2010. december 30., csütörtök

Baconba és selyemsonkába bugyolált stefánia

Elég sűrűn sütöm ezt a fajta Stefániát, de mindíg variálok rajta valamit.
Most pl. darált csirkemellből készült, s a kuglóf forma alját és oldalát bacon-szalonnával, míg a húsok tetejét selyemsonkával borítottam, s az ízesítése is egy kicsit más, mint az eddigiek. Elvégre holnap már szilveszter lesz :-)


Hozzávalók és elkészítés:

Ez az adag legalább 10 főnek elegendő, de talán még többnek is. Attól függ, milyen vékonyra szeleteljük, s mit adunk még mellé. Nálam elég sok variáció van még az agyamban, de holnapig végképp el fog dőlni, hogy mi is lesz a körítés.

2 db jó nagy csirkemell ledarálva. (Nekem ez közel másfél kiló volt) Jó nagy pipik voltak.
20 db tojás (elég kicsik voltak) - ebből 17-et megfőztem, és
3 db nyersen ment a húshoz.
3 nagyobb szelet szárazkenyér beáztatva kinyomkodva.
Piros füszerpaprika,
Só,
Citrombors,
Szárított lestyán (ebből 4 kávéskanállal tettem bele.)
6-7 nagyobb gerezd zúzott fokhagyma.

Az egész masszát a robotgép pillanatok alatt összekeverte és már jöhetett is az összeállítás.

A 17 db főtt tojást megtisztítottam.
A formát kibéleltem a bacon szalonákkal, majd elkezdtem betölteni a huspépet.
A húspép közepére szépen sorba leraktam a főttojásokat, de a tojások végeit levágtam, hogy szépen egymáshoz tudjanak illeszkedni.
A maradék húspéppel beborítottam a tojásokat, és egy keverő lapáttal, vagy akár rendes evőkanál hátuljával is szépen elegyengettem, majd beborítottam az egészet dupla szelet selyemsonkákkal.



Picit előmelegített sütőben, 160 fokon (ez csak nálam ilyen alacsony) kb 40 perc alatt készre sült.

Amikor megsült, kivettem a sütőből és hagytam kihülni. Utána a  kapcsos kuglóf formát eltávolítottam, s egy kerek tálat tettem rá, majd átfordítottam az egészet.



Teljesen hagyni kell, hogy kihüljön, s akkor lehet ilyen szép vékony szeletekre vágni. Nagy merészséggel és bátorsággal fűszereztem most citromborssal és szárított lestyánnal (ami látszik is a felvágott szeleteken) de nagyon megérte, mert ettől egy kicsit különös íze lett.

Azt hiszem, hogy holnap majonézes krumplisalátát fogok készíteni hozzá, de ez még reggelig változhat :-)

5 megjegyzés:

  1. Hűha Viki, ez szuper! Nagyon guszta!!

    VálaszTörlés
  2. Valami mesés lehet ez így együtt,megéheztem:-)

    VálaszTörlés
  3. Kedves Viki!
    Nagyon szépen köszönöm, hogy megosztattad velünk ezt a receptet. A hétvégén megsütöttem és mindenkinek nagyon ízlett a családban.

    VálaszTörlés
  4. Angéla! Boldoggá tettél, s köszönöm. Mi is nagyom szeretjük. Jobban, mint az olajban sült fasirozottakat.
    Örülök, hogy a családodnak is ízlett.

    VálaszTörlés