2009. szeptember 2., szerda

Kenyerem (végre tetszik is)


Kérésre feltettem a jénait, teljes nagyságában, amelyikben ez a kenyér sült. A jénai 8 literes, 17 cm magas.
Megjegyzés: van, amikor a mélyebb részében teszem a kenyeret, és az laposabbik része van felül. Ezt olyankor szoktam, amikor már látom előre a tészta állagán, hogy ez bizony nőni fog rendesen :)




Végre sikerült - Igen: sikerült kidolgoznom egy olyan összetételü kenyeret, amelyiknek nem csak az ize, a külső formája a bélzete felelt meg elvárásainknak, de végre a cserepek is megjelentek a kenyéren.
Hozzávalók:
Az én uj kenyerem:
Ezeket teszem először a kenyérsütő üstjébe
2 dl viz,
0,7 dl tej
1 dl savó (joghurt sürüségü)
2 evőkanál olaj
A következőket folyamatosan kanalazom rá a folyadékra. (A liszteket átszitálom)
48 dkg BL 80-as liszt
12 dkg tönköly fehér liszt
5 dkg BL 65-ös liszt
2 csapott evőkanál burgonyapehely
25 dkg rozslisztes öregtészta
2 kk só
1 kk cukor
1,2 dkg élesztő
Aszkorbin sav (késhegynyi)
2 csapott evőkanál fehér tönköly liszt (ezt szükségesnek tartottam még beletenni, amikor kevert a gép)
Elkészités:
Kenyérsütő gépben 20 perc dagasztás,
Kivettem az üstből és gyurólapon jól átgyurtam, majd lisztezett kelesztőtálba tettem. A tészta tetejét is beliszteztem.
20 perc után picit átgyurtam, és még 50 percig jó duplájára kelesztettem.
Amikor szépen megkelt, enyhén lisztezett gyurólapra helyeztem. Téglalap alakura lapogattam és jó kis mozdulatokkal körbe forgatva átgyurtam (formáztam) a tésztát. Amikor elkészült –sütőpapirral bélelt jénaiba tettem- és duplájára kelesztettem. Kb 40 perc után bevágtam pengével és még 20-25 percig tovább kelesztettem. A bevágások szépen szétnyiltak.
Mielőtt a sütőbe betettem, a jénai tetejét jócskán bespricceltem virágspriccelővel.
A sütőt előmelegitettem 10 percig és 220 fokon 50 perc alatt szép pirosra sütöttem.
Amikor megsült, kivettem a jénaiból és hidegvizzel ujból lespricceltem, és láss csodát: megjelentek a cserepek a kenyéren. A fenti mennyiségből 1,25 dkg-os kenyér sült





Most mit mondjak? - alig 2 óra elteltével vágtuk meg, s ennyi maradt.


Holnap kezdődhet az újabb próbálkozás.

6 megjegyzés:

  1. Nem csodálom,hogy tetszik,ez meseszép!!! Igazi KENYÉR !

    VálaszTörlés
  2. Szemi, tényleg tetszett, de nem is sokáig tartott. Nagyon finom volt.

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörü a kenyered, ha megkérdezhetném, hogy milyen magas, ill. hány literes a jénaid? Én most szeretnék venni, de amit láttam, annak a nagyobb kupolás része, el volt lapitva. Ha esetleg lefényképeznéd, megköszönném! üdv. Ági

    VálaszTörlés
  4. Szia Ági ! Köszönöm szépen.
    A nagyobbik jénaim 8 literes és 17 cm magas. Lefotóztam, s megpróbálom ide bevarázsolni a képet, bár ha jól emlékszem, akkor a "konyhai eszközeim" cimszó alatt mintha ott lenne, de utána nézek.
    Vagy egy jobb ötletem is van. Jobb oldalom van egy olyan, hogy Elérhetőségeim, és ott az e-mail cimre klikkelsz, ha dobsz egy üres e-mailt, akkor minden oldalról lefotózom Neked és elküldöm.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szépen köszönöm, a képeket, sokat segitettél! Most már tudom, milyet kell vennem. Üdv. Ági

    VálaszTörlés
  6. Ági ! Nagyon szívesen tettem. Drukkolok Neked az új "konyhatündér"-hez :))

    VálaszTörlés