2011. március 3., csütörtök

Tortát sütöttem a kutyimnak :)

Hát kellett ez nekem ? Van egy tündéri kiskutyánk, aki nálunk családtagnak számít, s vannak olyan ötletei néha, hogy az embernak a haja égnek áll. (perszer és természetes, hogy pozitív értelemben)  Megfigyeltük, hogy az utóbbi 1-2 évben furcsa szokásokat vett elő. Sokmindent megfigyel és megjegyez magának. Többet között átállt az étkezéseivel arra az időpontra, amikor mi étkezünk. Magyarul: reggelizik, ebédel és vacsorázik :) na de ez lenne a legkevesebb. Vannak ennél bonyolultabb dolgai is. Pl: megfigyelte, hogy mi milyen tányérból eszünk. Először nem tudtuk elképzelni mi a baja, hogy nem eszi a saját kajáját a saját tányérjából. Addig addig nézett ránk és a tányérokra, hogy valósággal megmagyarázta, hogy márpedig neki akkor is olyan tányér kell, amilyenből mi eszünk. Hát azt hittem eldobom magam, mert tettem egy próbát. Az étkészleteknek ugyebár vannak olyan kistányérjai, amit a büdös életben nem használunk, mert vagy nagyon kicsi, vagy egyáltalán semmire sem jó.

Na, akkor kezdjük - gondoltam, s elővettem egy ugyanolyan mintázatu kistányért, mint amilyenből mi ettünk. Rápakoltam a nem ám kutyakaját - mert ő olyat nem eszik - hanem a legfinomabb falatokat, mint pl a filézett csirkemell ugyanugy megfőzve, mintha saját magunknak készíteném, merthogy az illatokra is odafigyel ez a kis büdös kölök.  


Már egy hete nagy bajban voltunk, mert nem kaptunk megfelelő nyerskaját neki, ugyanis a boltos mindhárom autója a hó fogságában volt, igy árut sem tudtak hozni. Tegnap aztán telefonáltak, hogy hurrá mehetünk, mert megjött a friss áru.

Igenám, de nem a mi általunk megszokott finomságok, hanem most kivételesen pulykamell-pép, illetve nagyon apróra darált pulykamell. (olyan gyönyörű volt a zacskóban, hogy legszivesebben belekanalaztam volna)

Na ezzel mit lehet kezdeni? - mert ezt megfőzni nem nagyon tanácsos, ugyanis félő, hogy szétfő a vizben.




Jött az ötlet. Miután a fasírozottat nagyon szereti, nem volt mit tenni, a 2 kg pulykamellet dagasztógép edényébe raktam, enyhén befüszereztem, és kenyér nem lévén itthon zabpelyhet adtam hozzá, na és 4 db tojást, egy parányi köménymagot, egy pici fokhagymát, egy nagy fej fehér hagymát és egy kis pirospaprikát, kevéske sót. (A kutyik nem ehetnek sós ételt, erre nagyon kell vigyázni)  A gép keverőlapátja 1 perc alatt összeállította a husit.


Két szilikon formát papirral kibéleltem és belekanalaztam a husit. Előmelegitettem a sütőt és 170 fokon 40 perc alatt megsütöttem az én drága kiskutyim hústortáját :)




Itt már kunyizott, mert érezte a jó illatokat, de hát amíg ki nem hül a husi addig nem kaphat belőle. S hogy az étvágyát egy kicsit elnyomjuk apától kapott egy jutalomfalatot :)


Ezt nagyon imádja, s ha ugy jön ki a lépés, hogy itthon hagyjuk pár órára egyedül, s amikor hazaérkezünk, s túl vagyunk a nagy üdvözlésen, akkor odaül a konyhaszekrény azon fiókja alá, ahol az Ő jutifalatjait tartjuk. Jelezve ezzel, hogy Ő itthon egyedül nagyon jó kisfiu volt, s ezt meg is érdemli :)

I m á d j u k :) :)

23 megjegyzés:

  1. Gyönyörű a kutyusotok remélem örült a finom falatoknak!

    VálaszTörlés
  2. Csodás a kutyusod, nem csodálom, hogy tortát sütöttél neki:-)

    VálaszTörlés
  3. Annyira édes és imádni való kuttyugó...nekem is volt egy Szofikám,sajnos ő már elment.Ugyan ilyen kis csibész volt és ugyan igy kikövetelte a finom falatokat.Imádtam!

    VálaszTörlés
  4. Szép és tündéri a kutya, DE!

    Ő csak egy kutya, nem lehet embernek tekinteni, soha ne feledd!

    Ja, és a hagyma minden formája mérgező a kutyáknak, gyomorégést és hosszú távon fekélyt okoz. Max. a póréhagyma mehet, ha levesben volt főzve.... Sorry!

    VálaszTörlés
  5. Imádni való! Nagyon rendes gazdik vagytok Vikikém!

    VálaszTörlés
  6. Rozi ! Köszönjük. Igen. már tul van a vacsorán.

