2010. december 3., péntek

Váratlan helyzetek és egy gyors reggeli



Néha az ember elgondolkodik - de már csak úgy utólag - hogy mi is van olyankor, ha jó korán reggel váratlanul betoppan valaki (valakik), s egy háziasszonynak -szerintem rajtam kivül még sok mindenkinek- mindjárt az jut az eszébe, vajon most mit is tegyen az asztalra reggeli gyanánt.
Így történt ez ma reggel is nálunk. Igaz, hogy röpke látogatás volt, de elég korai ahhoz, hogy ne éhen távozzanak a "betévedők"
Ilyenkor nincs mit tenni, mint gyorsan a hűtőszekrényt kinyitni, megvizsgálni mi is van benne, ami pár perc alatt - amíg a tojások megfőnek - elegendő és megfelelő egy reggelihez.

Szerencsére volt egy pár doboz selyemsonka, egy-két szál vékony kolbász, na és a nálunk mindig létező tojás.
Aztán egy éles kés (amire már egy jó fél éve mindig nagyon odafigyelek, de el is neveztem szerencsétlen "gyilkos szerszám"-nak, persze nem ő tehet arról, hogy levágta az ujjam) - na de azóta mégis és egyfolytában csak Őt használom, mert Ő az igazi :-) még akkor is, ha néha sérteget :-)



Az már csak egy másik szerencsém volt, hogy éppen tegnap este sütöttem kenyeret, igy aztán ezzel sem volt gond.

Ezzel pedig ugy jártam, hogy most kivételesen és véletlenül nem méregettem hozzá semmit, csak úgy sacc per kábé.
Lehet, hogy el kellene adnom a mérlegem ??? --- még gondolkodom rajta :-)

Megállapítás: minden jó, ha jó a vége..................


9 megjegyzés:

  1. A kenyered -mint mindig- most is tökéletes!
    Jó kis reggelit dobtál össze, a vendégek biztos elégedettek voltak.:))

    VálaszTörlés
  2. Ó, ez nagyon jól néz ki. Én rendes vagyok, és előre szólok, hogy holnap reggel megyek reggelizni Hozzád :))) De majd viszek cserébe bonbonokat!

    VálaszTörlés
  3. Jaj Viki mondtam már, hogy hozzád megyek reggelizni! De akkor nekem a fürdőszobai mérleget kéne eladni ! :D
    Mostanában sokszor reggelizek müzlit!:)

    VálaszTörlés
  4. Lányok! de jól megrötyögtettetek :-))

    Bianka! köszönöm :))

    Szemi! köszönöm szépen. Igen én is ugy érzem, hogy elégedettek voltak.

    Erinacea! ÓÓÓÓÓÓhhhhh de rendes vagy. Még jó, hogy időben észrevettem, igy aztán nem leszel meglepi.
    Jöhetnek a bonbonok is :-)

    Mary! Dobd már ki azt a fürdőszoba mérleget. Én ujabban csak a kutyámat mérem rajta.
    A müzlit meg meghagyom Neked Mary, mert én azzal nem vagyok jó barátságban. Az az uram barátnéja, de ő vacsorára eszi :)))

    VálaszTörlés
  5. Ilyen reggeli minden nap jöhetne. Nem tiltakoznék.:))

    VálaszTörlés
  6. Nea ! Ne tíltakozz, gyere :))

    VálaszTörlés
  7. Viki, holnap reggel hétfői rohanás... de esküszöm egy ilyen reggeliért megállnék akármennyi időre is!
    Nagyon guszta és a kenyérkédet látva, tényleg mehet a méleg...!:-)

    VálaszTörlés
  8. Latsia ! Vártalak reggel, de nem értél ide. Mérleget meg így aztán holnap viszik a kukások, mert ma reggelre is kisült egy gyönyörüséges kenyérke :))))
    Hát azt hiszed ki lehet bírni, hogy nem kóstolom meg ? - hát, jelentem: NEM ! :))

    VálaszTörlés