2011. február 14., hétfő

Olaj nélküli rántott hús

Általában leírom, hogy én a rántott husit teljesen zsír- és olajmentesen sütöm. Van amikor sütőzacskóban, de ha úgy hozza a jósorsom és még le is tudom emelni a kamra legmagasabb polcáról a sütőmet, akkor még a zacskót is megspórolom :)
Időnként rászánok egy jó kis időt, hogy különböző husokat bepanírozok, majd szeletenként folpack-al elválasztva egy dobozban a fagyasztó szekrénybe téve várnak sorukra, vagyis, hogy egyszer a tányérra kerüljenek.
Most egy teljesen vegyes-tálat sikerült összehozni, ugyanis kettő db csirkecomb (1 alsó és egy felső) valamint 2 szelet sertéskaraj volt.

Köretnek is kétfajta rizst főztem meg, mert arra voltam kiváncsi, hogy mi a különbség a fehérszemü és a kissé barnásabb színű rizs között. (Semmi különbséget nem észleltem) A rizshez zöldségeket pároltam.


Az én adagom egy szelet sertéskaraj, és egy alsó comb, és meggy befőttel, míg oldalborda (merthogy Ő édesszájú  egy sertéskaraj és egy jókora felsőcomb, édes befőttel -őszibarack-).


S íme a nem is olyan nagy csodatalálmány. Mindösszesen egy ilyen söütőszerkentyü. Ezeket a fotókat azért tettem be, mert többen kérdezték, hogy a krumplisütőnek kikáltott szerkentyüben hogyan sütök én húsokat, amikor az működés közben forog.
Hát így! - hogy amikor a hús sűl (jelen esetben: 10 percig) akkor a középső forgó részét kiveszem.

Először mindíg a húsokat sütöm meg, mert ahhoz abszolut nem kell olaj, s amikor a husik elkészültek, utána beteszem a forgó részt, majd a hasábburgonyát (erre sem kell olaj,  mert a husokból egy kicsi kisül) s ezt is kb 10 perc alatt megsütöm.


Itt látszik tökéletesen, hogy nincs benne sem a középső -forgó- rész, sem olaj !!!!!  Most nem hasábburgonyával készítettem, hanem kétfajta rizzsel. de ha hasábburgonyát sütök utána, (a hús után teszem bele) s ekkor sem kell egy csepp olaj sem.


Egy-egy tasak (fehér és a másik kicsit barnás színű) rizst enyhén sós vízben kifőztem. A zöldségeket mikróban pár perc alatt -pároló edényben- megpuhítottam, összekevertem, és tálaltam.
(Apa kedvence: mellé az őszibarack)

47 megjegyzés:

  1. Nagyon finom lehet!Mi is nagyon szeretjük a husik mellé a gyümölcsöt!A birsalmát is szeretem nagyon.
    Ma megérkezett a sűrített tej!:-)Köszönöm Neked az infót!

    VálaszTörlés
  2. Hát na. Sütőzacsit sajnálom, nálunk sok zacsi kéne egy ebédhez. Ilyen masina híjján meg marad a kevéske olaj használata ha betolom a jénait a sütőbe.
    De azért mikor a gyerkők majd a nagyszülőknél vakációznak, kipróbálom ezt a zacsisat is.

    Amúgy mikor olvasom, hogy a kamrapolcról leveszed a sütőt....hát nem Actifry-ra gondoltam. Különösebben épp semmire, tűnődtem is mit kell leemelni. Hát sajna a költségvetés erre mostanság nem futja.

    VálaszTörlés
  3. Nellikém ! Képzeld én is találtam a hétvégén még a garázsban két nagy birsalmát, be is hoztam őket :)))

    Örülök, hogy megérkezett a sűrítette tej. Ez csak természetes, hogy infót továbbítok :)))

    Gondolkodtam rajta, hogy karamellizálni kellene vele, csak hogy nem nagyon vagyok jóban a cukrokkal :))) na de maaaaajd............

