2010. február 27., szombat

Hentestokány

Ez volt a mai egyszerü ebédünk. Nagyon szeretjük a tokánynak bármelyik változatát, de én most a hentestokányra adtam le szavazatom, igaz, hogy ebből kihagytam a süritett és friss paradicsomot, ahhoz most nem nagyon fült a fogam. Viszont legközelebb sem fogom beletenni, mert nekem egyszerüen igy jobban izlett.
Hozzávalók és elkészités
2 nagy szelet lapocka kb fél kg
1 nagy fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
fehér bors
2 kisebb szelet házi, húsos füstöltszalonna -jénaiban, mikróban- kisütve
izlés szerint só, (de vigyázni kell, mert a füstölt szalonna is sós)
1 evőkanál liszt,
3 kisebb -egyenes savanyú uborka-
viz.
A füstölt szalonnát kisütöttem, kiszedtem a zsirból.
A zsirba beledobtam a vékony csikokra vágott hust, fehéredésig piritottam, majd rátettem az apró kockára vágott vöröshagymát, a fehér borsot, s egy fedőt tettem rá, majd kicsivel később kb 2 dl vizzel felöntöttem. Hagytam megpuhulni a húst. Amikor megpuhult, s már a leve is elfogyott alóla, félrehuztam, s egy kanál lisztet szórtam rá, valamint hozzáadtam a vékony csikokra vágott savanyú uborkát, s ezzel még egy-két percig piritottam, majd pótoltam a vizet, s addig hagytam a tüzön, amig besürüsödött a leve.
Apróra tördelt makarónit főztem hozzá, bár nokedlit igértem, de ez most elmaradt.

4 megjegyzés:

  1. Fenn van a fénykép a gépemen a borsos tokányról a gépemen van amikor felteszem én is! Szép guszta a tiéd is Viki!:)

    VálaszTörlés
  2. Mary! Köszi. Kiváncsi vagyok a Tiédre. Én ragaszkodtam a hetestokányhoz, mert úgy kívánom a savanyú uborkát:))) Remélem minden előhatás nélkül))

    VálaszTörlés
  3. Mary! megyek kuksizni Hozzád:))

    VálaszTörlés