2010. március 6., szombat

Hibernált kenyér

Ezen a héten Bloggerlátogatásokat tettem, s milyen jól jártam. A tegnapelőtt sütött kenyerünk ugyanis ugy ahogy kisült, el is fogyott. Este már azt vettem észre, hogy még a vacsorához sincs elég kenyerünk, de mi lesz reggelire. Ekkor eszembe jutott, hogy valahol a hibernált kenyérről olvastam. Beütöttem a Google-ba, s VALI -nál találtam rá erre a csodás receptre.
Nagyon régen vártam már egy ilyen gyönyörü lukacsos finomságra. Este gyorsan bekészítettem a hozzávalókat és reggel friss kenyeret ehettünk.
Hozzávalók és elkészités (ami nagyon-nagyon egyszerü, de annál nagyszerübb)
60 dkg BL 80-as liszt
20 dkg nyanya (nekem rozsos nyanyám volt)
3,2 dl viz
2 dkg friss élesztő
1 teáskanál só
2 evőkanál burgonyapehely
2 evőkanál olaj
1 kávéskanál cukor
Minden hozzávalót a dagasztógép edényébe tettem. Én 10 percig dolgoztattam az én gépemmel. (kenyérsütőben 20 perc)
20 perc pihenés után ujra megforgattam a géppel 8 percig.
15 perc pihenő után elvettem belőle 20 dkg tésztát, amit eltettem a hütőbe a következő nyanyának.
Megformáztam a maradék tésztát és irány a kiolajozott formába. Ráhuztam egy sütőzacskót és irány a hütőszekrény. Itt éjszakázott.
Reggel 7-kor kivettem, 1 óra hosszáig pihent a konyhapulton, majd teljesen hideg sütőbe tettem. A sütőt 200 fokon melegitettem (a benne lévő kenyérrel együtt) majd 15 perc után én levettem 150 fokra és még 20-25 perc sülés kellett neki.
Azért érdemes elolvasni az eredeti receptet, főleg a sütő felfütése és sütési foka miatt, mert nálam egészen másképp müködik minden, amióta nem kenyérsütőben dagasztok, kelesztek. Az én dagasztógépem olyan csodát müvel a tésztával, hogy ezáltal a dagasztási, kelesztési és a sütési idő is lerövidül, valamint a sütőt is alacsonyabb fokozaton kell müködtetnem.


6 megjegyzés:

  1. Megkérdezthetem hogy milyen dagasztógépet használsz? Nagyon szép lett a kenyérkéd!!!!

    VálaszTörlés
  2. Szia Encifinci, nagyon szívesen. A Hústorta nevezetü postnál láthatod is "munka" közben. http://vikkokucko.blogspot.com/2010/02/hustorta-amikor-mindenbol-keves-van.html
    Kenwood Scef - Köszönöm a látogatásod.

    VálaszTörlés
  3. Szia Viki anyuci;)))
    az akerdes ehhez is tettel a sutobe vizet ?
    Nagyon szep lett ezt en is kifogom probalni.
    Igy megoldodni latszik a reggeli friss kenyer problema:-))))
    koszi

    csucsika)))

    VálaszTörlés
  4. Csucsika! Nem, nem! Most nem tettem vizet a sütőbe, Viszont van egy javaslatom, hogy amikor a hütőbe teszed, akkor inkább egy neylonzacsiba tedd, mert a sütőzacskóhoz hozzáragad egy kicsit a tészta, mert bizony amikor éjszakázott a hidegben, már akkor nagyra nőtt. Én is most készitem el az éjszakai rövid "futamot", hogy reggelre friss kenyér legyen. Sok sikert hozzá :))

    VálaszTörlés
  5. Ez a kenyered is csodásan néz ki!
    Gratulálok!

    VálaszTörlés
  6. Szemi! köszönöm szépen. Örülök az elismerésednek.

    VálaszTörlés