2010. március 25., csütörtök

jááááátéééék - kiborúlt a táskám :-)

Hogy ez a BIANKA milyen kiváncsi ????? Azt kérte, hogy borítsam már ki a táskámat, vajon mi lelhető fel benne. Óhhhh de szomorú egy dolog. Én már legalább 45 éve tudom, ha egy női táska kiborúl, annál már csak az a legszörnyübb, amikor színt kellene vallani egy-két apró kis féltve őrzött titkainkról, trükkjeinkről. Ami a legnevetségesebb volt az egészben (mondhatnám úgy is, hogy röhelyes:) az az volt, hogy tegnap egész nap távol voltunk a lakástól, na ilyenkor úgy megpakolom a táskám, mintha ki tudja merre indúlnék és nem jönnék haza legalább egy hétig. Még a fényképező gépet is -egy utolsó: az ajtóból visszalépő mozdulattal- becsempészem. Soha sem lehet tudni, hogy mit rejt egy-egy ilyen kiruccanás, és a fotóapparátnak mindíg kéznél kell lennie :-) Na amikor a felkérés megtörtént, kaptam a táskám, keresem a fényképezőgépem. Ez kb fél óra volt, mire eszembe jutott, hogy óóóóó istenem, de lökött vagyok, hát tegnap körúton voltunk, s azóta még nem pakoltam ki :-) Na de végre eszembe jutott, hogy kinyissam a táskám, s lőn világosság az agyakban, benne volt a fotóapparátom :-) Jöhet a tartalom, ami most még -ahogyan elnézem- aránylag elég normálisnak tünik, így első látásra. (De csak halkan súgom meg, hogy volt nálam egy másik is, de abban olyan dolgok voltak, ami nem mindennapi használatra kellenek. Pl: orvosi papirok, cukorszintmérő, ebugatta oltási könyvem, meg ki tudja még mi) :-))
Általában azért a tartalom mindíg ugyanaz, legalábbis amit itt mutat a kép. Tehát: mindig van nálam és talán ez a legfontosabb: egy kis flakkon kézfertőtlenítő, amelyet víz és papír nélkül is lehet alkalmazni. A pénztárca, a benne lévő iratokkal, bankkártya, névjegykártyák, s némi pénz is bennemarad néha :-) Mert egyébként nagyon nem szeretek készpénzzel fizetni, azért van a kártya, vagy nem? Elengedhetetlen tartalma még a táskámnak az összes személyemmel kapcsolatos paksaméták, lakcimkártya arra az esetre, ha netalán nem találnék haza:-). Jogosítvány mindenképp. Piperecikkek, rúzs: a jó öreg kis rúzstartóval, kistükörrel, szájfény, szempillafesték, szemhéjceruza, na és egy toll is, de jegyzetpapir soha :-) Mindig van nálam legalább egy - de néha két - telefon is.
S ami végképp elengedhetetlen: mindig benne rejtőzik egy reklámtasi, és az AutóKlub-tagsági igazolványom.
Bocsánat, de most látom a fotón, hogy egy kis nesszeszer, amiben a NEMESVAKOLATAIM tartom, éppen nem került lefotózásra, mert hogy ki kellett szedni a tartalmát, és valahogy Ő a kis drága lemaradt.
Hááát most ne kivánjátok, hogy a tegnapi másik táskám tartalmát is kiborítsam, mert attól meg már én borulnék ki igazán.
Jessszusom! most nézem milyen kicsike kis táskám van!!! - hogy fér el benne ennyi miminden :-)

De azért én sem hagyom magam, és kibújt belőlem a kiváncsiság és szeretném látni, kinek mi van a tasójába:

Mary, Ottis, Nea, Mariska



10 megjegyzés:

  1. Köszönöm, nagyon aranyos bejegyzés

    VálaszTörlés
  2. Bianka! most jutott eszembe, hogy a legfontosabb dolog kimaradt. Hát mindig elfelejtek valamit, most pl: az emlékeztető tablettámat :-) na látod, látod, hát ezért maradt ki még egy-, s két más, na meg azé, me öregszem :):)

    VálaszTörlés
  3. Juj hát az én táskám tartalma se semmi!

    VálaszTörlés
  4. Mary! hi hi --- csak nyugodtan borítsd ki, hadd lássuk :):)

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm a meghívást. Hamarosan "borítok", kis türelmet kérek.:)

    VálaszTörlés
  6. Viki köszönöm a játékot.Néhány hete kiborítottam a táskámat, itt megtalálod a tartalmát .-)http://ottisfoz.blogspot.com/2010/01/taska-kerdes.html

    VálaszTörlés
  7. Holnap borítok!
    Ezen a héten túl sok minden történt velem!

    VálaszTörlés
  8. Én meg a nejem táskájától "borulok"ki.

    VálaszTörlés
  9. Iván, Isten bizony benne voltál a listába. Olyan kiváncsi lettem volna egyetlen fiunk táskabelsőjére, de nem találtalak meg sehol. Hova bújtál? Nem mered megmutatni ugyiii ??? :-))

    VálaszTörlés
  10. Nea ! Természetesen nagy izgalommal várom :)

    Ottis, akkor bocsi, nem fárasztalak még egy borogatással :) nehogy utna Téged kelljen borogatni :)) Hol voltam én ekkor? - hogy ezt nem láttam. Megyek is és megkuksizom:))

    VálaszTörlés