    VálaszTörlés
  4. 4Gyerek ! Igazad van, de mi is hatan vagyunk minden hétvégén, de olyan hamar sül benne minden, hogy még akkor is megéri.

    Sütőzacsira visszatérve, nálatok nem lehet olyat kapni, ami nem zacskó, hanem méterben van a dobozában ? nálunk van 3 méteres, ill. 3 méter van ráírva a dobozára, de 3,5 méter, s ebből annyit vágok le, amennyi kell.


    Viszont már sütöttem zacskó nélkül is benn a sütőben. Hangulat kérdése, meg legyen valaki, aki a legfölső polcról mindent leemel :))))

    Az biztos, hogy nem egy olcsó kategóriás gép, de nekem már behozta az olajon az árát :))

    VálaszTörlés
  5. behozta az olajon az árát. na, ezzel mondtál valamit. gondolkodom, gondolkodom. mint Micimackó.

    VálaszTörlés
  6. Csodás! Actifry az álmom szombaton is láttam a Corában. De ez nekem álom marad. Most megint sütő kellékekre gyűjtögetek ecseteket szeretnék venni. Meg festék is kell. Viszont amit veszek nem olcsó de nagyon jó minőségű és tartós így megéri!

    VálaszTörlés
  7. Nagyon finom. Én is gyümölcs párti vagyok főleg almát szeretem hús mellé

    VálaszTörlés
  8. kedves Viki!

    Csak egy építő megjegyzésem lenne (nem trollkodni szeretnék, vagy bántani téged), de nem külmbség, hanem külöNbség:)
    Emellet nagyon jó a blog, rengeteg ötletet szereztem belőle, és hasznosítom is, ezért köszönet jár.)
    Dóra

    VálaszTörlés
  9. 4Gyerek ! Beám,de rendesen :) s ha még azt is hozzáteszem, hogy sokkal egészségesebb, sokkal hamarabb sül/- fő benne minden......
    Kedves Micimackó- tessékszíves gondolkodni :))

    VálaszTörlés
  10. Marym ! Nem a Corában, és nem feltétlen áruházakban kell megvásárolni. Tessék körbenézni a neten és beütni a keresőbe, hogy "dobozserult" termékek :)
    50 %-kal olcsóbban lehet hozzájutni termékekhez.

    VálaszTörlés
  11. Bianka ! Köszönöm, hogy mellettem állsz :))) én savanyúság párti vagyok, de szerintem egy jó savanyú meggy ennek is megfelel :)

    VálaszTörlés
  12. KEDVES NÉVTELEN DÓRA !!!!!!!!!!!!

    hurrá, hurrá, hurrá, hurrá !!!!!!!!!!
    El sem tudod képzelni mennyire örülök, hogy észrevetted és még a bátorságot is vetted, hogy megírod a véleményed, mert óriási különbséget tudok tenni pl a kommentek között, ha csak valaki beírja: tuti jó, vagy szuper. Abban már nem vagyok benne biztos, hogy kiváncsi is volt arra, amit leírtam.

    Először, csak az elsó szónál írtam "n" helyett "m"-et, aztán arra jöttem rá, hogy ebből még valaki azt gondolhatja, hogy melléütöttem. Aztán végigmentem a szoveges és ahol csak a különbség szó vot, azt mind átjavítottam .


    KÖSZÖNÖM Neked.

    Hála az égnek valaki észrevette, s most már végre ki is javíthatom, mert még a végén azt hiszi mindeni, aki szeret és tud helyesen írni, hogy nincs (külömbség) a különbségek között :)))

    Köszi Dóri !

    VálaszTörlés
  13. S még egy megjegyzés és ez saját dolgom, de erről nem szeretnék posztolni, mert nem éppen tartozik az egész világra, hogy elvesztettem az éleslátásomat, s így csakis a 45 évvel ezelőtt megtanult vakírásomra hagyatkozhatok. Hiába olvason át többször is, amit leírtam, nem mindíg látja a szemem a hibákat, főleg a hosszú ékezetes beküknél fordul ez elő.

    Vagy egy másik : volt egy időszak, amikor olyan klaviatúrám volt (és most is az van a kezem alatt), amelyiknek nem ott vannak a betűi, mint az átlagos magyar billentyűzetnek, s ezért a hosszú ékezetes betűket nem mindíg tudtam leírni.

    S akkor jött egy NÉVTELEN beíró, aki annak ellenére, hogy ezt előre leírtam, kegyetlen módon kioktatott a hosszú ékezetes betűk használatáról.

    Nevét már nem, mertaláírni.

    Hát most, ahogy itt irogatok, azon gondolkodom, MEGÉRNE EGY POSZTOT egy ilyen téma is.

    Pl. Egyik általam sokna tartott blogról -e-mail értesítést kértem- s igy nem kell mindíg ellátogatni hozzá, de érdekel, amit csinál, s főleg a jó szövegekért, értelmes gondolatmenetért.

    Tegnap is megkaptam a legujabb posztolását e-mail-ben, tele-tele-tele helyesírási hibákkal.

    S ez a személy óriási közkedvelt ember, posztjait olvasva, kommentelőit látva "EGY ISTENT LÁTNAK" benne.

    Háááááááát itt aztán lehetne az érintett személy figyelmét felhívni a helyesírási hibákra!!!! --- s állítólag a személy még újságírással is foglalkozik :))))))))

    Nnnnnnnnna már ezért megérte, hogy írtál nekem, s ebből kiindulva tettem én is meg a két különb-külömbséget. !!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  14. Kedves Viki!

    Mint mondtam Neked, nem bántani akartalak, de úgy érzem, hogy mégis így történt; hidd el, rosszul is érzem magam emiatt. Még nem kommenteltem egyetlen blogba sem, soha, ez a blog az első, ahova írtam. Nem is tudom miért, valószínűleg az lehetett az oka, hogy nagyon sok igénytelen írást találhatunk az interneten, és azt hiszem pont a te oldalad és ez az egyetlen kis apróság volt az, aminél "elszakadt" a cérnám, ahelyett, hogy átsiklottam volna felette, hiszen természetesen az ember félreüthet bármikor.
    Nade, azt hiszem teljesen eltértünk már a tárgytól, foglalkozzunk az ételekkel :)
    Üdv,
    Dóra

    VálaszTörlés
  15. Jaaajajajajaj Dóúóóóóri !!!!

    Most Te értettél félre :) Lehet, hogy nem tettem elégsok vigyorgó jelet minden sorom közé ??

    Hidd el, hogy ez volt a szándék, s VÉGTELENÜL ÖRÜLÖK, ÉS HÁLÁS VAGYOK NEKED, HOGY TE legalább elolvastad, észrevetted és a BÁTORSÁGOT IS vetted, hogy megírtad, s tényleg nem bántó szándékkal,

    Úristen !!! hogy hitessem el Veled, hogy abszolut jól esett a dolog !!!!!! :) :)


    Annak is örülök, hogy legalább elszakadt a cérnád, s hogy éppen nálam, hát abból sincs semmi probléma :) :) :) -- itt most ezerrel vigyorgok, és szeretnélek jókedvre deríteni :) :)

    Csak nyugodtan mondd el a vélemémyed máskor is, szívesen veszem, és boldog vagyok, hogy a blogomat olvasod.

    Köszönettel :

    Viki

    Rengetek mosolykarikákat küldök ma Neked :)))))))))))))))))))))))))))))))))))

    VálaszTörlés
  16. Szia Viki!

    Nem is tudom, azt hiszem nem értettelek félre, csak éppen amikor elküldtem az első kommentet, már rosszul éreztem magam, met hogy is jövök én ahhoz, hogy bárkit is kioktassak?
    Még akkor is, ha építő jellegű lenne a kritika:)
    Mindazonáltal örülök, hoyg egyáltalán hozzászóltam, legalább kicsit elbeszélgettünk :))
    Jövök máskor is :)
    Szép napot,
    Dóra

    VálaszTörlés
  17. Dóra ! Szeretettel várlak és tényleg mégegyszer köszönöm.

    Viszont annyit még hozzáfüznék, hogy egy ilyen építő jellegű hozzászólásnak csak örülnie kellene az embereknek, mert biztos vagyok benne, hogy aki írja, s még a nevét sem szégyenli odabiggyeszteni, az nem bántó szándékkal teszi.

    Én már "öreg" vagyok, de az ember mindíg tanul, s én nem is sértődöm, nem is sértődnék meg egy ilyen dologért.

    Ez viszont nagyon jól bejött :))))))))

    További szép napot Neked.

    VálaszTörlés
  18. Nekem is elég nagy dolog helyesen írni,mert ha a magyar programot választom a billentyüzeten ,egy csomó betü összecserélödik(itt is az ö hosszú).Az én billentyüzetemen nincsenek á,é,ú hangok csak ha át állítom,vagy kódokat használok,mint jelen esetben.Az á betü például Alt 160,vagy az é betü Alt 130 és így tovább.De hosszú ö és hosszú ü nincs ,úgy hogy sokszor át kell állitsam a billentyüzetez ez a két betü miatt,s akkor már nem ott vannak a betük ahol megszoktam,S ez még mind nem elég ,még románul is írok a blogban ,de az már a csúcs lenne ha a román ékezetes írást is megkéne tanulnom hogy melyik betü hol van. Na ezt jól megmondtam:)
    Puszikállak Viki ,s kit érdekel hogy melyik betü hol van ,vagy mennyire helyesen van írva,a lényeg hogy megoszd velünk a csodálatos receptjeidet:))

    VálaszTörlés
  19. Kedves Viki!!!

    Ez gyönyörűen átsült!!!Nekem van egy "csodamasinám":Flavorwave Turbo légkeveréses edény(spaar-os változat mely olcsóbb)én azzal próbálkozom...Viszont a rántott dolgokat nem igazán pirítja egyenletesre...,bár kis olajat fröccsentek rá....Van tapasztalatod erről az edényről???

    VálaszTörlés
  20. Cakeni !!! ÓÓÓÓÓÓ köszönöm, hát ez az, amiről beszélünk. Csak nem írhatom mindíg oda, hogy most éppen billentyüt váltottam :)))))

    VálaszTörlés
  21. Juccantó ! Most igazhat mondjak, vagy elkeserítselek ?
    Igen, van tapasztalatom a Te masinádról. Én is hittem benne, hogy megváltoztatja az életünket.

    Nekem nem jött be, túl is adtam rajta nagyon hamar olyannak, aki kifejezetten zöldségpárolásra használta. Ahhoz meg szerintem drága.

    Az igaz, hogy ennek megvan az ára, de volt már olyan merész vállalkozásom is vele, hogy egy komplett májrizottót készítettem el benne.

    Azt soha senki ne felejtse el -remélem még tévednek ide olvasók - ha valami jó drága dolgot szeretnénk vásárolni, legyen az bármi...... előbb keressük fel a következő oldalt.

    www.dobozserult.hu

    50 %-os kedvezménnyel lehet náluk vásárolni csak azért, mert a terméknek a doboza sérült.

    Megjegyzem, hogy volt már olyan termék, aminek nem jöttünk rá, hogy hol sérült a doboza :)))))

    VálaszTörlés
  22. Kedves Viki!

