2013. március 27., szerda

Smarni vagyis császármorzsa



Az előző posztban szereplő csicsókakrémleves mellé  egy egyszerű és nagyon gyorsan elkészülő második fogást találtam ki, a smarnit, vagyis magyarul: császármorzsát. Na ezt sem csináltam még soha sem, de már éppen itt volt az ideje.
 
2 db tojást,   2 dl tejjel  (édesítőszerrel ízesítve) összekeverjük, s annyi lisztet adunk hozzá, hogy jó sürű palacsinta tésztát kapjunk. (Dupla olyan sürű, mint a normál palacsinta tészta)

Egy közepes serpenyőben kevés olajat melegítünk, s amikor már jól felemelegedett beleöntjük a sürű masszát. Pár pillanatig hagyjuk, hogy az alja kössön meg, aztán egy fakanállal szét daraboljuk, majd átforgatjuk a tésztát mindaddig, amíg minden oldala szép piroskás lesz.
 
Tálaláskor porcukorral szórjuk és baracklekvárral ízesítjük.

 
A csicsókakrémlevest és a smarnit mindösszesen 20 perc alatt lehet elkészíteni, tehát ez is a 30 perces ebédkészítési kategória, méghozzá két fogásban.
Mindkét fogás nagyon laktató volt, azt hiszem egyedül is megállta volna a helyét, vagy legközelebb csak fele adagból készül mindkét étel.

9 megjegyzés:

  1. Én a smarnit úgy ismerem, hogy darával készül, de ahány ház, annyi szokás! :) Mindenesetre én nagyon szeretem a darás verziót, szerintem azt is próbáld ki! Sütés előtt picit pihentetni kell, hogy megdagadjon a dara.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Titanilla! Köszönöm az új receptet, egyszer rá kerül asor :)

      Törlés
  2. Jujj ez nagyon finom tud lenni főleg egy kis jamajicai rummal megflambírozva!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jujjj ez tényleg finom volt, de én a kubai fehér rumot jobban kedvelném ! Szerinted Csavi ?

      Törlés
  3. Titanilla, az a gríz-smarni! :-) Sokan összekeverik a kaisersmarnival, azaz császármorzsával.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zita :) Köszönöm! én sem hallottam még grizzel, de egyszer lehet, hogy kipróbálom. :)

      Törlés
    2. Igen, Zita, igazad van, mi dara-smarninak hívjuk :)

      Törlés
    3. No lányok ezt jól megvitattuk. Legközelebb grízsmarnit fogok készíteni, s beszámolok az hogyan ízlett :)

      Törlés
  4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés