2009. augusztus 31., hétfő

Szilvalekvár - újra

Szilvalekvár, kuktában főzve, hozzáadott Sangriával
Isten igazából nem is gondoltam komolyan, hogy újra szilva lekvárt fogok főzni, miután ebben a korai szezonban már egyszer megtettem.
Vasárnap egy jókora piaci bevásárlást iktattunk be. Bóklásztunk a pultok, piaci asztalok között, vajon mit lehetne, valami ujat felfedezni. Eddig még csak szilvát láttam, idei szilvalekvárt nem!
Az egyik asztalnál volt kettő üveggel egy kisebb és egy nagyobb. (kb 5-7 dl-es, és egy kb 8-9 dl-es lehetett)
Megkérdeztem az árát és majdnem hanyatt vágtam magam. A kisebb üveg ára 1.500,- mig a nagyobbik 1.800 Ft-ot ért volna, ha beleugrok és megveszem.
Ekkor már tudatosan kerestük a legszebb szilvát a piacon. Meg is találtuk. Mindössze 100 Ft volt kilója.
4 kg kimagozott szilvából, fél kg cukorból, 4,5 dl Sangria hozzáadásával elkészült az ujabb 4 nagyobb üveg lekvárom, s még egy jó kis tányérral is maradt, amit azonnal rákentünk a frissen sült kenyérre.
Hozzávalók és elkészités:
Egy 10 literes kuktába beletettem 3 kanál 10 %-os ecetet, majd a kimagozott, kettévágott szilvákat. Ráöntöttem a fél kg cukrot, a 4,5 dl Sangriát és beleszórtam 6-7 szem szegfüszeget, és 1 teáskanál fahéjat. A kukta tetejét lezártam és 15 percig rotyogtattam. Ekkor levettem a kukta tetőt és hagytam hogy a lekvár szép lassu fővés mellett besürüsödjön. Ez kb 4-5 óráig tartott. Csak az utolsó órában kellett kavargatni, de akkor sem sürün.
Amikor kész lett, üvegekbe tettem és szárazdunsztban hagytan kihülni.

2 megjegyzés:

  1. Hogyhogy ez a bejegyzés elkerülte az én figyelmemet?:)Most viszont elmentem.Nagyon finomnak látszik!:)

    VálaszTörlés
  2. Nellikém ! hát ez a szilvalekvár pedig már lassan három éves :) bejegyzés szerint is, de a garázsban még van belőle talán 1-2 üveggel.

    VálaszTörlés