    Jajj de örülök hogy posztoltad a rántott husit,nekem van ilyen sütőm de nagyon kiszárad benne a rántott hús,és a panírja sem maradt ilyen szép mint a Tiédnek.Van valami trükk,titok még amit tudnom kéne?
    Miket szoktál még sütni benne?
    Neked a krumpli ropogós benne? Nekem csak a fagyasztott krumplik lesznek jók, a rendes krumpli vizes,löttyedt lesz. Nagyon várom válaszaidat,meg is kívántam a rántott húst most rendesen.
    Üdv!Pilchard

    VálaszTörlés
  23. Kedves Pilchard !
    Különösebb trükkje nem hiszem hogy van, de azért mégis.

    Én általában ha rántotthusit készítek, akkor egyszerre elég sokat, mert bezacsizom és fagyasztóba rakom. Rááldozok egy bizonyos időt, s bepanírozok egy csomó husit. Legyen az akár baromfi, akár sertés, akár hal.

    Annyi darabot teszek folpack közé zacsiba, amennyit egyszer (mi ketten) elfogyasztunk. s amikor ilyen ebédet tervezek, akkor a sütés megkezdése előtt csak 15-20 perccel veszem ki a fagyasztóból. Még majdnek tök fagyos, amikor beteszem a kütyümbe és -a hús vastagságától függően - kb 10-12-1 perc alatt készre sül. Nem is szoktam megfordítani.

    Ha nincs ennyi időd és húsod egyszerre, és aznap szeretnéd csináni, bepanírozást követően legalább annyi időre tedd be a fagyasztó részbe, hogy kicsit megszikkadjon rajta a bunda.

    Bocsánat egy dolog lemaradt.
    Amikor fagyasztóba teszem el, s mielőtt folpackot teszek a seletek közé, akkor egy olajspriccelővel nyomor rá 1-2 spriccet.

    Általában hasábburgonyát sütök még benne, de kockára vágott friss krumplit is csináltam már.

    A mai krumpli árak mellett ha számítom, hogy hámozni kell, fele rossz, akkor inkább választom az előre elkészített hütőpultokban kapható 200 Ft/kg-os hasábburgonyát. Ez tök ropogósra sül.

    Ha van itthon rendes krumplim, akkor azt is szoktam hasábra vágni, vagy más ételekhez kockára.

    A krumplit megmosom és egy tiszta konyharuha között leszárítom róla a vizet, úgy teszem a sütőbe. Ilyenkor -miután ez nem elősütött - ez is kap egy-két spricc olajat. de nem többet.

    A másik trükk, ha csak éppen krumpli sül benne, nem szoktam az sütő edényrészt elmosni, csak papirtörlővel kitörlöm- Ez nem lustaság, hanem tapasztalat, hogy a legközelebbi sütskor már elég egy spricc olaj.

    A hozzávaló kis zöld kanálka olajmennyiséget én még soha sem adtam hozzá semmihez, az nekem sok. !!!!

    Rizst is készítettem már benne. Ilyenkor a megmosott rizsre szórok egy kis házi zöldfűszerkeveréket, vagy szintén házi ételízesítőt, s annyi pici vizet, vagy huslét öntök alá, hogy ne follyon a lé a gép közepébe. Természetesen ilyenkor is kiveszem a középső forgó részt.

    Amikor kissé olajos a sütőbelső, akkor már kipróbáltam tojással is, ez is müködött.

    Szalonnaszeleteket -de ilyenkor kissé vastagabbra vágva -

    és minden egyéb olyan dolgot, ami hús, akár rántott, akár natúr, illetve befűszerezett.

    A natúr husoknál arra kell ügyelni, hogy legyen alattuk egy kis lé. általában huslére gondolok.

    Hát remálem kicsit tudtam segíteni.

    S azt hiszem hogy vagy a válaszokban, vagy a posztban azt is írtam, hogy komplett májrizottó is készült már benne.

    Sok szerencsét hozzá Neked :)

    Én nagyon imádom ezt a masinát.

