2010. december 28., kedd

Sajtos rudak (-vagy pogácsa is lehet)


Mindíg ebből a sajtos tésztából készítek szilveszterre, vagy bármilyen összejövetelre, ahol "kísérőként" valami sósat kell tenni az asztalra. Tulajdonképpen évekkel ezelőtt csak és kizárólag pogácsát szaggattam a tésztából, de nagyon nem szerettem a leeső sallangokat, vagy a már nem annyira kerek formájú pogácsákat, s így lett belőlük rúd.
A pogácsának a rúddal szemben annyi előnye van, hogy fantasztikusan jól néznek ki, amolyan részeges, borulós pogácsák sülnek, s ez mind amiatt van, hogy a tésztát többször kell hajtogatni.

A pogácsa receptjét ITT OLVASHATJÁTOK, de itt is megadom, hogy ne kelljen visszakeresni.

Hozzávalók és elkészítés:

1 kg liszt,
50 dkg margarin,
6 tojás sárgája,
1 nagyobb pohár tejföl,
2 teáskanál só,
20 dkg sajtot (trappista) ír a recept, de én 30 dkg-ot szoktam hozzáadni.

A liszthez hozzáadtam a sót, s a margarinnal elmorzsoltam. Közben az élesztőt kevés cukros tejben felfuttattam.
A többi hozzávalókkal (felfuttatott élesztő, 6 tojás sárgája, tejföl, s a reszeltsaj fele) összeállítottam a tésztát. Egy jó nagy gombócot formáztam belőle és letakarva 30 percig pihentettem.

Kinyújtottam,   majd hajtogattam kétszer 10 percenként, mégpedig úgy, hogy a téglalap alakúra nyújtott tészta szemben lévő részét magamfelé hajtottam kétharmadáig, majd a felőlem eső részt ráhajtottam. Utána a bal oldali részt szintén kétharmadáig felhajtottam, s utána ráhajtottam a harmadik harmadra.
2 x 10 perc pihenés és hajtogatás.

Kinyújtottam, (kevesebb, mint 1  cm vastagságúra) a tojásfehérjével megkentem, köménymaggal és reszelt sajttal megszórtam. Jó éles késsel, (vagy akinek van - nekem speciel nincs !!! - ) derelyemetszővel egyenletes darabokra vágtam.  (majd jövőre írok az angyalkának, hogy szánjon már meg egyderelyemetszővel :-) :-)

10 percig előmelegített sütőben sütöttem ilyen szép színűre, 170 fokon. Azt azonban figyelembe kell venni, hogy minél jobban bemelegszik a sütő, arányában úgy csökken a következő tepsi sütési ideje.  Az első adag 18 perc alatt sült ki, mire a legutolsónak már csak 14 perc kellett.
Ebből a mennyiségből nekem 6 tepsivel lett.


NAGYON JÓL FAGYASZTHATÓ !!! - Most is bedobozoltam és irány a fagyasztó, s majd szilveszterkor egy adagot előveszünk belőle.
Nem kell kiolvasztani, maximum fél-1 órával fogyasztás előtt kivenni.

14 megjegyzés:

  1. Gizike,a nagymamám pontosan így készíti ahogy Te 84 éves már:-),de nagyon fitt még,és nagyon finomakat süt:-),biztos sikere lesz a sajtosodnak:-)

    VálaszTörlés
  2. Jaj ne haragudjál már:-)))),olyan kellemetlen,és nem az első volt Nálad VIKIKÉM!!:-),ígérem jobban fogok figyelni:-)))

    VálaszTörlés
  3. Ditta ! Ne viccelj, olyan jót rötyögtem. Én soha sem sértődök meg semmiért, Ez pedig még símogatólag is hatott, ha Gizikéről én jutok az eszedbe, mert nálam Gizi a nagy nyerőőőőőő !!!!!!

    Maximum te leszel a körösztanyám :))) Van nekem is egy pár ilyenformán netes keresztgerekem :))))))

    VálaszTörlés
  4. Nálunk pont a leeső darabokért megy a harc. Már régóta nem gyúrom össze, nem rakosgatom egymásra, hogy újra kinyújtva kerekded pogácsákat szaggassak belőle, hanem néhány darab amorf leeső darabkát kicsit összetolok és így sütöm meg. Még finomabb is, mint a kiszaggatott pogácsa. Próbáld ki!:)Legalább van indok, hogy miért esszük meg még melegen, azonnal, hiszen a vendégeknek csak nem adunk "hulladékot".:)

    VálaszTörlés
  5. Alííííííííííz !!!! micsoda ötlet, és micsoda jópofa :-) akkor talán az egészet hulladék-ként fogom kezelni, ugyanis olyan fincsi, főleg melegen, hogy nem lehet abbahgyni :)))))
    S tényleg nem illik a vendégeknek selejtes hulladékot adni, hizzak inkább én :))))))

    Te Alíz !!! ilyen "hulladék" szaggatót lehet valahol kapni ? :)))))))

    VálaszTörlés
  6. Juj remekül néz ki, nagyon szeretem a sós sütikéket

    VálaszTörlés
  7. Nagyon guszták ezek a rudacskák, most szívesen megkóstolnám. Éppen azon agyaltam, hogy szilveszterre sütni kéne egy adagot, hát már nem is gondolkodom rajta tovább, olyan csábító.:)

    VálaszTörlés
  8. Jaj, ez nagyon jól néz ki, ami sajtos, minden jöhet! :)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon guszták!
    Kakastaréjt sütöttem az ünnepre, meg se kostoltam...Mind elhordták...

    VálaszTörlés
  10. Bianka! Én is jobban szeretem, mint az édeseket.

    Gizi ! Csábulj el nyugodtan, megéri :))

    Erinacea ! Nálam is jöhet ezerrel :)))

    Juci ! Köszönöm szépen. Én meg nem tudtam mi az a kakastaréj, de Nálad megnéztem, nem is olyan rossz ötlet.

    VálaszTörlés
  11. Viki!
    A testvérem már készített úgy pogácsát, hogy egy szaggatóval össze-vissza szaggatta a kinyújtott tésztát, és lazán belerakta a tepsibe (hogy tudjon terülni kelés közben), és sülés után csak tördeltek belőle. Olyan, mintha sok leeső darab lett volna.:)

    VálaszTörlés
  12. Alíz! Te édi vagy! Ezekután akár recéskésszel is vághatom ugyi ??? Nem is olyan rossz ötlet ez, köszi a bíztatást, egyből bele is szerettem :):)

    VálaszTörlés
  13. igen késszel, már szejjjjjpíííítek isssszzzz :):) na még nekem ehhez korán van :))))
    szóval: késsel

    VálaszTörlés
  14. Nagyon fini! Köszi a receptet! :))
    http://farcialkot.blogspot.com/2012/04/sajtosrud.html

    VálaszTörlés