2009. szeptember 6., vasárnap

Paprika-lekvár, mint ételízesítő

Hozzávalók:
1,5 dl olaj
1 kg vöröshagyma
2,5 - 3  kg pritaminpaprika
(én most 2,5 kg-ot tettem bele, mert ennyi volt itthon)
3 nagy fej fokhagyma
10 dkg himalája só (lehet konyha só is)
1 pupos evőkanál chili paprika-örlemény
1 evőkanál bors
1 közepes szerecsendió lereszelve
(ízlés szerint még bármilyen füszerrel bővíthető, de attól függ mihez kívánjuk felhasználni. Nálam ez az alap)
Elkészítés:
A vöröshagymát, a pritamin paprikát, és a fokhagymát turmixgépbe tettem és összeturmixoltam.
Hozzáadtam a többi hozzávalókat. Ha konyhasóval készül, akkor a sót is hozzáadom, viszont ha himalája sót teszek bele, akkor azzal a legvégén ízesítem.
 Beleöntöttem egy nagyobb lábasba, az olajat, majd a többi ledarált hozzávalókat és (villanytüzhely legkisebb fokozatán) 2 óra alatt kifőztem annyira, hogy a hagymától keletkezett lé elfőjjön és besürüsödjön.
Azért kell az olajat a lábas aljára önteni, hogy ne ragadjon oda és ne kelljen végig kavargatni.
Viszont az utolsó fél órában már egy kicsit többet kavargattam, mert attól tartottam, hogy odasürüsödik a lábas aljára, de nem tette.
Forrón üvegekbe raktam és 20 percre fejreállítottam az üvegeket, majd ezután szárazdunsztban hültek ki teljesen, s így kerültek fel a polcra.
Bármilyen ételbe használható (pörköltek, levesek, de húsok pácolásához, vagy a már grillen, esetleg sütőben kisült húsok megkenéséhez is kiválóan alkalmas)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése