2010. január 29., péntek

Krumplifőzelék diétásan - fasirozottal

Ma egyszerüen kivontam, megvontam, feleztem, elhagytam, egyszóval úgy készítettem a krumplifőzeléket, ahogy azt egy diétás formában meg lehet főzni, s el lehet fogyasztani. (Lehet, hogy elindultunk a jó útra térés felé?) :-)
Hozzávalók:
6 db közepes krumpli apró kockára vágra
kevés só
2 babérlevél
1 evőkanál ételízesítő (só és tartósítószermentes)
Annyi víz, amennyi éppen hogy ellepi a krumplit. Fedővel lefedtem és lassan puhára főztem.
1 nagyobb evőkanál lisztből száraz rántást készítettem, majd levettem a tüzről, csipetnyi piros füszerpaprikát adtam hozzá, és egy nagy pohár kefirrel simára elkevertem, s ráöntöttem a készre főtt krumplira.
Kicsit híg, majdnem levesszerü így elkészülve, de vettem a botmixert és egy két keverés rajta, -hogy azért egész krumplik is maradjanak benne- máris teljes főzelékké sürüsödött. Kihalásztam belőle a babérleveleket és fasírozottal tálaltam.
Fasirozott:
2 kisebb szelet kenyeret apróra tépkedtem, tálba raktam és kb 1 dl tejjel meglocsoltam, majd amikor beszívta a tejet, átnyomkodtam, és hozzáadtam
30 dkg sertés darálthúst (de bármilyen darálthús is jó), 2 gerezd zúzott fokhagymát, 1 mk sót, 1 mk piros füszepaprikát, csipetnyi borsot.
Az egészet összegyúrtam és forró olajban mindkét oldalát szép pirosra sütöttem.
A főzelék tetejére pár csepp olajat csurgattam, összesen ennyi volt benne a zsíradék.

4 megjegyzés:

  1. Kedves Viktória!
    Ne vedd rossz néven, de mitől "diétás" ez az étel???
    (tetejée csorgatott olaj+olajban kisütött fasírt)
    Biztosan nem rossz, de nem is diétás.

    VálaszTörlés
  2. Kedves selectfood! A diétás nem is a fasírozottra, és a főzelékre csurgatott pár csepp olajra, HANEM KIFEJEZETTEN A FŐZELÉKRE VONATKOZIK. Sajnálom, hogy nem selectáltam :))))))) s azt is hogy azt a fotót nem tettem föl, amit diétásan a férjem, hogyan fogyasztott.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Viki!
    Nagyon szépen köszönöm a gratulációdat.Blogodat visszamenőleg is elolvastam,rendkivül szép és tartalmas,a fotókról nem is beszélve.Mostanában ritkán szerepel a kutyus és a cicus,csak nincs valami baj?Az unokáidra büszke lehetsz,ebbe a témakörben azt hiszem egy cípőben járunk.Előbb szándékoztam írni,de nem hazudtoltam meg önmagamat,ugyan is a véletlenül máshova címeztem(azt hiszem okoztam ott fejtörést).Részletesebben a"Nyugi"c.blogomban.Neked is meg párodnak is javulást kivánok.

    VálaszTörlés
  4. Kedves Iván! Köszönök Neked mindent. Azóta már jártam Nálad, s a gyógyító "Nyugi" blogod elolvasván még talán a lumbágóm is alábbhagyott. Azt hiszem félre teszem a könyvespolcom tartalmát, és Nálad fogom tölteni "mini" szabadidőmet, amit eddig olvasásra fordítottam. Az Állatvilág nálunk mindíg jól van:)))

    VálaszTörlés