2010. december 1., szerda

Narancs lekvár



Már megint összeszedtem a "maradékokat" a kamrából és úgy látszik, hogy a hasznosítás napjait élem át. Az elmult nyár nem nagyon bővelkedett gyümölcsökben, - meg én sem voltam mindig toppon - igy aztán az idei befőzés tökéletesen elmaradt. Azért nem ilyedünk meg, mert itt vannak a déli gyümölcsök, amelyekből igencsak finom lekvárokat, dzsemmeket lehet készíteni. Így történt ez ma is.


2 kg narancsom volt itthon, amit meghámoztam, majd a fehér részét eltávolítottam. Felkarikáztam és egy lábasba téve 1 liter vizet öntöttem rá. A megtisztított narancshús tömege 1,4 kg volt.
40 dkg kandírozott narancshéjam is árválkodott a kamra polcán, amit késes robotgéppel összeaprítottam és hozzáadtam a fővésben lévő narancshúshoz. Legalább 35 percig főztem, majd botmixerrel összeturmixoltam. Adtam hozzá egy kis vanilia aromát, (no meg tiszta véletlen egy kis rum aromát, amitől aztán isteni finom ize lett). Belereszeltem kb 5 dkg friss gyömbért
Kóstolás után még 20 ml édesítőszert tettem bele.
Pár percig még forraltam, majd 2 csomag dzsemfixet belekevertem. 3 perc forralás után -tisztára mosott - üvegekbe raktam. Fejreállítottam őket, majd amikor langyosra hültek, a kamra polcára kerültek.

5 megjegyzés:

  1. De jól hangzik, isteni lehet!

    VálaszTörlés
  2. Ildy ! Köszönöm! Az is :-)

    VálaszTörlés
  3. Szeretném én is megkostolni!
    Finom lehet!

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm a receptet, elkészítettem és isteni lett ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Névtelen !
      Örülök, hogy ízlet Neked is. További sok sikert.

      Törlés