2009. november 27., péntek

Sárgaborsópüré sült virslivel és lilahagyma karikákkal


Ma már egy kis főzelékre vágytunk, de olyanra, ami nagyon hamar elkészül.
S jött az ötlet: Sárgaborsó főzelék (pürésitve), sültvirslivel és sült édes lilahagyma karikákkal.
Hozzávalók:
25 dkg felesborsó
1 jó nagy evőkanál sómentes ételízesítő

szerecsendióból egy huzás a pici reszelőn. (csak épp pár morzsa)
picike bors
1 gerezd fokhagyma (csak azért, hogy egy kicsit pikáns legyen)
3 pár virsli karikára vágva
1 nagy fej édes lilahagyma
nagyon kevés olaj a lisztbe forgatott hagymakarikák kisütéséhez,
1 fél mk piros füszerpaprika az olajba, amiben megforgattam a legvégén a virsliket.

Elkészitése
Először is az édes lilahagymát karikákra vágtam, besóztam, picit állni hagytam, majd lisztbe raktam. Addig maradt a lisztbe, amit a borsó elkészült.
A felesborsót előző este átmostam, s a végén langyos vizbe tettem, s reggelig jól megpuhult.
Ezt csak azért csináltam most igy, mert nagyon kevés időm volt az ebédkészitésre.
Egy kisebb (1,5 literes) lábasba beletettem a már jól megdagadt borsót, az ételízesitőt, 1 tk sót (van aki ennél sósabban szereti, az természetesen picivel többet, de kóstolni kell)
Kb 15 perc alatt teljesen megpuhult a borsó.
Ezalatt az idő alatt a sóban megpuhult, lisztben pihent hagymakarikákat egy serpenyőbe -forróra hevitett- olajban pillanatok alatt kisütöttem. (jó ropogós lett)
Kiszedtem a hagymákat az olajból, félrehuztam a serpenyőt és beletettem egy parányi piros füszerpaprikát, majd a karikára vágott virsliket.
Visszatettem a tüzre és 1 perc alatt átforgattam.
A megpuhult borsót botmixerrel feldusitottam és tálaltam.
Ez az ebéd előkészitéssel együtt kevesebb, mint fél óra alatt elkészült.


2 megjegyzés:

  1. Férjem imádja, én nem pürésítem, nagyon guszta a tiéd.:))

    VálaszTörlés
  2. Mónika, köszönöm. Igen a sárgaborsót régen én sem pürésitettem, de valahogy a botmixer mindig kéznél van. :))

    VálaszTörlés