    VálaszTörlés
  24. 10 - 12 - 15 perc lett volna, csak valahogy az örös lemaradt :))

    VálaszTörlés
  25. Kedves Viki!

    Köszönöm,hogy megosztottad velem....hát arra én is rájöttem,hogy a reklámnak nem kell mindig hinni és azért ez sem az a szuper gép,melyet a videók leközölnek,nem sül át olyan gyorsan a hús...de azért használgatom...A tv reklámban szereplő edény ára pedig szemtelenül drága....Jucc

    VálaszTörlés
  26. Szia Jucc ! Hát én sem örülök, sőt néha kiráz a hideg a TV-reklámoktól. Ezt a sütőt viszont kb 2 évvel ezelőtt amikor megláttam, azonnal megvettük, mégpedig azzal a céllal, hogy én nem tudom elviselni az olajat, de még a szagát sem. Ezt a masinát kifejezetten krumplisütésre ajánlották, aztán én továbbfejlesztettem a benne elkészülő ételeket, s azóta én viszem a boltba a legújabb recepteket :))))

    Én még sajnos az eredeti árában vettem, de mindenkinek elmondom, hogy mielőtt vásárol tessék szives megnézni az interneten a

    www.dobozserult.hu oldalt, ahol fele áron kapható minden, amik csak létezik, mert a doboza picit sérült.

    Már elég sok dolgaink származnak innen, még a kerti óriási uszómedencénk is, aminél nem volt éppen lényegtelen a fele ár !!!!

    VálaszTörlés
  27. Szia Viki!
    Köszönöm hogy megosztottad velem/velünk,épp tegnap vettünk husit,most megyek panírozni amennyit csak tudok,és megy a fagyóba.Mindenképp beszámolok majd hogy sikerült.
    Én is szeretem a gépet,ha csak krumlira használom akkor is szuper szerintem.Mondjuk mi sokszor eszünk sült krumplit,a gyerekeim még kicsik,persze imádják.
    Nagyon jó a blogod,tetszenek a kajáid.

    VálaszTörlés
  28. Kedves Viki!

    Még egy megjegyzés:Ezt a krumplisütőt kerestem azon az oldalon,melyet ajánlottál,de nem hozott a keresés eredményt...viszont nagyon drága:60-70 ezer kb.az ára...
    Te hol szerezted be és ha szabad kérdeznem mennyiért???Üdv:Jucc

    VálaszTörlés
  29. Plichard! Örülök, és nagyon drukkolok Neked. Várom majd a beszámolót. Ugye adtál nekik egy spricc olajat a zacsiba rakás előtt ? De tényleg csak egy spricc kell.

    VálaszTörlés
  30. És még annyit, hogy én sem sajnáltam annak idején "csak" krumplisütésre megvenni, mert rengeteget megspórolok az olajon. Ez az egyik, a másik pedig az, hogy hamar elkészül benne a krumpli és nagyon finom.

    VálaszTörlés
  31. Juccantó, az lehet, hogy per pillanat nincs neki, de ezt az oldalt állandóan figyelni kell, vagy még olyan is lehet csinálni (legalábbis tavaly még lehetett) hogy meg kellett rendelni a dobozsérült árut.

    Én itt a mi kis városunkbank Szarvason vettem. Nem tudom Te hol láttad ilyen drágán!!! Ez borzasztó sok. Pontosan már nem emlékszem fillérre az árára, de közel 40 ezer volt.

    Na majd én is szétnézek a dobozsérült oldalon.

    VálaszTörlés
  32. Kedves Viki!

    Természetesen a Neten láttam ez az őrült összeget,de köszönöm,hogy segítesz....:Jucc

    VálaszTörlés
  33. Jucc ! Az első beütésemre ezt találtam, itt 40 ezer alatt van, de kutatok tovább


    itt a link

    http://www.arukereso.hu/olajsuto-c4109/tefal/fz-7000-actifry-p29273323/

    VálaszTörlés
  34. Köszönöm szépen!Én direkt a sült krumpli készítőt néztem,az pedig jóval drágább!

