára darált cukorral meghintettem.
 
Így utólag már azt is tudom, ha legközelebb csinálnám, akkor kisebbekre vágnám a gombócokat és biztos, hogy két tepsire raknám, ugyanis majdnem nem fértek be a tepsiben, és még sülés közben is nőttek.


2012. november 19., hétfő

Csirkemáj baconbe tekerve



Hozzávalók:
0,5 kg csírkemáj (szív nélkül)
13 szelet bacon szalonna (ennyi volt egy csomagban)
2 gerezd fokhagyma (szeletekre vágva)
2 evőkanál kacsazsír
kevés szárított majoranna

Körethez
Törtburgonya kacsazsírral.


A májat hártyáitól megtisztítjuk, előző este fokhagymás tejbe beáztatjuk. A baconszalonnákba beletekerjük a csírkemájat, parányi szárított majorannával megszórjuk,  s egyenként a sütőedénybe lerakjuk.

A fokhagyma gerezdeket szeletekre vágjuk és minden máj közé bedugdosunk egyet, ami megmarad a májak mellé beleszórjuk. A kacsazsírt elosztjuk a májak között.  Az edény tetejét rátesszük és 220 fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt készre sütjük.
 
Törtburgonyával  tálaljuk.
 
4 db nagyobb krumplit meghámozunk, sóval ízesített forró vízben fedő alatt 5-6 percig főzünk, majd leszürjük a levét. Az elkészült máj alatt lévő kacsazsírral meglocsoljuk, összekeverjük és tányérra rakjuk. Nem kell feltétlenül pürésíteni a krumplit, sokkal finomabb, ha kissé darabosan marad a krumpli.
 
Kedvenc almakompótunkkal fogyasztottuk, amit úgy készítek, hogy 2 dl vízben fél citromot felkarikázva, szegfűszeggel ízesítve a levet felfőzöm, folyékony édesítőszert adok hozzá. Kb 5 percig főzöm a levet, addig a citrom és a szegfűszeg íze jól kifő. 4 db almát meghámozok, szeletekre vágom és hozzáadom a fűszeres léhez, majd felöntöm annyi vízzel, hogy éppen ellepje az almákat. Fedő alatt 5 perc alatt elkészül.
 
Ha ügyesen dolgoztunk, akkor ez az étel is a félórás elkészítésű kategóriába tartozik.

2012. november 17., szombat

Paprika krém

Ezt az ízletes paprikakrémet még október közepén  készítettem. Aztán addig halogattam a posztolását, hogy már majdnem el is felejtettem. Jobb későn, mint soha elv alapján, hogy jövőre el ne felejtsem hogyan is készült, ezért most elhoztam.

Most is csak úgy jutott eszembe, hogy a mai ebédhez éppen ebből a krémből használtam.

Nagyon egyszerű elkészíteni. Semmi más nem kell hozzá, mint paprika és só, na meg egy jó kis húsdaráló. S egy kevéske nagyon csípős paprika sem árt.

A fotón látható mennyiség 2 kg tisztított pritamin paprikából, 3 óriási nagy darab piros -nagyon- erős paprikából, s hozzáadott  0,5 kg sóból áll.

A paprikákat ledaráltam, kilónként 25 dkg sót hozzáadtam, elkevertem, s (mikróban) fertőtlenített  üvegekbe kanalaztam. A tetejét rácsavaram és mentek a kamra polcára.
Tartósítószer mentes !!!!
Használatakor figyelembe kell venni, hogy ez eléggé sós, tehát az ételt utána kell sózni, amikor már a paprika krém benne van.

2012. november 5., hétfő

Pácolt préselt csülök

 ...hogy ne mindíg csak ebédet és vacsorát hozzak, eldöntöttem, hogy most a korán kelőknek kedvezek ezzel a jó kis finom reggelivel, ami nem más, mint nyers sertéscsülök pácolva, préselve.
 
A 2 kg kicsontozott nyers sertéscsülköt 2-3 hétre bepácolom. Ilyenkor sonkapácsót használok, ami tartalmaz: fokhagymaport, feketeborsot, vöröshagyma granulátumot, szegfűborsot, koriandert, káliun nitrátot, borókabogyót és babérlevelet. (Magyaros sonkapác füszerkeverék, 150 gr-os kiszerelésben, 12 kg hús pácolásához elegendő, sertés, pulyka, csontos vagy csont nélküli husok pácolásához használható.)
 
Én a 2 kg csülökhöz 2,7 dkg konyhasót (ami nem lehet jódozott) 2,5 liter vizet, 25 gr pácsót, valamint 2 nagy fej -karikára szelt- vöröshagymát raktam egy nagy fazékba, s ebbe tettem bele a darabokra vágott csontozott csülköt. Nyári időszakokban hűtőszekrényben, de most a hideg beálltával már akár a garázsban, vagy a kamrában tárolom, s 2-3 hétig -másnaponta megkavarva- a páclében pihennek a húsok.
Amikor a pácolási idő letelt, akkor ebben a páclében megfőzöm a csülköt, majd kiszedem a léből és átrakom a sonkaprésbe. Egyetlen éjszaka elegendő ahhoz, hogy összeálljon, s szeletelni lehessen.(Persze már egy-két óra mulva is, amikor kihült, lehet fogyasztani.)

 Jó étvágyat ehhez a finom -parasztos- reggelihez, amihez kifejezetten egy óriási nagy pritaminpaprika és a frissen sült kenyér dukál.
Csak halkan jegyzem meg, ha ilyeneket fogyasztok, akkor a koleszterin szintem tökéletes, ha esetleg diétába fogok, akkor a csúcson van .Erre mondják azt, hogy fordítva vagyok bekötve. Én meg azt, hogy hála az égnek, mert inkább ilyen finomságosat eszem, mint holmi féle fogyókúrásnak nevezett diétás akármiket :) amit ráadásul nem is szeretek.
 
Nálunk a húsvéti sonka is így készül.

2012. november 2., péntek

Gombás sertéskaraj



2 óriási szelet sertéskarajt mindkét oldalán bedörzsölünk sóval. A hússzeleteket egyenként betesszük egy nejlon zacskóba és kiklopfoljuk. (célszerű zacskóban klopfolni, mert így nagyon tisztán marad a területünk a konyhában.)
 
Egy serpenyőben zsíradékot (zsír, olaj, ki mit szeret) olvasztunk, a kiklopfolt hússzeletek mindkét oldalát egyenként hirtelen pirosra sütjük.
Amikor átsült, áttesszük egy lábasba a húsokat. Ráöntjük a megmaradt zsíradékot. Rászeletelünk  1 nagy fej vöröshagymát, 1 zöldpaprikát és egy paradicsomot rákarikázunk. A tetejére tesszünk egy kis üveg szeletelt gombát.  Sózzuk, borsozzuk, s fél deci fehér borral (esetleg vizzel, vagy húslével, kinek mi van) felöntjük. Lefedjük és alacsony hőmérsékleten kb 25 perc alatt készre puhítjuk.
 
Amíg a hús elkészül, addig megfőzzük a rizst. Egy tasak (12.5 dkg) hosszúszemű rizst beleöntünk dupla annyi vízbe, megsózzuk, megkavarjuk, lefedjük. Beállítjuk a tűzhely óráját 20 percre. Amikor az óra csörög, a rizs is elkészült.

Már csak a tálalás és a jó étvággyal fogyasztás következik. Természetesen a közben kisült finom friss kenyérrel.