2009. október 8., csütörtök

Alma-lekvár



Hozzávalók:
1 kg tisztitott alma
3 dl viz
20 dkg cukor
1/4-ed citromlé
1 narancs-aroma
 csipetnyi Natrium benzonát
Elkészitése
Egy lábasba beleöntöttem a 3 dl vizet.
Az almákat meghámoztam, magházát eltávolitottam, s apróra darabolva a lábasba öntöttem. Hozzáadtam a 20 dkg cukrot, rácsavartam a negyed citrom levét és belecsöpögtettem a narancsaromát.
kb 10 perc főzés után botmixerrel áttörtem. Ekkor már jó sürü lett és hófehér maradt.
Beleszórtam egy csipetnyi natrium benzonátot, összekavartam és tisztára mosott üvegbe töltöttem.
Amig elkészitettem a szárazdunsztot az üveg részére, addig fejreállitottam, majd be a ruhák közé és ott hagytam kihülni.
Tapasztalatom:
A botmixerrel csak addig törtem az almákat, hogy azért ne teljesen püré legyen, hanem parányi darabkák maradjanak egészben.
Almától függő, hogy mennyi cukrot teszek bele, de nekem ez most túl édesre sikerült, igy legközelebb én biztos, hogy 1 kg tisztitott almához csak 10 dkg cukrot fogok tenni.
Állaga nagyon jó lett, s csak a képzelet szab határt, hogy milyen aromát tegyünk bele. Nekem most narancsaroma volt kéznél.
Természetesen lehetne még izesiteni szegfüszeggel, fahéjjal, de én most aromákkal próbálkozom.
(Az egy kg tisztitott almából egy kicsivel több lett, mint a képen látható, de sajnos finom és az üvegből visszamaradt rész felét bekanalaztuk. Ez az egy kg mennyiség csak próba volt, de követi a többi sok-sok kiló. Kiválóan alkalmas lehet süteményekbe, vajaskenyérre, vagy csak úgy csemegének.)

4 megjegyzés:

  1. Én most fahéjas almalekvárt tettem el.Fincsi.

    VálaszTörlés
  2. Megyek Hozzád Belly és megkuksizom. Nálunk most fahéj tilalom van:)

    VálaszTörlés
  3. A fahéjnak nem szabad tilalmat mert imun erősitő!

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm Rozália. már nincs tilalom alatt a fahéj :)

    VálaszTörlés