    VálaszTörlés
  35. Juccantó! ezt a szöveget arról az oldalról másoltam be, amelyik linket az előbbi irásomban adtam meg.

    Próbáld megnyitni újra a linket és az oldalon haladj tovább

    Az előbbi linkból megnyíló további link:

    http://rottenbiller.bemutatoterem.net/olajsuto-tefal-fz700038-actifry




    Ár: 36800 Ft
    Amennyiben a rendelését most adja le, az Ön készülékének várható beérkezése raktárunkba: jövő hét szerda.

    Rendelését leadhatja az alábbi telefonszámon: 06/1-413-7702 vagy 06/1-413-7703

    Raktáron található termékeink ITT »

    Termékleírás:

    Tulajdonságok:
    Tiszta és biztonságos kezelés
    Egy evőkanálnyi olaj 1 kg sültkrumplihoz
    Digitális kijelző időzítővel
    Húsfélék, zöldségek, mártások készítésére is használható
    Egyéb tulajdonságok:
    Egy evőkanálnyi olaj 1 kg sültkrumplihoz - csupán 3% zsírtartalom
    Szabadalmazott keverőlapát és egyedülálló hő impulzusok
    Digitális kijelző időzítővel
    Bármilyen olaj használata lehetséges
    Húsfélék, zöldségek, mártások készítésére is használható
    Mosogatógépben mosható, tapadásmentes bevonattal ellátott sütőedény
    Szagmentes sütés, tiszta és biztonságos kezelés
    Szakácskönyv
    Teljesítmény: 1 500 W

    Nagyított kép
    db

    VálaszTörlés
  36. Ezen a linken még olcsóbb

    Tefal ActiFry FZ700038 olajsütő

    http://electropark.hu//index.php?option=com_virtuemart&Itemid=3&category_id=575&flypage=flypage.tpl&lang=hu&page=shop.product_details&product_id=6340

    ----------------

    Egységár (db):
    36 799 Ft Elérhetőség: Szállítás: Kedvező szállítási feltételek!
    A készleten lévő termékeknél a rendelés feldolgozásától számított 3 munkanapon belül szállítjuk a megrendelt terméket, egyéb esetben a szállítási idő a beszerzés függvénye, melyről a megrendelőt a feldolgozás folyamán értesítjük. Bővebb információ...
    Hitel: Hitel nélkül Klasszikus hitel (37/38) Klasszikus 50%-os jövedelem igazolás nélkül (47) Kamatmentes (23/24) Fix összegű (48/49) Halasztott (271/293) Akár havi 1.4% (56/57) 10 havi ajánlat (54/55) Ha hosszabb kevesebb (468/478) Mennyiség:

    VálaszTörlés
  37. Nagyon-nagyon köszönöm a kutatást!!!!
    Mindenesetre megfontolom,ha Neked ilyen jól bevált és ilyen szép rántott húst lehet benne sütni!!!

    Jucc

    VálaszTörlés
  38. Jucc ! Amikor én vettem, akkor még fogalmam sem volt, hogy mást is lehet benne, mint csakis és kifejezetten hasábburgonyát.
    Aztán jöttek az ötleteim, milenne ha................
    S aztán a ha-----t tett követte, s íme az eredmény.
    S még ha jól visszaemlékszem annak idején amikor én vásároltam akkor még receptfüzet sem volt hozzá, hanem úgy kértem azon a bolton keresztül, ahol én vettem. De bevallom, azóta én már rájöttem, hogy mi mindenre jó.

    Esküszöm megkeresem a receptfüzetét, mert abbantalán megtöbb finomság is van, amire alkalmas.

    Én azt néztem a vásárlásnál, hogy akármit sütök benne, nem kell olajat használnom. (sajnos ezt a nemlétező epém még ma sem bírja). S márakkor úgy döntöttem, hogy ezért is megéri.

