2011. március 8., kedd

Eszterházi tokány

Ezt a fincsi egytál ételt még a mult héten készítettem, de olyan finom volt, gondoltam elhozom nektek is.


Az Eszterházi tokány hozzávalói:

50 dkg  pulykamellfilé

A páchoz:
mustár
babérlevél
őrölt bors
olaj

Valamint:

10 dkg sárgarépa
10 dkg fehérrépa
2 dl tejszín
1 dl fehérbor
1 db citrom
1 evőkanál mustár
1 evőkanál liszt vagy keményítő
őrölt bors

Elkészítése:

A húst 3-4 nappal az elkészítése előtt érdemes bepácolni. Először bekenjük mustárral, megszórjuk őrölt borssal, majd rozsdamentes vagy porcelán edénybe tesszük, és annyi olajat öntünk rá, hogy ellepje. 1-2 babérlevelet még hozzáadunk, és hűtőbe tesszük.

A zöldséget vékony csíkokra vágjuk, kevés sós vízben puhára főzzük. Közben a húst is felvágjuk, és egy serpenyőben megpirítjuk. Ha a zöldség megpuhult, leszűrjük, a levét félretesszük. Hozzáadjuk a húshoz  a zöldséget, kevés zöldséglevet öntünk rá. Hozzáadjuk a bort, a reszelt citromhéjat, az őrölt borsot és a mustárt. A zöldség levével, a liszttel és a tejszínnel habarást készítünk. Ezzel sűrítjük a tokányt, majd citromlével ízesítjük.








10 megjegyzés:

  1. Viki drága, annyi finomságot osztottál meg velünk, hogy csak kapkodom a fejem. Nagyon finom lehet mind egytől-egyig, és szívem szerint most rögtön hozzá is fognák a megfőzésükhöz. Viszont mivel ilyen későn már csak nem hibbantam meg hogy főzzek(igaz ezt nálam soha nem lehet biztosra tudni:))), így jó nagyokat nyelek és nézelődöm tovább.

    VálaszTörlés
  2. Viki teeee....mi történt ma? Megtáltosodott a billentyűd?

    Inkább megyek s elbújdosom az ágyba, képes leszel még egy finomságot hozni. Ami Neked még ma, nekem már holnap.

    ja, és kérek holnapra (izé, mára) ilyent.

    VálaszTörlés
  3. Jól tetted, hogy elhoztad! :)))

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jól tetted,hogy beírtad, istenien néz ki! Szeretem az ilyen szaftos ételeket. :)

    VálaszTörlés
  5. Gizi ! Köszönöm :))) Éjjel aludni kell, de ezt nálam sem lehet soha sem tudni :))

    VálaszTörlés
  6. 4Gyerek! ÁÁÁÁ én meg a táltosság ? :) Minden nap főzök, van, hogy kétszeris, de ezt itt csücsültettem már a gépen, és amikor ránéztem, eszembe jutott hogy milyen fincsi. Nem szerettem volna, ha hiányban szenvedtek :))))))

    VálaszTörlés
  7. Nelli !

    Chef Vik !

    Egycsipet !

    Bianka !

    Szemi !

    Köszönöm Nektek is. Tényleg nagyon fincsi. Mi szeretjük az ilyen jó kis szaftos ételeket :))

    VálaszTörlés