2011. január 12., szerda

Tarhonyás hús


Nem szokásom újévi fogadalmakat tenni, de most kivételt tettem. Elhatároztam, hogy mindaddig csak olyan ebédeket főzök, amelyeknek alapanyagához valókat a saját fagyasztó szekrényemben megtalálok. Ki akarom üríteni és punk tum.... :)))) Az is lehet, hogy hagymát-hagymával és ujra csak hagymát hagymával eszünk,  (vagy elképzelhető, hogy hagyma nincs is a fagyóba? - nem baj) de akkor sem fogok addig vásárolni, amíg a készlet tart. Maximum apró kiegészítőket, hozzávalókat.  (húúúúúúú most fogok meggazdagondi DDDD)

Igy került sor erre a kis tarhonyás húsra is. No ehhez sem kellett sokminden, s ha így haladok, akkor még jövőre is a tavalyi tartalékot fogjuk fogyasztani :))))

Két főre készült az ebéd, aminek hozzávalói és elkészítése:

30 dkg felkockázott lapocka hevert az egyik duplánzáró zacsiba,
1 fej vöröshagyma apró kockára vágra, kevés zsíradékon megfonnyasztva, félrehúzva és
1 teáskanál piros füszerpaprika hozzáadva,
megsózva, 1 dl vizzel felengedve.
fél paradicsom, fél zöldpaprika beleszelve, tüzre visszarakva.
Beletettem az apró kockákra vágott husokat és amikor félig már megpuhult a hus, akkor felöntöttem még egy pohár vizzel (kb 2 dl) és
egy pohár (kb 2 dl) tarhonyát adtam hozzá.

Lassu tüznél főztem készre, majd a fedőt rajta hagytam és letakartam. Igy a tarhonya is megpuhult és az ízek is jócskán összeértek.

Savanyú uborkával tálaltam.


10 megjegyzés:

  1. Addig jó amíg ilyen alapanyagokat találsz,hogy ilyen finomat össze tudsz rittyenteni,de befalnám ezt a tányérral,ubival hmm:-))

    VálaszTörlés
  2. Ditta! Most megfenyítettem magam és fegyelmit is adok magamnak, ha megszegem a fogadalmam :))))) Ujra ittvannak a disznóvágási időszakok, már kikeltek a kiscsibék, amiket pár hónap mulva vágni kell és a hütő meg még tele van :)))) Ugyhogy, ha megszegem, óriási fegyelmi lesz :))

    VálaszTörlés
  3. Jaj, te Viki! Ki tud ellenállni egy ilyen tányér tarhonyás húsinak, mert én nem! Most rögtön bezabálnám!

    VálaszTörlés
  4. Juci ! dobom az egyszerü ötleteket. De hát mit tehetek, ha nekem is ilyen "parasztgyomrom" van :)))))) én pl imádom a tarhonyás húst.

    VálaszTörlés
  5. Így, ahogy van, be bírnám kajálni az egész tányérnyit :-) Imádom! És ezer éve nem főztem!

    VálaszTörlés
  6. Úttörőgombócnak hívtuk gyerekkorunkban, meg is maradt a neve a családban, nagyon szeretem.
    Én is csatlakozom a főzzünk otthoni alapanyagokból mozgalomhoz:-))

    VálaszTörlés
  7. Úgy látszik többen ezt a fogadalmat tettük, mert én is úgy határoztam, hogy a mélyhűtőben didergő dolgokat fogom felhasználni, na meg ami a kamrában van. Minimális hozzávalókat vásárolok csak.
    Így kell meggazdagodni!

    VálaszTörlés
  8. Gesztenyécske! ez érdekes, mert nálunk is még most is uttörőgombóc, de akkor is nagyon imádjuk :))

    VálaszTörlés
  9. Vali ! Lehet, hogy valamit érzünk ??? Bizony isten elszörnyedtem, amikor a fagyasztóba benéztem, és majdnem fegyelmit adtam magamnak, vagy legalábbis megigértem, ha arra hajlanék, hogy nagybevásárlás.

    Akkor hajrá, gyarapodjunk, szaporodjunk, gazdagodjunk :))))

    VálaszTörlés
  10. Chev Viki ! Látod, látod !!! pedig milyen fincsi :))))

    VálaszTörlés