    VálaszTörlés
  7. Gesztenye ! Ő a mi mindenünk, még akkor is, ha sokan csak "kutyába" veszik :)

    Tavaly több hónapon keresztül orvoshoz jártunk vele, mert nem akart enni. S amikor rákérdezett az állatorvos, hogy mit eszik, elmondtuk. Elszöryülködött, hogy ez a kutya nem azt eszi, amit mi emberek ? - hát nem azt ette sajnos. Aztán jött egy pálfordulás, mintha csak megértette volna, hogy neki úgy lesz jó, ha változtat az étkezési szokásaink.

    Ha kell még különb tortát is sütök neki :) :)
    hétvégén, pl jócskán belakott piskótával.

    VálaszTörlés
  8. Évi ! Nem is tudom mi lenne velünk, ha Ő nem lenne.
    Sajnálom, hogy a Ti Szofikátok már nincs.

    A mi Robikánkról azt kell tudni, hogy örökbe fogadtuk egy állatmentő alapitványtól. Már 4 éve él velünk.
    Előző gazdái, ütötték-verték. Hát nálunk bizony nagyon jól érzi magát, de imádjuk is nagyon.

    VálaszTörlés
  9. Kedves Névtelen !

    Márpedig nálunk a kutya az "nem csak egy kutya" !!!!!!!!!

    Neki lelke van, s méghozzá óriási. Mi pedig azért vagyunk, hogy ápoljuk testét-lelkét, és minél több jóban részesítsük. Szenvedett 7 hónapon keresztül az előző gazdáinál eleget.

    De ne félj tudja is, hogy itt nálunk nagyon jó helye van.


    Nem azt irtam le, hogy emberszámba vesszük, hanem azt, hogy nálunk a kutya családtg !!!!!!!

    S csak halkan jegyzem meg, hogy a NÉVTELEN és ALÁIRÁS NÉLKÜLI bejegyazésekre nem szoktam reagálni, de itt most kivételt tettem Veled.

    VálaszTörlés
  10. Marym ! Te is így érzed ? - mert mi is :))) Nagyon-nagyn szeretjük és amit lehet megadunk neki :) Ő a mi igazi társunk.

    VálaszTörlés
  11. Te egy fantasztikus gazda vagy és ez a gönyörű kutya meg is érdemli

    VálaszTörlés
  12. Bianka ! Köszönöm. Tudom, hogy Te is egy igazi kutyigazdi vagy, s ezt nem is lehet másképp csinálni, csupa odaadással és óriási szeretettel.

    Nálunk akkor is családtag a Robika :)
    Mint ahogy gondolom Palkó is Nálatok.

    VálaszTörlés
  13. Kedves Viki !
    A kutya nálunk is családtag. Ő a negyedik gyermekem. :)
    A mi kutyusunk sem eszik meg holmi kutyakaját, rendszeresen főzök neki fűszermentesen. Ja és valóban hihetetlenül okosak, találékonyak, elérik amit akarnak.

    VálaszTörlés
  14. Judit ! Nagyon örülök, hogy ti is igy gondolkodtok.

    Szerintem aki az állatokat nem szereti, annak igazi barátja sincs !!!!

    VálaszTörlés
  15. De ari a kutyusotok!
    Ti pedig nagyon jó gazdái vagytok!:-)

    VálaszTörlés
  16. Vikuci,nem mondható,hogy rossz sora van a kutyusodnak,habár nálunk is így van :-),én is megettem volna ahogy olvastam,nagyon guszta lett!:-)

    VálaszTörlés
  17. nekünk is van 3 kutyánk (nem kutyus egyik sem, nagy hóhányó banda, az egyik egyszer egy idetévedt kecskével végzett....fenségterületet háborgatott szegény pára), de tortát nem kaptak. bár asszem azért nem is fognak.
    vagy never say never?

    VálaszTörlés
  18. Nellikém ! Ez midkettő igaz, mi nagyon imádjuk ezt a kis xarost :)

    VálaszTörlés
  19. Dittus ! én meg is kóstoltam :) Ugyanis ezek nem kutyakaják, amit neki hozunk, ezét emberi fogyasztásra alkalmas, csak már igy nem tudják eladni, ezért aztán ahelyett, hogy a szemétbe dobnák, inkább kutyikaját készítenek belőle :)

    Megkóstoltam, de még nem ugatok :) :)

    VálaszTörlés
  20. 4Gyerek! A kecskét inkább felénk zavarta volna. Júúúúj de imádom a kecskepörit, meg a sajtot, megamindentamikecskéből van :)

    Igen : ugy, as you say it

    VálaszTörlés
  21. szóval ezt jól megkevertem, elkezdtem magyarul, és folytattam :::)))))


    as you say it

    Hát hiába, így jártam :)

    VálaszTörlés
  22. ááá, torta nem sült nekik, meg spéci nem nekik sült a pizza sem, de pizzát kaptak.
    ha kíváncsi vagy hogy sikerült, óvasd el a képviselőfánkos bejegyzésemnél

    VálaszTörlés
  23. 4Gyerek, ! - ha nem akadok el a hóviharban, akkor máris ottvagyok Nálad :) mert visz a kiváncsiság :))

    VálaszTörlés