2011. március 28., hétfő

Lett volna egy jó hétvégi ajánlatom.......helyette: Látvány okozta epegörcsök

Esküszöm, s most jobb kezem a bal oldalon szívem fölött:- igazat mondok :) tehát, esküszöm, hogy én csak elmentem, kiválasztottam, kifizettem, hazahoztuk, felvagdostam, fagyasztóba raktam


.......de sajnos enélkül nem tudom elképzelni azt, hogy én egy jóízű finomságot süssek,  főzzek. Ne higyje senki, hogy most aztán nekiestünk, felfaltuk és megártott :) :) ááááááááááááááááá nem, vagyis nem annyira.... csakhogy egy falat sem ment le a torkomon, merthogy nem is ez volt a cél.  Csupán annyi, hogy bevásároltunk, s szépen elvagdostam, légmentesen lezártam, csíkokban fagyasztóba raktam, hiszen ez a húsos-szalonna mennyiség biztosítja egész évben a magyaros  ételek ízvilágát konyhámban.




Ez pedig igazán csak egy kis kóstoló, mert ebből aztán sokkal több is elfogyna, de nem részemről. Én nem vagyok annyira kolbász/- szalámi barát, megvagyok nélkülük.


Ez itt pedig már az a mintapéldány, ami miatt mindezeket a finomságokat be kellett szerezni, haza kellett kozni, hiszen jön  a húsvét, mégiscsak fel kell készülni valahogy, nehogy egyetlen évben is kimaradjon a megszokott agyonzabálási procedúra. Mert szerintetek valaki észrevenné, ha esetleg nem tartanánk magunkat a hagyományos húsvéti szokásokhoz ? --- ááá senki ! akkor meg minek ez a sok felhajtás. (sok éves tapasztalat, hogy általában azért, hogy teleegyük magunkat, utána napokig kajára sem tudunk nézni, s jó nagy része esetleg a kukában végzi, bár nálam ez nem szokás, mert általában továbbhasznosítom a maradékokat.)
Na ez is csak eszmefuttatás, mert nálunk már évtizedek óta, "csak" megemlékezünk arról, hogy húsvéti ünnepek, jönnek, vannak. Tesszük a dolgunk, főzünk, finomakat, de könnyűt   -s hogy  a hagyományhoz is hűek legyünk, van némi sonka, tojás, kolbász, egyéb apróság, de a húsvéti ünnepek miatt nem rakjuk  rogyásig az asztalt különböző olyan ételekkel, amelyeket azért csinálunk, (na nem mi, hanem úgy általában a szokás hatalma alatt élő emberek), mert így kell, vagy mert nem akarunk lemaradni a szomszédok, az ismerősök, esetleg a barátok megrögzött   dolgaitól.
Erről mi már rég leszoktunk. Ennek ellenére, mindíg van sonka, van tojás, van kolbász, de csak éppen annyi, amennyit egy-két evéskor el is fogyasztunk. (a többi megmarad és majd máskor elfogy)  E tömény ételek helyett előnyben részesítjük -a ma már nem is olyan ritka- hidegtálakat, s inkább azokat diszítjük ezen finomságokkal)
Nem hízlalda ez kérem :)) :))


Ezt pedig csak úgy grátisz tették a csomagunkhoz, hogy "jó lesz majd egy bablevesbe".........(Igaz, azt tudni kell, hogy évek óta ettől a családtól vásárolunk, amióta mi nem vágunk télen disznót, ami alól kivétel volt a mult év, de hát azt sem mi vágtuk, hanem a gyerekeink, csak éppen nálunk volt földolgozva)   A bablevesbe való mellé még egy nagyobb zacskó kb fél kiló  friss tepertőt is kaptunk, jó húsosat.  Csak néztünk egymásra a férjemmel, hogy még ilyen is van ? Általában  ha vásárolni indulunk:  nem levesznek az árakból, hanem inkább megnyomják egy kicsit a mérleget :)


Szalonna szabdalás közben azért le kellett vágni egy ekkora szeletkét,  mellé kellett tenni a grátisz tepertőből, és a jó kis kolbászból, hogy mégis megnézzük mit is vásároltunk. Tökéletes!!!! -  állapítottam meg, de ekkor már erős sejtéseim voltak, hogy elég volt a látvány, s nem kell hozzá enni, sőt egy jó ideig rá sem tudok majd  nézni.
S hogy mi lett a vásárlás, csomagolás, hütőbe rakás eredménye ? Egy jó időre el vagyunk látva finomságokkal, de a többi ezután jött:  ----
íme itt alul látható. Nekem nem feltétlen kell enni, elég a látvány. A locsolóknak meg kiírom a kiskapura hogy itt a HELYI  HOSPITAL :)


Ez már nem az örömhír kategória, de most azt hiszem napokig, hetekig ez lesz a főétkezésem, s majd a szemem bekötöm, orromat bedugom, fülemet kinyítom, amikor a mindennapi ebédet elkészítem, mert azért a látvány csak engem kínozott meg, s azért egy egész család nem éhezhet. Húúúúúúúúú de ramaty hétvégém volt, de még most sem vagyok, s ahogy elnézem egy ideig nem leszek a toppon.

