2010. december 16., csütörtök

Szolgálati közlemény - itt a dobozos sűrített tej


Már lassan egy jó év telt el, vagy talán egy pár nappal, héttel több is, amióta keresem, kutatom a dobozos sűrített tejet. A mi vidékünkönk, de még a környéken sem kapható sehol sem. Próbáltam kisebb üzletekkel alkudozni, hogy rendeljenek, hogy végre mi is hozzá juthassunk. Nem sok eredménnyel jártam, mert ma már az üzletek is érzik a válsághelyzetet, s bizony csak azokat a termékeket rendelik, amelyekre szinte tuti vevőt éreznek.
No persze ebből is lehetett volna rendelniük, mert egyébként hogyan is ismerje meg a szerencsétlen vásárló, hogy mivel is édesítheti szürke hétköznapjait :-)

Aztán belefáradtam a keresésbe, kutatásba, s még tavaly decemberben, ezév januárjában felvettem a kapcsolatot a HUNOR-KA BT - vel. Ahhoz hogy egy év telt el lassan nem a HUNOR-KA BT, és nem az én hiányosságom, mint tudjátok ez az év, ez a nyár nem az én évem volt.

Most aztán realizálódott minden,  és óriási lehetőség is nyílt a vásárlók számára.

A HUNOR-KA BT elgondolkodott azon, hogy mi lenne, ha közvetlenül szolgálná ki a vásárlókat, mert így az ország bármely részén hozzájuthatnak ehhez a remek termékhez a vásárlók, s főleg a háziasszonyok.  

A gondolatot tett követte, s ma már bárki megteheti, hogy  a BT honlapján keresztül megrendelheti a számára kellő mennyiségű cukrozott, 400 gr-os sűrített tejet.  

 A FENTI LOGÓRA ha ráklikkelsz, máris a weboldalon találod magad, ahol felveheted a kapcsolatot a HUNOR-KA BT-vel akár e-mail-ben, vagy a honlapon feltüntetett telefonszámon is egyeztethetsz, rendelhetsz. Az árakról, a postázási feltételekről  is ott kapsz felvilágosítást.



Gondoltam megosztom Veletek ezt az új szerzeményt, s a kínálkozó jó kis lehetőséget. Ha sietsz, akár még karácsony előtt is megkaphatod a csomagod.

2 megjegyzés:

  1. Na, ez tök jó, már én is régóta keresem a dobozost. Köszi az infót!:)

    VálaszTörlés
  2. most néztem, a cím újra él és a www.markomilk.hu cimre dob át :)

    VálaszTörlés