2009. november 12., csütörtök

Krumplis kenyér (saját recept)


Történt, hogy a tegnapi ebédünkhöz főtt krumpli illett, de mivel  mindenkinek fázik a lába (és néha illatozik is-mondják a családtagjaim-védekezve a krumplievéstől), a krumplitól -legyen az bármilyen formában elkészitve- abból a megfőtt 4 szemből, majdnem mind megmaradt.
Ki nem dobunk semmit elv alapján, ma viszont kenyeret kellett sütnöm, s éppen az utolsó pillanatban jutott eszembe a hütőben "raboskodó" főtt krumpli. Nosza rajta, akkor irány, mint adalékanyag a kenyér összetevőihez. S igy kerekedett ki az én krumplis csodám, s amikor kisült olyan jól érezte magát a formában, hogy harcot kellett vele vivni ahhoz, hogy rácsra tudjam tenni, (pedig a sütőformát picit be is olajoztam).
Hozzávalók:
70 dkg liszt
3,5 dl langyos viz
3,5 dkg élesztő
1,4 dkg só
25 dkg főtt krumpli (botmixerrel összeverve)
Elkészitése nagyon egyszerü
A dagasztógép edényébe tettem a vizet, rá a lisztet. Tetejére morzsoltam az élesztőt és egy kanállal hozzá adagoltam a főttkrumplit.
10 percig keverte a gép, majd további 10 percig dagasztott.
Egy nagyon jó lágy, majdnemhogy ragacsos tésztát kaptam, de azért parányit elvált az edény falától.
Jócskán lisztezett kelesztőtálban 1 órán át kelesztettem, de közben 20 perc elteltével  kicsit átmozgattam a tésztát. Óvatosan kellett vele bánni, mert a krumplitól nagyon fincsi lágy volt, s szinte a kezem alatt is már elkezdett növekedni :-)

Amikor kivettem a kelesztőtálból, itt is jócskán lisztezett lapon megformáztam. Látszik a tésztán a sok-sok kis hólyag. Ugy döntöttem, hogy most nem nyomogatom ki a levegőt a tésztából, meglátjuk milyen lesz.

kiolajozott formába tettem és ráhuztam egy sütőzacskót, aminek a két végét a forma alá hajtottam és igy kelesztettem 40 percig.
Ekkor bevagdostam és közben a sütőt is bekapcsoltam 200 fokra.
Most nem a kenyeret spricceltem be a sütés előtt, hanem a forma mellé fröcsköltem a vizet mindkét oldalon. (itt is tartottam attól, hogy nagyon nagyra nő a tészta és akkor hozzáragad a zacskóhoz, de jó ötlet volt mellé spriccelni a vizet és nem a zacskó belsejében a tetejére.)
A sütőzacskó (méretre vágható) két végét szilikon madzaggal lezártam és már be is tettem a sütőbe.
A sütő kb 3-4 percig melegedett csak, de nem mertem tovább várni vele, mert féltem, hogy kijön a tészta a formából :-)
20 percig 200 fokon hagytam

15 perc után már a zacskóban sem akart elférni, de végülis kibékültek egymással, s gyorsan 5 perc mulva levettem a sütő hőfokát 170 fokra és még 20-25 percig igy sütöttem készre.
Az már biztos, hogy legközelebb is kipróbálom. A  recepten nem fogok változtatni, de ezt a mennyiséget két kisebb formában fogom kisütni, s akkor nem kell végig izgulni, hogy kinő a tészta a formából :-)
Egy nagyon puha, ruganyos, óriási krumplis kenyér lett belőle, s a krumplitól kapott puhasága ellenére a teteje mégis gyönyörüen kicserepesedett.

Felszeletelve pedig ilyen jól mutat :-)

8 megjegyzés:

  1. Valami gyönyörüséges kenyérkét sütöttél Vikim! Mentettem a receptet, ki fogom próbálni :)

    VálaszTörlés
  2. Ancsám! Éppen most vacsiztunk belőle. Érdemes kipróbálni.

    VálaszTörlés
  3. Csodálatosan szép kenyeret sütöttél!gratulálok!!

    VálaszTörlés
  4. Kata, köszönöm, azt hiszem prologálni fogom, mert este amikor megkóstoltuk: ilyen izeket én még nem éreztem kenyérben.

    VálaszTörlés
  5. Vajon rozs vagy tonkoly buzas kenyerhez is teheto burgonya is?????

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Stefan ! Természetesen adható bármely liszthez burgonya is. Sőt víz helyett a burgonya főzőleve is, csak akkor arra kell figyelni, hogy picit kevesebb só (mert sós vízben fő a krumpli). A folyadékmennyiségre is figyelni kell, mert a krumpli ellágyítja a tésztát, elképzelhető, hogy valamelyik liszt mennyiségét 1-2 evőkanállal pótolni kell.

      Törlés
  6. Nagyon szep a kenyer mentem a receptet ,en mindeig magamnak sutom a kenyeret tuti hogy megcsinalom . :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett, remélem neked is ízleni fog. Sok sikert.

      Törlés