Ma jól jártak a gyógyszerészek, volt egy kis plusz bevételük :) :)

Ettől függetlenül nem vagyok szomorú, csak kutyául érzem magam :) :) s lényeg, a lényeg, van/- lesz mit enni majd egyszer.............

Csak egyet kérek: ne sajnáljatok, mert majd elmulik, s jön mááááááááááááááááásiiiiiiiiiik :) :) :) Gondoljatok inkább erre a sok-sok finomságra :) :) Fő a jó kedve, Két görcs között egy jó nagy röhögés, minden gyógyszernél többet ér :) :) csak ne fájna annyira :) röhögéstől a rekeszizmom, látványtól a nemlétező epém :) Fura egy figura vagyok ugyi ????

14 megjegyzés:

  1. Szegény te, nekem meg csorog a nyálam

    VálaszTörlés
  2. Vikuci,nem irigyellek,már a gomba leves után írtad,hogy kikészült a gyomrod,szegénykém,mielőbbi jobbulást Neked,na de ha rendbe jön a pocakod,itt vár a sok sok finomság,amit bevásároltatok,nem semmi felhozatal:-),na amit meg a húsvéti kánaánról írtál tökéletesen egyet értek.Na akkor gyógyulgassál,és ne egyél azért annyi mérget,mert utána attól fog fájni a pocakod.

    Puszi:-)

    VálaszTörlés
  3. Hát a felhozatal igen szép!
    Sajnálom,hogy ilyen kínok közt kell lenned ilyen fenséges ennivalók között:)))

    Ami a húsvétot illeti- és lehet megvetni- mi nem tartjuk nagy ünnepnek és nincs nagy zabálás csak azért,mert húsvét van.
    A sonkából és tojásból nekem elég egy szelet:)))

    Gyógyuljál minél hamarabb!

    VálaszTörlés
  4. Jobbulást!
    Minket Apósomék látnak el házi füstölt szalonnával, sonkával, Apukám pedig füstölt kolbásszal, amit én frissen szeretek, mikor még majdnem kenhető :)
    Nálunk az egyedüli visszatérő húsvéti finomság a húsvét vasárnap reggel elfogyasztott főtt sonka főtt tojással és sós fonott kalács. Ehhez én ragaszkodom, imádom és szerencsére a család is szereti, legalábbis eddig még nem küldtek el miatta melegebb éghajlatra :) Nagy zabálás nálunk sincs szerencsére.

    VálaszTörlés
  5. Jobbulást Vikikém!
    Jaj a látvány az valami fantasztikus mindenből egy picit tudnák enni!:D

    VálaszTörlés
  6. Vikike drága! Mint friss epétlen, asszem sejtem miről beszélsz. Bár mióta kukába pakolták, azóta már kutyabajom. Ma is betoltam a jó kis sk készítésű kolbászkánkból.

    Húsvét pedig....2 évig tökéletes volt, mert lakókocsis kimenős napokon voltunk, oda meg úgy sem lehet a fagyasztót is vinni, sütő nincs benne, szóval csak csínján voltunk a zabálásoknak. De amúgy sem esünk akkor túlzásokba. Bár anyósék tuti jönnek békejobbot nyújtani.

    VálaszTörlés
  7. Bianka! Így jártam :))) ne csurogjon, vágjál belőle nyugodtan :)))

    VálaszTörlés
  8. Dittusom! Igen, azt hiszem a gombaleves, volt a BOMBALEVES - már akkor nem tetszett neki valami.
    Ne vagyok ám egy gyógyszerzabáló (elég amennyit kénytelen vagyok szedni, az is sok), de ez most kibirhatatlan volt. Teljesen olyan, mint mütét előtt. Húúúúú azt hittem nem sütök több kenyeret.

    VálaszTörlés
  9. dinamika ! Egyetértek Veled, Nálunk is így megy ez. Emlék és tisztelet a hagyománynak, de nem esünk tulzásokba.

    VálaszTörlés
  10. Marcsi ! Köszömöm,, de ismerve a dolgot, ez nem lesz egy rövid lefutásu menet :) Keményen tornázom nap, mint nap, ezzeé is besegítek egy kicsit :))

    VálaszTörlés
  11. Csongi ! Köszönöm. Veled is egyetértek a mértékekben :)

    VálaszTörlés
  12. Marym! Köszönöm. Igen a látvány tett lapátra :) :) de nincs semmi gond, majd elmulik :) aztán nem is emlékszünk rá:)

    VálaszTörlés
  13. 4Gyerek !!! ÓÓÓÓÓ hát sorstársak vagyunk ??? Tudod hogy mütét után nekem sem volt semmi problémám legalább 5 évig. Most szarakszik valamiért. V.színü, hogy elzáródott az epevezeték, mint néha a barátság olajvezeték mostanság :)

    Anyósnak meg nyomjál a békejobbjába egy jó nagy darab kaaaalbááááászt, oszt tuti megbékél :)

    VálaszTörlés