2010. március 19., péntek

Fehér kenyér - tupperben

No kérem szépen, hát így sem jártam még....... Kenyérsütés S.O.S - de mit tegyek, ha a nyanyám a hütőben 3 napos hűsölés után is úgy nézett ki, mintha megdöglött volna. Bevallom, 3 napig rá sem néztem, mert nem értem rá vele foglalkozni. Amikor meg elővettem, csak tátogtam. Nem nőtt az egy szemet sem. Ugyanakkora volt a jó kis dobozomba -amiben mindeddig is tartottam- mint, amikor betettem. Ilyet eddig még nem tapasztaltam. Nekem a nyanya a hütőben is triplájára szokott "fejlődni".
Akkor is nyanyával fogok kenyeret sütni, ha törik, ha szakad, de akkor is, mert ez nálam már csak így megy mindíg. Mert ha én egyszer beveszek valamit a fejembe, azt onnan senki ki nem mossa. Tehát nyanyás kenyér lesz..... - és lett! na de hogyan is? Beletegyem ezt a döglött nyanyát? (ami 20 dkg volt) - hát azért azt mégse ! Időm az egy szál sem volt, hogy utánakeressek ilyenkor mit lehetne tenni, ezért aztán fogtam és hozzákevertem egy-s-mást, majd félretettem, vártam vele vagy másfél órát (ami természetesen nem volt beütemeztve), de ha már egyszer nekem nyanyás kenyér kell, akkor még az éjszakát is rááldozzunk.
2 dl vizet
20 dkg BL 80-as kenyérliszttel,
1,5 dkg élesztővel összekevertem, majd hozzáadtam az én "döglöttnet hitt"
20 dkg nyanyámat.
A tetejét jócskán megszórtam liszttel, s mintegy kovászt félretettem. Azt hittem, hogy egy majd csak ugy ripsz-ropsz pár perc alatt megkel és máris indulhat a kenyérsütés. "Csak" másfél óra kellett ahhoz, hogy megkeljen.
Amikor megkelt beletettem a kenyérsütőgép üstjébe.
Hozzátettem
2 kanál olajat,
1,5 dl vizet,
45 dkg BL 80-as fehérlisztet
3 evőkanál burgonyapelyhet
2 dkg sót,
2 kk. barnacukrot
Elindítottam a kenyérsütőt. 20 percig dagasztott, majd lisztezett kelesztőtálban duplájára hagytam nőni.
Amikor megkelt, levágtam belőle 20 dkg-ot (ezt eltettem ujabb nyanyának)
A maradék tésztát megformáztam, beletettem a sütőedénybe és hagytam tovább kelni 40 percig.
Ekkor bekapcsoltam a villanysütőt, 200 fokra állítottam, a kenyeret bevágtam és 10 perc után betettem sülni, de ekkor már a sütőt 180 fokra levettem.
40 perc alatt sült meg ilyen gyönyörüségesre az én kenyérkém.
Kivettem a formából, rácsra tettem, picit hidegvízzel megspricceltrem és a rácson hagytam kihülni.
Sajnos nem tudtuk megvárni, hogy kihüljön, előbb felszeltem, mint ahogyan kellett volna, ezért aztán a kés húzott is rajta rendesen. Az ízén viszont abszolut nem rontott. Oly annyira nem, hogy ma mind egy falatig elfogyott. (igaz, hogy négyen voltunk rá) A kenyér súlya 1,1 kg volt.
UPDATE
Amióta elkészült ez a kenyér, az járt a kis buta agyamba, hogy valahol ezt én olvastam, mármint az élesztett nyanyát. Amikor sütöttem a kenyeret, akkor nem volt rá időm, hogy utána nézzek, de most aztán jól bejártam a világot és az élesztett nyanyás sütést VALI KONYHÁJÁBAN olvastam. Innan is köszönöm neki és üzenem, hogy az éjjel kisült a második adag és az talán mégfinomabb, pedig csak az 1 napos nyanyámat élesztettem :)

5 megjegyzés:

  1. szepyke! köszönöm, az az este kisült a tesója, az mégfinomabb :)) és naggggyon gyönyörüüüüüüü

    VálaszTörlés
  2. Viki én mindig így indítom be a nyanyámat, ha van időm. Ha langyos sütőbe teszed gyorsabban beindul.
    Szép lett a kenyered.

    VálaszTörlés
  3. Húúú Való, de jó, hogy itt jártál. Ki is egészitettem az egész kenyeremhez mondnandót, mert nem tudtam az éjjel nyugodni, hogy hol is olvastam erről. Az igazság az, ha lementek valami receptet, akkor mindig melléirom kitől származik, de most még arra sem volt időm, hogy a saját dokumentumaimban kutassak. De nem is ez a lényeg, hanem, hogy Rád találtam, s az IKER kenyereidnél olvastam.
    Hát mit mondjak, az éjjel kisült a második adag, s az már egyszer biztos, hogy ezután én is élesztgetem, dédelgetem a nyanyusom. Te Vali! mondd, engem nem lehetne ma reggel igy feléleszteni ? :)))))) olyan álmi vagyok :))

    VálaszTörlés
  4. Jobb ja visszamegyek aludni. VALÓ = VALI :)))))

    VálaszTörlés