2011. február 13., vasárnap

Medvehagymás, sonkás, gombás, tejszínes farfalle

Még mindíg a hűtőből, fagyasztóból és a kamra tartlékaiból főzünk. Nem volt egyértelmü, hogy  ma hányan üljük körbe az asztalt a déli ebédnél, ezért olyat kellett kitalálni, ha már tudjuk a pontos létszámot, akkor  akár fél óra alatt is elkészülhet egy fincsi ebéd.
Elkészült ez a medvehagymás, gombás, sonkás, tejszínes, sajtos farfallini.
El is fogyott egy szálig :)))) (hatan voltunk)


Hozzávalók és elkészítés:
6 kisebb szelet húsos szalonna, amit apró kockára vágtam és vokban kiolvasztottam, majd kiszedtem a kis szalonnakockákat a zsírból.
Egy nagyobb fej vöröshagyma, amit szintén apró kockára vágtam és a szalonna zsírjában üvegesre pirítottam.



Amikor a hagyma szép üveges lett, akkor egy doboz apró szeletekre vágott gombát hozzáadtam, s fedő alatt kb 15 percig pároltam, majd hozzáadtam a sonka szeleteket, amelyeket laska formájúra csíkoztam össze. Ezzel is párolódott kb 1-2 percig.


A fagyasztóból kivett -és még tavaly tavasszal eltett- medvehagyma pogácsát az egészhez hozzáadtam, s csak addig hevítettem, amíg a pogácsa jól szétoszlott a vokban. Ekkor már kóstoltam és egy parányi sót és egy mokkáskanál fehérborsot adtam hozzá.



Ezt követően  4 dl tejszínt belecsúrgattam, lazán összekevertem és fedő alatt még addig főztem. amíg a tejszínnel összefőtt. Ez kb 4-5 perc.  



Amíg mindezek elkészültek addig egy nagy fazékban  sós, kicsit olajos vízben kifőztem egy csomag (0,5 kg) farfalle-t.


A tásztát leszürtem, tányérokra szétosztottam, majd a tetejére halmoztam a sonkás, gombás. tejszínes, medvehagymás egyveleget. Enyhén füstölt reszeltsajtot szórtunk a tetejére.

Ezt az ételt megelőzte egy olyan leves, ami szintén a fagyasztóból  került elő, de ennek van egy kis története, ezért egy másik posztban megosztom veletek :)


18 megjegyzés:

  1. nem ér medvehagymával cukkolni azt aki nem tud ilyensmihez hozzájutni.
    az igaz, hogy én még csak nem is ismerem, de a húgom igen, szerinte meg a környékünkön sehol nem lehet ilyensmit gyűjteni.
    tehát így jártam. de eccer valahol csakazértis megkóstolom.

    VálaszTörlés
  2. Isten bizony küldenék Neked, mert még van egy pár karika a fagyasztóba. S bár nagyon sokan azt mondták, hogy ha lefagyasztjuk mr nem ér semmit. Háááát én ezt most megcáfolom, ugyanis maradt az az íze, színe, mint, amikor tavaly áprilisban elraktam.

    Valahogy juss hozzá, mert páratlan ízt fogsz kihagyni az életedből ha nem kóstolod meg.

    S lassan figyelni is kell, mer február végén már kezdenek előbujni :))

    VálaszTörlés
  3. Marym ! Igen! - jól be is ebédeltünk :))

    VálaszTörlés
  4. Viki felétek hol lehet medvehagymát szedni?
    Itt Orfű fele rengeteg van, mi is nagyon szeretjük.

    VálaszTörlés
  5. Hát húgomék is Orfű környékén szedtek, s hergelt engem valami medvehagymás pogácsával.

    de majd kiadom neki feladatba, hogy gyűjtsenek, s majd kérek fagyasztottat.

    VálaszTörlés
  6. Nellikém ! Nálunk sajnos sehol. Tavaly a Vaterán vettem egy jó nagy adagot. Nálunk nem marad meg sajna. :(

    VálaszTörlés
  7. 4Gyerek, akkor hergeljelek tovább ? tegyek fel még egy pár medvehagymás bucit, meg pogit, ? :)))) Naaaaaa nem bántani akarlak.
    Tessék szíves húgodat megkérni, hogy szedjen Neked is. Itt a blogon megtalálod, én hogyan fagyasztottam le.

    VálaszTörlés
  8. Nagyon jól néz ki, és biztosan nagyon fincsi is volt. Imádom az ilyen tésztás ételeket!!! Gyors, nem bonyolult, és isteni. Kell ennél több??

    VálaszTörlés
  9. Ezt nevezem!
    Fantasztikus ételt alkottál Viki!:)

    VálaszTörlés
  10. Viki,éhes lettem,olyan guszta!!Én ma megnéztem a medvehagymát,de még nem látszik semmi sem.De jó lenne ha kihajtana!!!

    VálaszTörlés
  11. Vikuci,de finom lehetett jó kis tartalmas ebédetek volt!:-)

    VálaszTörlés
  12. Marcsi ! Mi is szeretjük, de a gyerekek, szabályosan falták be az egészet :))


    Bianka! :))) Hát ez tényleg az volt !

    VálaszTörlés
  13. Ami !

    Szemi !

    Köszönöm Nektek is :))

    VálaszTörlés
  14. Kata ! Köszönöm. A jó multkor már én is kerestem őket, de még nem látszik sehol semmi. Nem tudom, hogy egyáltalán a mi vidékünkön - erdő és fa nélkül - vajon megmarad-e? - majd meglátjuk-

    VálaszTörlés
  15. Dittusom ! - de hát még előtte volt egy jó kis leves is ááááám :))))))))

    VálaszTörlés