    VálaszTörlés
  39. Kedves Viki!

    A csuda vigye el,olajspry-m nincs,és ki is ment a fejemből az olajozás.De nem lett a hús most se jó,száraz lett,viszont azt néztem hogy Te sertést írtál én meg csirkemellet sütöttem.Te szoktál csirkét vagy pulykát is sütni benne? Azért tovább próbálkozom.

    VálaszTörlés
  40. Pilchard !!! Sajnálom, hogy keményre sikerültek a mellek.

    Én csirkemellet soha sem szoktam rántani, illetve vannak kivételek, amikor esetleg belül valami szaftossal töltöm.

    Nálunk senki sem szereti csak úgy a csirkemellet.

    Csirke combokat, szárnyakat, különböző sertéshúsokat és panírozott sajtott sütöttem eddig benne.

    S egytálételeket szoktam készíteni, olyanokat, amelyekhez sok zöldséget használok. S mindezek pároltak. Ilyenkor mindent belezuttyankot, (vizet, vagy huslét teszek rá) és már párolom is. Ilyenkor is forgórész nélkül.

    Vissza a rántotthusokra: én minden husit panirozás után bespriccelek olajjal és ugy teszem folpack közé.
    De ha nincs spriccelőd, akkor egy szilikon ecset is megteszi.

    Remélem a legközelebbi jobban fog sikerülni.

    S a lényeg, hogy ne sokáig süsd, mert akkor tényleg kiszárad.

    Én teljesen eltértem a használati utasitásban leirt időpontok betartásáról, mert az nekem egyik ssem jött be. Nálam mindig sokkal rövidebb a sütési idő.

    VálaszTörlés
  41. Szia! az Actifry-ban lehet olyan bundázott húst is sütni, ami lágyabb (palacsinta tészta szerű) bundában van?

    Köszi: Zoli

    VálaszTörlés
  42. Kedves Zoli !
    Köszönöm a kérdésed. Én még sűrű palacsinta-tésztás bundás húst nem sütöttem benne. Viszont ha ilyet csinálnék akkor egy serpenyőben előmelegítenék egy parányi olajat, de csak annyit, hogy a bepanírozott hús mindkét oldalát megkapatom. Utána jöhet az Actifry ! Tudom, hogy ez igy már kicsit macerás, de még mindíg nem az olajban, vagy zsírban tocsog a rántott hús.

    Jobb ötleten nincs a párizsi-szelet sütéshez az Actyífry-ben.

    VálaszTörlés
  43. Köszönöm a válaszod! További sok sikert a blogodhoz. :-)

    VálaszTörlés
  44. Szia Viki! Most találtam rá a blogodra és nagyon örülök neki, a múlt héten kaptam egy actifry-t és még nem nagyon tudtam kitapasztalni, hogy miket lehet csinálni benne. Tudnál nekem esetleg recepteket küldeni? Sajnos a neten nem nagyon találok hozzá. Próbáltam már rántott dolgokat csinálni, lekentem őket vékonyan olajjal, de sajnos kemény lett a panír belül nagyon puha csak a panír nem jó. :( Az lenne még a kérdésem, hogy a keverőlapátot csak krumplisütésnél kell használni? Rizst próbáltam főzni benne lapáttal, de nagyon kemény lett, lehet kevés volt a folyadék alatta. Több folyadékot vesz fel, mint a hagyományos főzésnél?
    Válaszod előre is köszönöm
    Üdv
    Brigi

    VálaszTörlés
  45. Kettyós picsa ,legalább hazudj már hihetőt! A panír eleve nem is így néz ki ,ha nem olajban sütöd szóval a lopott képek hazudnak vagy te nem az Actifry-ban sütöttél???.....édes faszom,de kezdő vagy !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Kedves Névtelen! Feldobtad a hétvégémet. :) :D :P

      Törlés