2009. október 18., vasárnap

Új sütőben, új kalács.........huhhhhhh

Persze, igen tudom, minden ujszülöttnek minden új, de én már nem egy ma született "kislány" vagyok, s miért ne  azt csináljak, amilyet még soha sem sütöttem, s ráadásul még a sütőmet sem ismerem ? háááát erre én is kiváncsi lennék. (pedig csak annyi a különbség az előzőhöz képest, hogy ezen hárommal több gomb van :) na de még ilyet ? és ez okozna bonyodalmat? - nekem még igen, ugyanis ez a második sütésem benne.

valahogy ilyen lett :) - igen tudom, meg kellett volna várni, amíg teljesen kihül, s a kés is lehetett volna kicsit élesebb.
Az ötletet már nagyon régen KISKUKTA blogjában nézegetem, de most eljött az ideje.
A hozzávalókon nem változtattam, csupán csak annyit, hogy a liszt adagot 3 evőkanállal (10 dkg) megemeltem, merthogy kuktácska is igy irta, hogy ezt még menetközben beletette:
Hozzávalók a már emelt lisztadaggal:

70 dkg liszt BL 80-as
2 ek. tejpor
10 dkg cukor
2 dl tejszín
2 dl tej
1 tojás
3 dkg élesztő
csipet aszkorbin
1/4 kk só
3 ek kakaó
tojássárga a kenéshez
Elkészités:
A kakaó kivételével az összes hozzávalókat a dagasztó gépbe tettem és 20 percig hagytam, hogy dolgozzon.
Ekkor kivettem a tésztát, kettéosztottam és az egyik felét vissza a gépbe, s hozzáadtam a 3 evőkanál kakaót, amihez nekem 3 evőkanál viz kellett (Kiskukta szerint másfél). Addig dolgozott a gép, amig eltüntek a tésztában a fehér csikok,
Ekkor ezt is kivettem és egy tiszta ruhára tettem a két gombócot, hogy 40 perc alatt duplájára keljenek.

ilyenek voltak, amikor a dagasztó gépből kikerültek.

megkeltek és mindkettőt ketté vágtam, igy lett 2 fehér és 2 barna tésztám, amit kinyujtottam a tepsi szélességéhez mérten.

majd a kinyujtott tésztákat egymásra raktam és feltekertem, mint egy bejglit.
Aztán rájöttem, hogy nem fog beférni a formámba. Visszagöngyölitettem a már feltekert tésztát és a meglévő két gombócot is kinyujtottam, majd tovább rétegeztem őket. Amikor mind a négy egymás tetején volt, Na ekkor tekertem föl, mint egy bejglit :)

sajnos a kiváncsiság hajtott és még forrón sikerült kettévágnom. Ez látszik is, hogy kicsit durta a kés a meleg tésztát. Na de majd legközelebb, ha már nem leszek ilyen kiváncsi, hogy mit csináltam.
Feltekerés után kivajaztam egy sütőformát (32x10 cm-es) és beletettem a felgöngyölt tésztát és további 40 percig a formában kelesztettem.
A sütőt 200 fokra felmelegitettem és 175-180 fokon sütöttem 35 percig.
Tapasztalatom:
a lisztből (eredeti recept szerint 60 dkg, én 70-et adtam hozzá) visszavennék 5 dkg-ot, s igy 65 dkg-ból készülne az egész.
A másikat pedig a sütésnél tapasztaltam, hogy süthettem volna 40 percig és végig légkeverésessel (160 fokon)
Na de majd ezt is legközelebb. Igy is nagyon finom ize van. El fog fogyni :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése