2013. március 26., kedd

Csicsóka krémleves

 
Csicsókát -bevallom- utoljára gyerekkoromban láttam. Volt a kertünk végében egy jó csomó, de a nagypapám mindíg azt mondta, hogy a csicsóka az a szegények krumplija, ezért aztán nem is szedtek föl belőle soha.
 Most már nem az a lényeg, hogy kinek a krumplja, az a fontos, hogy végre megkóstolhattuk, s elmondhatjuk, hogy nagyon sajnáljuk amiért eddig is vártunk az elkészítésével.  Azt hiszem, hogy gyorsan be kell hozni a lemaradásomat a csicsókával. Piacon járva rá is találtuk egy láda csicsókára. Nem mertem venni, csak 3 db-ot, mert nem tudtam fog-e ízleni. Ízlett.
Először a neten próbáltam rákeresni a csicsóka krémlevesre, s nagy örömömre egyik nagyon kedves ismerősöm Zamat és Illat  blogján meg is találtam.
 
 
 
Nem sokat változtattam a hozzávalókon, azért leírom ahogyan én készítettem:
 
Hozzávalók:
 
3 db kisebb csicsóka (kb 35 dkg volt)
1 kisebb fej édes hagyma
3 gerezd fokhagyma
bors
1 evőkanál (só és tartósítószer mentes) ételízesítő
1 dl tej
1 dl habtejszín
 
Az elkészült leves tetejére  2 szelet szezámmagos zsemleszelet megpirítva, kockára vágva.
 
A csicsókát  meghámozzuk, felkockázzuk, s egy kisebb lábasba feltesszük főni, hozzáadjuk az édes hagymát apró kockára vágra és a fokhagyma gerezdeket, és az ételízesítő.  Annyi víz kell rá, hogy éppen csak  ellepje.
 
Rövid idő alatt megpuhul a csicsóka. Botmixerrel pépesítjük, hozzáadjuk a tejet és a tejszínt, s csak éppen átforraljuk.
Én nem hígítottam, s így sűríteni sem kellett. 
 
A zsemleszeleteket egy kevés olajjal bespriccelt serpenyőben mindkét oldalukon megpirítjuk, kockára vágjuk és a leves tetejére szórjuk.
 
Nagyon laktató, nagyon finom. Biztos vagyok benne, hogy nem utoljára ettünk ilyen finom krémlevest.
 

 
Óriási előnye, hogy kb 15 perc alatt elkészül. Én két tálkába adagoltam, de ez a mennyiség 3-4 fő részére is elegendő, mert bizony ezek a tálkák jó fél literesek.
 
A leves után smarnit fogyasztottunk, de erről egy másik bejegyzésben írok.

6 megjegyzés:

  1. Én sem tudom mi az a csicsóka, de nagyon finom lehet! Neten utána is nézek, mi az :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Titanilla, Te még olyan fiatal vagy, nem is emlékezhetsz rá :) de nézz utána, piacon vagy vásárcsarnokban biztos lehet kapni. Nekünk nagyon ízlett.

      Törlés
  2. Mi is főztünk csicsóka levest, nagyon ízlett, ideje lenne megírnom a receptjét és blogolni :D Megkóstolnám a Tiedet, olyan guszta!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vicuska, ez tényleg így is volt, Én magam is nagyon csodálkoztam, hogy ennyire mikor ízlett ilyen jól egy krémleves. Ismétlésre vár nálam is.

      Törlés
  3. Tegnap kirándultunk Zircre és ott a termelői piacon sok minden egyéb finomság mellett csicsókát is kaptam. Rögtön ez a leves jutott eszembe. Köszönöm a receptet, Viki! Nagyon fincsi lett.
    Én is fogok máskor is venni, ha kapok.
    Üdv: Jucus

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Jucus ! Köszönöm, hogy megírtad csicsóka élményeid :) Én csak a Szarvasi Piacra kirándultam pénteken, de már egy darabot sem láttunk. Remélem azért még lesz egy kis ideig, ha nem, hát akkor majd ősszel, de akkor bespájzolok.

      Törlés