2010. január 29., péntek

Nyanyám, s a vele készült kenyérkéim

Jó pár kedves ismerősömmel folytattunk már levelezéseket, személyes beszélgetéseket, cseréltünk tapasztalatokat: ki hogyan, mivel és milyen formában készíti a mindennapi kenyerét.
Ma, amikor elkezdtem a kenyérsütést, eszembe jutott, hogy az én nyanyámat lefotózom, fölteszem, s amikor kisül a kenyér az eredményt is megmutatom.
Nagyon régen sütöttem már nyanyával (öregtésztával, kovásszal, előtésztával) kenyeret, de az utóbbi időben valahogy úgy alakult, hogy elég nagymennyiségü tésztát készítettem, s egyszer úgy gondoltam, na most jött el az ideje annak, hogy elveszek a megkelt tésztából 30 dkg-ot és beleteszem egy jól zárható frissentartó dobozba, s irány a hütőszekrény. Hetente egy alkalommal sütök (egyszerre 2 db) kenyeret, s ez a legutóbb bevezetett -levágok a tésztából egy darabot, elteszem, s a következőnél felhasználom, mint nyanyát- sütési eljárás nagyon bevált nekem. Nem kell külön nyanyát, öregtésztát készíteni, mindíg kéznél van, s nem beszélve arról, hogy az itt látható nyanyám egy hetes és ilyen gönyörü hólyagos, (nem kell újraéleszteni) s mindíg elegendő a következő sütéshez felhasználandó két kenyérkém sütéséhez. A hozzávalóit nem írom le, mert ugyanaz, mint a kenyér összetevői, csak éppen a megformázás előtt levágok a tésztából 30 dkg-ot és ezt teszem el.
Hozzávalók:
2,5 dl savó (helyette lehet viz, vagy fele-fele arányban viz és tej, vagy valamelyik felváltható kefirrel, vagy joghurttal)
1 evőkanál étolaj
5 dkg margarin
70 dkg kenyérliszt
1 evőkanál tejpor (elhagyható, de nekem még mindig van és nem szeretném ha lejárna az ideje)
1 tk só
csipet cukor
2 dkg friss élesztő
3 kisebb (sós vizben megfőtt krumpli, saját levével összetörve)
30 dkg nyanya tészta.
Elkészítése:
A kenyérsütő üstjébe alulra teszem az olajat, a margarint, a savót (ha nincs savó, akkor vizet, vagy fele-fele arányban viz és tej, de a tej helyettesíthető joghurttal vagy kefirrel is)
Az átszitált liszthez hozzáadom a sót, a csipet cukrot, a tejport és jól összekeverem, majd ráhalmozom egy kanállal a vizes anyagok tetejére, majd a 30 dkg nyanyát a liszt közepére teszem.
A krumplit csak annyi vizben főzöm meg, hogy mire megpuhul a viz is majdnem elfogy. Igy az egészet egy botmixerrel összekeverem, s a nyanya köré rakom.
A legutolsó menet, hogy rámorzsolom az élesztőt.
20 perc dagasztás, 20 perc pihentetés 10 perc dagasztás, majd jócskán kilisztezett kelesztőtálban 50 percig kelesztés. Amikor a kelesztőtálból kiborítom, ekkor vágok le a tésztából kb 30 dkg-ot, (amiből a nyanya lesz és megy a hütőbe egy zárható dobozba).
A megmaradt tésztát kettévágom (én le is szoktam mérni, hogy egyforma legyen), nagyon lisztezett felületen megformázom, beleteszem a kenyérformába, ráhuzok egy sütőzacskót és további 40-50 percig kelesztem. Amikor jó duplájára megkelt, bevagdosom, s egyben bekapcsolom a sütőt, 200 fokra állitom. (a sütő aljába egy edénybe kb 1 liter vizet teszek a párologtatáshoz) 10 perc után beteszem a kenyérformákat, (ekkor még nem éri el a sütő a 200 fokot, de ez nem baj, mert a sütőben még kel a kenyér mindaddig, amig el nem éri a hőfokot.) Ez kb 10 perc, ekkor átkapcsolok légkeverésre és további 20 percig sütöm. Amikor kiveszem hideg vizzel lespriccelem és rácson hagyom kihülni.

6 megjegyzés:

  1. gyönyörű a kenyered

    VálaszTörlés
  2. Szia Viki!
    A kenyered gyönyörű. A posztok hosszúsága pedig éppen megfelelő egy dolgozó nő számára. :-))) Ami még tetszik, hogy a recept mostanság nem olvad bele a szövegbe. Könnyebb lementegetni őket. :-) További sok sikert a blogodhoz. Kati

    VálaszTörlés
  3. Kati! köszönöm a jókívánságaidat, s örülök, hogy olvasol :) Tudom én, hogy ebbe is bele kell jönni :))

    VálaszTörlés
  4. Viki! Hidd el, nem rossz indulatból írtam, amit írtam. Jók a receptjeid. Rendszeres olvasója vagyok a blogodnak. Kati

    VálaszTörlés
  5. Katikám! Nem látod a sok mosolygó jelet a mondat végén :-))))))) - na meg itt is. Nagyon is pozitivan vettem, amit irtál és jól is esett, főleg a posztok hosszúságán rötyögtem jót. Na aki azt beirta, s utána látta az utóbbi kettőt, megelégedhetett, pedig csak azért lett rövid, mert nem volt időm :-) hi hi --- no meg az is elképzelhető, hogy ma szükszavusági fogadalmat tettem ??? :-) na az itt leirtak mennyisége nem ezt bizonyitja. Hálás vagyok Neked és köszönöm, hogy itt vagy nálam :-) Egy nagy pusszantás Neked :) Viki

    VálaszTörlés