2011. március 6., vasárnap

Játék megfejtése képekben, s a nyeremény :)

 Még február végén volt egy posztom, ami az Elmaradásaim és JÁÁÁTÉÉÉÉÉÉÉK címet kapta.  

Két okból is indult ez a játék. Egyik, hogy a blog első éves évfordulója még tavaly augusztusban volt, de akkor én éppen a "megcsonkított" ujjammal voltam elfoglalva és nem nagyon tudtam a blogra figyelni, s vele foglalkozni. Majd következett a rendszeres olvasóim közül a 100. (századik), de ennek a "megünneplése" is  dugába dőlt. 
 Gondoltam, hogy összehozom e két dolgot és ebből az alkalomból egy játékra invitáltalak benneteket. Örültem, hogy elég sokan érdeklődtek a játék iránt. Szerintem egy nagyon jóhangulatú, humoros bejegyzésekkel teli posztot sikerült élvezni több mint egy héten keresztül.
Attól függetlenül, hogy a játék kiírásakor annak lezárását március 15-ében határoztan meg, úgy érzem, hogy a játékot lezárhatjuk, mert végülis a megfejtés - jó kis humoros hangulatban - megszületett.
Mondhatnánk azt is, hogy nagyon könnyü, de azt is hogy kissé nehéz szülés volt. Mindenesetre én úgy érzem: egy jót játszottunk, s már ez megért mindent.

Terike mindjárt az elején rávágta, hogy hol is lehet ez az épület, de aztán kicsit megingott, aztán Kata jött és még sokan mások, mint pl 4Gyerek, aki nem volt rest beütni a google-be, hogy végülis kiderítse az igazságot.  Anya is beletrafált, eltalálta a helységet és  a nevet, Nöné is határozottan állította, hogy hol található az épület.

(Remélem nem hagytam ki senkit, aki Hódmezővásárhelyet megemlítette és az Emlékpontra koncentrált. Ha igen, akkor tőlük elnézést kérek.

DE...... nem csak ez volt a kérdés. Inkább az. hogy mi látható a fotón ?

Elmondom. :))

Eljött az idő, hogy megmutassam Játékunk részének több fotóit és elmondjam a valódi megfejtést, illetve a kérdésre a megfelelő választ.

A kérdés az volt, hogy

Mi látható a fotón, s vajon hol készülhetett a felvétel ?

A felvétel valóban Hódmezővásárhelyen készült, s a képen látható épület:
Emlékpont Hódmezővásárhely - Hódmezővásárhely múzeum

Az, hogy milyen körülmények között készült a fotó, hát nem is tudom el merjem ééééé mesélni.

Egy mondatban, ha lehet............... Az épület előtt útkereszteződés lámpával, Még éppen, hogy piros, de már sárgára, majd zöldre váltott az a fránya lámpa.
Csak halkan súgom meg, hogy már Szegeden a kezembe vettem a fénykepezőgépemet, hogy ezt az érdekes épületet lefotózzam, de úgy eldumcsiztuk az időt, hogy majdnem tulszaladtunk, ezért még majdnem a nyakam is kicsavartam, hogy mégis elkészüljön ez a fura fotó. aminek elkészítése nem éppen egy normális pózt igényelt, még akkor sem, ha ez egy kocsibelsőből készült.  Az biztos, hogy a bordáim közé úgy beszorult a levegő, hogy órák kellettek, mire helyreállt a rend bennem :))) --- de akkor is megérte !!!

Az Emlékpont épületéről, rendeltetéséről többet ITT lehet megtudni, ha valakit érdekel.

De még mindíg nem jutottunk el az igazi negfejtésig.





Ez volt az eredeti fotó, ami a posztban szerepelt, s  a feltett kérdésre a  helyes választ meg kellett volna határozni.



...........de nézzétek csak előlről ezt az épületet és itt is a fotót ?   s mindjárt el lehet gondolkodni, vajon mi is volt a kérdésre a válasz ?

Hát nem más, mint

LENIN ÁRNYÉKA !!!!!!!!!!!

ugyanis ezen a február 23-i napon, amikor még kora hajnalban Hódmezővásárhelyen mentünk keresztül szakadt a hó, de amikor már hazafelé tartottunk százágra sütött a nap, megvilágítva Lenin Et-t, s rányomva árnyékát az épület homlokzatára.


Teljes pompában az épület itt látható, s itt meg is figyelhetitek, hogy ott van ám Lenin és az Árnyéka !!!!!  na de azt úgy lefotózni, ahogy én tettem ???? háááááááát még ma is gondolkodom rajta, hogy sikerült?  ---- (ez egy nyári felvétel, de ezen a napon, abban az időben éppen így sütött a nap.)

S most akkor térjünk rá a nyereményekre (díjakra). Miután két ünneplésre méltó eset is történt az elmúlt 18 hónap  alatt, úgy döntöttem, hogy a játékban résztvevők között 2 ajándékot fogunk kisorsolni.

S hogy az igazi és valóságos, dobogós versenyekhez is hasonlítsunk, lesz még egy harmadik díj is, de az részetekre még titok, s nem is fog kiderülni. Ez amolyan zsákbamacska :)))) 

1. sz. díj - Kagylómintás ostyatálka sütő. .


2. sz. díj - cserélhető két fejes ostyasütő, csónak és gomba formájú



 Használatáról, fázisfotókkal -amit én készítettem-  ITT tájékozódhatsz


A harmadik, vigaszági ajándék egyelőre részetekre titok, amolyan kis zsákbamacska csomag :) azért remélem ennek is örülni fog a kisorsolt,



A sorsolást a mai napra terveztem, de nem jött össze a sorsolási bizottság és a közjegyző is magán kivül volt :) Ígérem, hogy hanarosan jelentkezem a nyertesek névsorával :)

Addi is izguljunk egütt. :))

15 megjegyzés:

  1. Vikikém!Csodaszép ajándékok kerülnek kisorsolásra!Szerintem mindenki örülne nekik!
    Izgalmas volt a játék!Tényleg napokig vissza-visszajártunk a férjemmel, hogy gondolkodjunk rajta.Szeretem az ilyen fejtörőket!
    Köszönet érte!:-)

    VálaszTörlés
  2. Vikike, de jó!!! Végre fény derült rá, mit is rejt a kép. Én is segítségül hívtam a férjemet, mint Nelli, és mi is többször tanulmányoztuk, de mi sem voltunk okosabbak.Annak azért örülök, hogy legalább Lenin apánkat felismertük.:))
    Nagyon jó volt veled játszani!!! Szépek és hasznosak az ajándékaid, már alig várom a sorsolást, hát éppen nekem kedvez a szerencse.:)

    VálaszTörlés
  3. Fantasztikusak ezek az ajándékok!!! Biztos vagyok benne, hogy mindenki boldog lenne velük!:)

    VálaszTörlés
  4. Hű, de kucifántos egy rejtvény volt, de ez volt épp az benne, ami vissza-visszatérésre késztetett.
    árnyék.
    hmmm...

    az ajándékok meg kecsegtetőek.
    s mert a játék szelleme a lényeg, ha nem nyerek is nyertem, hisz ha vírtuálisan is, de megismerhettelek.
    ezért köszönet.

    VálaszTörlés
  5. Jó kis fejtörőt találtál ki nekünk. Ezer évig sem találtam volna ki, hogy Lenin elvtárs árnyéka a megfejtés:o)
    A nyeremények nagyon izgalmasak! Köszönöm, hogy részt vehettem a játékban, és várjuk, kinek kedvez Fortuna.

    VálaszTörlés
  6. ÁÁÁ, Viki!!! Ez a zsákbamacska ajándék nagyon szuper!!! :D :D :D Szőke, kék szemű pont jó volna :) Mosogatni is tud? :D

    VálaszTörlés
  7. Ez nagyon jó játék volt. Máskor is tehetsz fel játékot díj nélkül is. Agyonra gondolkoztuk az agyunkat. Az ajándékok csodásak. Örülök, hogy játszhattam.

    VálaszTörlés
  8. Sziasztok!

    Én is napokig gondolkodtam aztán keresgettem ,hogy biztosan az-e amire gondolok.nagyon jó kép az tuti:-)
    Köszönjük Viki!

    VálaszTörlés
  9. Szuper nyeremények, kíváncsian várom a sorsolást!

    VálaszTörlés
  10. Áááá, de jóóó! :D Szerintem ha az orrom előtt lett volna az épület sem jövök rá a megfejtésre. :D
    Szuper ajándékok, hajrá-hajrá! :)

    VálaszTörlés
  11. Fú, de rossz, amikor beszorul a levegő! :) Sokat gondolkodtam az árnyék-tükörkép dolgon és tényleg árnyék az árnyék. :)
    Jók a nyeremények, a pasi is jöhet. És ha még ráadásul univerzális is, akkor nem veszek robotgépet, hanem elnézem, ahogy a dagadó izmok dagasztanak. :DDD

    Hát ez jó volt. Jöhetnek még ilyen játékok!
    Puszi

    VálaszTörlés
  12. Viki! Nagyszerű kép, még jobb játék....én annyira csak a részvételre hajtottam, hogy épp csak jelentkeztem...viszont elmondhatom, hogy ez az egyetlen játék ahol nem érzek csalódottságot, hogy nem nyertem, na jó:))))) nem is tippeltem. mégis fantasztikusat szórakoztam. Köszönöm!!! Lenin árnyéka hehe:)))

    VálaszTörlés
  13. Nagyon izgalmas, tűkön ülök

    VálaszTörlés
  14. Hiába törtem a buksim nem jutottam előrébb. Nagyon tetszenek az ajándékok, előre gratulálok a győzteseknek!!

    VálaszTörlés
  15. Lányok ! Én köszönök Nektek mindent. Ahogy az unokáim (még a héten) ráérnek, sorsolunk :)

    VálaszTörlés