2010. március 7., vasárnap

Diós-lekváros bukta

A korhely-leves mellé kellett egy kis finomság, s a már oly sokszor megsütött finom buktám kelt-tésztáját vettem elő, de azért egy kicsit változtattam az összetételén. Azért most sem csalódtam benne, de a családom sem. Hozzávalók:
60 dkg finom liszt,
4 dl tej
3 tojás sárgája
3 evőkanál olaj
csipet só,
2 kisebb evőkanál cukor
4 dkg élesztő.
Elkészitése:
A 4 dl tejből 1 dl-t elvettem, beletettem egy csipet cukrot, meglangyositottam és belemorzsoltam az élesztőt. Hagytam, hogy felfusson (kb 5 perc). Addig a lisztet, a maradék tejet, a sót, a cukrot, a tojás sárgáját, az olajat beletettem a dagasztógép edényébe. Amikor az élesztő szépen felfutott hozzáadtam, s bekapcsoltam a gépet. Nekem összesen 12 percig dagasztott (ebből 2 perc volt a keverés)
Egy nagyon jó állagú tésztát kaptam, nagyon puha, éppencsakhogy nem ragadt. Amikor a gép jól megdögönyözte kivettem és egy enyhén lisztezett kelesztőtálban hagytam 30 percre. Ezalatt éppen a duplájára kelt.
Ujjnyi vastagságra kinyújtottam a tésztát (lisztezett felületen) és egyforma négyzetekre vágtam. Vörösszőlős birsalma lekvárba darált diót kevertem, s ezzel töltöttem. jócskán összetekertem őket, s egy kivajazott (nagymamám) tepsijében szépen sorba leraktam a buktákat. (Szerintem ezeket a kelt-buktákat nem is lehet csakis ilyen öreg tepsikben igazán jól s ilyen szépre megsütni.)
A tepsiben hagytam még 30 percig kelni. Bekapcsoltam a sütőt 200 fokra, 15 percig melegitettem. A buktákat tojás fehérjével lekentem és 20 perc alatt ilyen szép pirosra megsütöttem.





10 megjegyzés:

  1. Gyönyörű! Így néz ki a Bukta, a nagykönyvben, nagyon ügyes vagy, itt bámulok éhesen:-)

    VálaszTörlés
  2. Latsia! köszönöm. Talán ezért is fogyott el az ebédnél :))

    VálaszTörlés
  3. Mary! majdnem egész éjjel Nálad voltam, de megyek!

    VálaszTörlés
  4. Imásjuk!

    Én még a férjem nagymamájától tanulta meg elkészíteni. Diósan isteni lehet

    VálaszTörlés
  5. Bianka! hátmég dióslekvárosan :)) mi igy szeretjük a legjobban.

    VálaszTörlés
  6. Imádom a buktát!!! Gyönyörű!

    VálaszTörlés
  7. trinity! Köszönöm. Én ma ismételtem egy másik változatát:))

    VálaszTörlés
  8. Szió!
    Én azt szeretném kérdezni,hogy a 3 kanál olaj,az evőkanalat jelent?
    Köszi

    VálaszTörlés
  9. Kedves Névtelen ! Igen, evőkanál. Köszönöm az észrevételed, mársi javítom a receptet.

    VálaszTörlés