2009. október 20., kedd

Pipi a pácban :)


Mai ebédünk: pácolt csirke combok és szárnyak, krumpli pürével, őszibarack befőttel.
Még az elmult hétvégére készitettem elő a husikat, de nem került rá a sor, hogy a fazékba kerüljenek, igy aztán egy laza gondolattal, s utána egy pár mozdulattal elkészült egy jó kis pác, amiben a husik egészen ma reggelig érlelődtek, majd a kacsasütőben kisültek.
Hozzávalók:
4 db közepes csirke comb
4 db csirke szárnya
A hus pácolását a következő képpen készitettem el:
Hozzávalók:
2 jó nagy fej vöröshagyma vékony karikára szelve
só,
bors,
szerecsendió,
füszerolaj (saját készitésü)
1 nagy vagy 2 kisebb zöldpaprika apró kockára vágva
2 pupos evőkanál baromfi füszerkeverék (só és tartósitószer mentes)
8 szem aszaltszilva, (legalább négy felé vágva)
2 evőkanál mustár
fél dl balzsamecet
4 gerezd fokhagyma (vékony szeletekre vágva
1 dl méz
1 nagy, vagy két kisebb alma megtisztitva, felkockázva
Elkészitése:
A husokat mindkét oldalukon besóztam, picit megborsoztam.
Ezután egy zárható tetejü edénybe beleraktam a husokat, és beteritettem az összes hozzávalóval. Először a vékony karikára vágott vöröshagymát tettem a husok tetejére, utána sorba a többi hozzávalókat. Amikor mindent ráraktam a husokra, akkor csak annyi füszerolajat öntöttem rá, hogy éppen csak hogy ellepte.
Lezártam az edényt és egy fél napig (reggeltől-kora estig) igy állt hidegen, majd egy jó 6-8 óra elteltével összekavartam az egész hust a rárakott füszerekkel, ujra lezártam az edényt és betettem a hütőszekrénybe, s három napig rá sem néztem.
Ma reggel kivettem a hütőszekrényből és egy kacsasütőbe átraktam a husokat, amelyekre ráhalmoztam az összes többi füszerfélét, majd az olajat is ráöntöttem:

(ekkor még nem volt rajta az egész füszer és az olaj.)
Megpakoltam a husok tetejét a pác-füszerekkel, és 1,5-2 dl vizet öntöttem a husok alá.
A kacsasütő tetejével lezártam és 200 fokra felmelegitettem a sütőt.
Betettem a husikat és 180 fokon egy óra alatt készre sütöttem.
Kiszedtem a husokat és a kacsasütőben maradt rengeteg füszerféléket a botmixer késes részével egy -úgymond- pesztóvá alakitottam.
Tejszines krumplipürével tálaltam, és minden gombóc krumplipüré mellé egy kiskanál (saját készitésü) pesztót tettem.
Mennyei izeket produkált ez a sok hozzávaló.

2 megjegyzés:

  1. Finom lehetett. Így ebéd előtt szinte a számban érzem az ízét.:))

    VálaszTörlés
  2. Az egyik combikát nyugodtan elvehetted volna Mónika :)

    VálaszTörlés