2009. szeptember 9., szerda

Falusi fehér kenyér

Őszi eltevések sorozata előtt, speiz takaritás közben találtam rá egy -még régebben használt- kenyérvarázsra.
Ma már nem használom az adalékanyagokat, de miután ebből még ugy jó fél kiló volt, gondoltam kipróbálom. Lejárati határidejét nem tudtam megállapítani, de azt tudom, hogy nem mostanában vettem.
S hogy ne vesszen kárba - egy próbát megér gondolattal - sült ki ez a kenyér belőle.
Az alakja, színe, íze tökéletes, de ha elfogy a varázsom, akkor újra a saját varázspálcám veszem elő és ezek után már csakis a jól bevált -s általam kipróbált- hozzávalókból készítem, mind a kenyeret, mind pedig a péksüteményeket.
Ezt csak "már mint a mult" jelképét mutatom be.
Hozzávalók
75 dkg BL 55-ös liszt
7,5 dkg kenyérvarázs
2,25 dkg élesztő
1,8 dl kefír
1,8 dl langyos víz
Elkészítése:
Most nem a kenyérsütőgépet használtam dagasztásra,  (bár régebben abban sütöttem, de akkor 60 dkg lisztből és arányosan 25 %-kal csökkentve a többi hozzávalót, s a kenyérsütő alapprogramján sütöttem meg.) hanem a dagasztógépet, amibe beleraktam az összetevőket és 25 percig dagasztattam.
Kelesztőtálba tettem és 40 percig kelesztettem.
Kelesztés után picit átgyurtam a tésztát, megformáztam és egy egyszerü -ovális- jénai aljába tettem, ahol ujból 30 percig kelt, ekkor vágtam be, és még tovább kelesztettem 20 percig.
Ezalatt a sütőt 10 percig bemelegítettem és először 20 perc teljes fokozaton, majd 30 percig 180 fokon készre sütöttem.
Amikor kiszült, hideg vizzel lespricceltem. Nem akart cserepesedni, de amikor kb 1 óra mulva megnéztem, akkor már megjelentek rajta a cserepek is és szép ropogós lett.
Meglepődve állapítottam meg, hogy a kenyér nagyon finom és könnyen szeletelhető volt.
Felvágva, látszik a bélzetén, hogy nem sürü, de nem az a nagyon ritka "tiszta lyuk" kenyér. Mi a kenyeret és nem a lyukakat szeretjük :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése