2010. február 18., csütörtök

Hagyma tea - és már nem tüsszentek

Történt, mint sok más emberrel is szokott, hogy jócskán megfázhattam valahol. Nem láttam, nem hallottam, szemem dülledt, orrom dugult, s naponta ha elkezdtem tüsszeteni, akkor az első felvonás 20-ig meg sem állt, majd kicsit pihent és folytatta a szervezetem elleni küzdelmet.
Én pedig gondoltam egyet, hogy na majd most én!!! Én ! megmutatotm neki !! nem fog velem kibabrálni. Egyszóval elkészült az én vöröshagyma teám fenyőmézzel. Ittam két napig és már a tüsszentgetéseknek nyoma sincs, és sok minden más is javuló utra tért.
Hozzávalók és elkészités
3 óriási fej vöröshagymát jól megmostam, héjastul összevágtam és
1 liter vizbe feltettem főni (kb 8 percig főztem)
6 perc után beletettem egy kisebb evőkanál szárított kamillát (ezt én szedegettem a réten)
3 evőkanál barnacukrot egy lábasban elkezdtem karamellizálni, azaz, hogy éppen csak felolvasztani.
Amikor mindezekkel kész voltam, a hagyma-kamilla főzetet rászürtem a feloldobb barna cukorra. Jól összekevergettem őket és legvégén egy jó nagy evőkanál fenyőmézzel még megdúsítottam.
Ezt a mennyiséget nem szabad egyszerre meginni, hanem a nap folyamén kortyonként, de naponta az 1 liter folyadék fogyjon el. Nekem garantáltan bevált.

10 megjegyzés:

  1. Jobbulást,évek óta kutatok az emlékeimben,hogy hogyan is készítettem ezt a teát,most meglett.Köszönöm,én mézet nem tettem hozzá,de biztos nem rontja el.Liza

    VálaszTörlés
  2. Én is méz nélkül készítettem eddig de majd így is kipróbálom. A köhögős gyerekeimnek mindig ilyet főzök és valóban hat. Jó, hogy lejegyezted, jobb, mint az agyonreklámozott gyógyszerek bármelyike.

    Ágnes

    VálaszTörlés
  3. Szepyke ! igy, ahogy tetszik mondani. Én eddig nem hittem benne, na de ezutááááááán !! s ráadásul még meg is szerettem. Fincsi

    VálaszTörlés
  4. Kotaaliza! Köszönöm. Örülök, hogy hangot adtam az "Isteni Hagyma"-nak. Mézzel is nagyon finom.

    VálaszTörlés
  5. Ági! köszönöm, hogy Te is egyet értesz vele. Van egy méhész barátunk, tőle hallottam a mézes változatot. Egy vele a baj (vagy talán még se?), hogy nekem ráadásul nagyon izlik is:))Köszönöm, hogy errejártál.

    VálaszTörlés
  6. A dédimtől ismerem a hagymateát, de ő csak a külső barna levelekből készítette, amit nehéz néha összeszedni, hogy elég legyen. Így egészben azért könnyebb. :)) Ki fogom próbálni, köszönöm!

    VálaszTörlés
  7. No igen, ezért volt az, hogy a szüleim csak hallomásból ismerték az antibiotikumot. Influenzára méz, hagymával keverve, fokhagymával. istenem, milyen szép idők voltak.

    VálaszTörlés
  8. Egycsipet! valamikor az én nagymamám is csak a héjából készítette. Érdemes így is kipróbálni, nagyon finom.

    VálaszTörlés
  9. Vörösbor! - de mennyire igazat adok Neked. Már én sem bírtam a dáthámmal, egy hétig gondolkodtam, hogy mit kellene elővarázsolni. Rájöttem és megérte :)

    VálaszTörlés