2009. október 13., kedd

Székelykáposzta Cserépben


Hozzávalók:
1 kg savanyú káposzta (lehetőleg házi)
1,5 kg seretés vegyes hús (lapocka, oldalas)
1 óriási fej (vagy 2 kisebb) vörös (vagy lila) hagyma
2 nagyobb girizd fokhagyma
2 teáskanál só
késhegynyi őrölt bors
1 evőkanál piros füszerpaprika
Elkészitése


A káposzta egyharmadát a cserépfazék aljára teritem, majd megrakom a hus felével,
a sónak szintén a felével megszórom, s az apró kockára vágott hagyma felét is ráteritem, picit borsozom és pirospaprikával megszórom, s az egyik girizd fokhagymát összenyomva szintén a tetejére teszem.
következik
ugyanez mégegyszer ismételve.
A tetejére káposzta kerüljön.
Annyi nem forró, de a langyosnál melegebb  vizet öntök rá, hogy ne lepje el teljesen (kb kétharmadig érjen a belerakott anyagnak.
 
ráteszem a tetejét és lassu lángon (villanytüzhely legkisebb értékén) főzöm.
kb 1 - 1,5 óra alatt egyforma hőmérséklet mellett készre fő.

Nem szabad megkavarni.

Friss kenyérrel és tejföllel tálalom (már aki szereti a tejfölt hozzá) :)


8 megjegyzés:

  1. Viki!
    Én is ugyanezt készítettem,szintén cserépben.Mellé meg egy kis Mozart tortát.

    VálaszTörlés
  2. Akkor megyek Hozzád a Mozart tortáért. Most meg tudnám kóstolni :)

    VálaszTörlés
  3. Annyira szeretnék ilyen cserépfazekat. 1 hónapja kutakodom a neten.
    Nagyon guszta!

    VálaszTörlés
  4. Mónika, szia! merre laksz? Ha Pesten, akkor könnyen hozzájuthatsz, ahol Erdélyben élő emberek árusitanak. Vagy gyere felénk, itt nálunk is van egy fazekas, aki késziti. (Én Erdélyből hoztam, de már legalább 10 éve, vagy több)

    VálaszTörlés
  5. Mónika, most néztem, hogy Te Pesti vagy. A X. kerületben a Magdlódi úton a Bajcsy Korház után azt hiszem két megálló - ott van egy óriási nagy piac.(Ha még nem zárták be) Én ott láttam már ilyen fazekakat. Vagy pl. nálunk a piacon is kapható. Ha javasolhatom, csak mázasat vegyél.

    VálaszTörlés
  6. Viki! Nagyon köszönöm. Rajta vagyok az ügyön. Remélem karácsonyra már nekem is lesz.

    VálaszTörlés
  7. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  8. Mónika, kivánom, hogy meglegyen. Azért az árak tekintetében nézz szét, érdemes.

    VálaszTörlés