2011. március 23., szerda

Reggelire vajas kifli, és ami még benne van :)

Miután Szemi nem várta meg a reggelt, még az éjjel megkívánta az előző posztban megmutatkozó baconba tekert füstlijeimet, kénytelen vagyok egy másik reggelit feltenni azoknak, akik korán reggel erre tévednek :)
Szemi egészségedre a füstliket, de vihetsz ebből is :)  ezzel is jól jársz, garantálom :)







 

Késő bánat, de már akkor jöttem rá, hogy elkövettem egy bakit, amikor a tésztát jó nagy kerek formára kinyújtottam, felcikkeztem. Akkor döbbentem rá, hogy úristen, hiszen ez leveles tészta, hogy fog ez nekem müködni, amikor a háromszögre vágott tészták szélesebbik részébe tettem egy szelet bacon szalonnát és egy darabka sajtot? Mukoggyyy --- és működött !!!! :) :)

Csak semmi pánik, nyugtattam magam, mert ez már reggel 7  órakor volt. A cikkekre vágott tésztákba belekerült a bacon és a sajt. A két szélét a tésztának behajtottam, majd feltekertem, mert gondoltam, hogy ebből aztán -ha ez a tészta szétnyílik a sajt meg kifolyik - de nem így lett ám !!! -
Sütőpapírral bélelt tepsire raktam, tetejét egy felvert egész tojással megkentem. Előmelegített sütőben 160 fokon 15 perc alatt megsültek.



Olyan frissek voltunk, hogy  a frissensült kifliket me is reggeliztük majdnem az utolsó darabig :)  Legközelebb azért ezt még megismétlem, mert isteni finom volt, de akkor nem fogom kiflinek feltkerni, hanem csak négyzetekre vágom, belsejébe teszem a szalonnát és a sajtot, s csak ráhajtom a kocka másik felét, s így fognak megsülni. De akkor azt hiszem jócskán szét is fognak nyílni. :) Nem baj, úgy is jó lesz :))) - csak legyen mellé egy kis frissen főzött csipkebogyó tea :)

20 megjegyzés:

  1. Hú, de fnom lehetett ez a vajas kifli!
    Napok óta tervezek sütni.

    VálaszTörlés
  2. Hehe, este posztolt reggeli.
    Tán-tán összebeszéltünk?

    Én most a csipkebogyó teát kérném szépen csak. Lehet?

    VálaszTörlés
  3. Csalógatnak hozzád ezek a finom kiflik ,te Viki!
    Van még ? Egy kis kakaóval kérem!!!!

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm Viki, ez épp jó lesz reggelire! :D

    VálaszTörlés
  5. Nagyon fincsi lehet Vikuci,gyönyörű kiflicskék:-)

    VálaszTörlés
  6. Én már magát a kiflit is imádom

    VálaszTörlés
  7. Ezek nagyon guszták! Szívesen mennék hozzátok reggelire, ha ilyen finomságokat készítesz. Ráadásul a teákért is rajongok.

    VálaszTörlés
  8. Áruld már el nekem, hogy csinálod, hogy reggel hétkor már a végső fázisában vagy egy ilyen remekűnek? Én fél hétkor még a kávémba kapaszkodva próbálok életet verni magamba:)Emelem kalapom előtted, azt hiszem nálunk nem gyakran lesz ez a reggeli, viszont vacsira semmi akadálya:)

    VálaszTörlés
  9. Én is azt akartam kérdezni mint Mézeskalács, ilyen korán már kész a kifli, igaz nagymamám is amikor még kenyeret sütött kemencében reggel 5-kor kelt dagasztani, hogy délre kész legyen a kenyér.

    VálaszTörlés
  10. Nelli !

    Hajrá, nehogy lefogyjunk mánnn :))

    4Gyerek!

    Tudod, a távolság nem ismer határokat :))
    Bigyó-bogyó teát viheted :))

    VálaszTörlés
  11. Juci ! az is volt, de én a kakaóval nem vagyok barátságban :))

    VálaszTörlés
  12. Szemi ! Későn értem ide, a következőből teszek Neked félre :))

    VálaszTörlés
  13. Dittusom ! ÚÚÚÚgy bizony, az is volt :))

    VálaszTörlés
  14. Bianka! Így utólag én is azt mondom, mert ez elég töményre sikerült, de azért elfogyott egy szálig :))

    VálaszTörlés
  15. Panna ! Szívesen látlak egy reggelkire, Teából pedig még válogatni is lehet, kb tizféle mindig van itthon :) Mi sor,bor,pálinka helyett is teát iszunk :))

    VálaszTörlés
  16. Mézeskalács ! De tündéri vagy.
    Egy -- én nem kávézám, tehát már nyertem fél órát :)))
    Kettő ---- este kivettem a fagyasztóból a saját készítésű vajastésztámat, reggel csak nyújtani kellett és pillanatok alatt megsütni, s annál rövidebb idő alatt elfogyasztani :)


    Kati ! Neked is ezt tudom mondani, mint Mézeskalácsnak.

    Egyébként is átálltam az éjszakai kelesztésre, minden a hütőben fagyoskodik egész éjszaka és csak reggel sütöm frissen. Sokkal finomabb akár a péksütemény, akár a kelt tészta.

    VálaszTörlés
  17. na, a fentiek tudatában akkor egy dologra vagyok kíváncsi. az első kelesztés figyel már a hűtőben, s reggel formázod vagy pedig a formázás utáni kelesztésnél fagyoskodnak?
    nálam a hűtőben formázás után ritkán adatik meg, hogy elegendő helyük legyen hűsűlni.

    VálaszTörlés
  18. 4Gyerek !!! Óriási toporzékoláááááááááááááááás :) :)Neeeeeeeeeem !! Ezeknek a tésztáját már nagyo régen készítettem, de ott van a link is, hogy házilag készített vajas tészta.
    Az akkor elkészített vajastésztámat elosztottam 5 részre, folpackba csomagolva mentek a fagyasztóba. Most egy részt kivettem a fagyasztóból este. Reggel kinyujtottam, beletettem a belevalókat, feltekertem és máris mentek a sütőbe.

    Ezek nem kelt kiflik, hanem vajas leveles tésztát csináltam, s igazán nem is kiflinek valól, csak én is tök álmos voltam szerintem még akkor.

    Itt van a link, ahol lépésről lépésre, fázisfotókkal látod a házi vajas tészta elkészítését :
    Kezitcsókolom :))))


    http://vikkokucko.blogspot.com/2011/02/elkeszult-vajas-tesztan-alap.html

    VálaszTörlés