2011. január 17., hétfő

Temesvári pulykaragu


Nagyon szeretjük a ragukat, készüljön az bármilyen húsból és bármilyen zöldség hozzáadásával, de most még mindíg a saját fagyasztó szekrény űrítésének egyében kerülnek fazékba a nyersanyagok, így aztán nem mindíg adok hozzá olyan mennyiséget pl zöldsébekből -itt pl a zöldbabból- amit egy eredeti recept tartalmaz. Nálunk most nem ez a lényeg, hanem az, hogy végre a fagyasztószekrény kiürüljön :))) s addig míg van benne valami, vásárolni se menjek. S a legfontosabb, hogy ezt be is tudjam tartani :)))

Hozzávalók és elkészítés


30 dkg pulykacomb apró kockára vágva
1 kisebb vöröshagyma
2 evőkanál tejföl
10 dkg zöldbab
fél zöldpaprika, (természetesen ez is az ősszel eltettből való)
1 aprócska paradicsom (ez is fagyasztós termék)
őrőlt pirospaprika
2 gerezd fokhagyma,
só,
bors
kevés olaj
1 evőkanál liszt
Kevés olajon megpuhítottam, ill. üvegesre pirítottam az apró kockára vágott vöröshagymát, majd hozzáadtam a sót, borsot, piros paprikát és a két fokhagyma gerezdet. Kb 2 dl vízzel felengedtem, és jó félig megfőztem a hust, mint egy pörköltet.

 Amikor félig megpuhult a hús hozzáadtam  a zöldbabot. Annyi víznek kell lennie rajta, hogy ellepje. Amikor a lábasban már minden megpuhult, a tejfölbe belekevertem az 1 kanál lisztet, s ezzel habartam be.

Igazából nokedli illik hozzá, illetve mi azzal szeretjük jobban, de most párolt rizzsel tálaltam.




Sajnos a zöldbab nem nagyon látszik, mert túlságosan hamar és eléggé szétfőtt, de az íze benne volt, s ez a lényeg :))




5 megjegyzés:

  1. Gusztusos lett!:) Jó nagy hűtöd lehet Viki!

    VálaszTörlés
  2. A héten megcsinálom! köszönöm a tippet:) Én is a fagyasztó kiürítésén munkálkodom, és találtam 1/2 zacskó zöldbabot. Főzeléknek nem elég, és nem vagyunk levesesek:)Így viszont pont elég lesz:)

    VálaszTörlés
  3. Remek, nagyon finom lehet. Szaftos kaja rajongó vagyok

    VálaszTörlés
  4. Viki tényleg mekkora hűtőből pakolsz,egy egész hűtő kamrád van?:-)
    Ismét nagyon finomat készítettél az arany tartalékból:-)

    VálaszTörlés
  5. Mary !
    Patrícia !
    Bianka!
    Ditta !

    Egyszerre válaszolok Nektek, mert legalább annyira aggódtok a hütő tartalmáért, mintén :)

    Az az igazság, hogy óriási fagyasztó ládánk és egy szekrényünk van, s éppen ezért építettükannak idején úgy a garázst, hogy az egyik részében ott vannak elhelyezve.

    Ennek a nagy "hütőkamrának" volt ám egy időben egy nagyon rossz oldala. Én totál 6 évig ágyban feküdtem, mozogni csak a konyha körül egy székre ülve tudtam. Ugy irányítottuk a vásárlásainkat, hogy minden ami létezik és egy konyhára kell, azok mind-mind a fagyasztóban legyenek, mert a férjem nem ért rá mindíg vásárolgatni járni. S ez a szokásunk valahogy megmaradt, na meg a fagyasztóik is jól müködnek.

    De most beborúlt az agyam, amikor ténylegesen megláttam a mennyiséget.

    Ezért ez a nagy kiürítási láz.

    A másol dolog pedig az, hogy én rengeteg dolgot elteszek félkész állapotban a fagyasztóba, mert igy rengetek időt spórolok meg a konyhában :))))

    Remélem még vagy 2-3 hónapig nem fogok menni vásárolni :))))

    VálaszTörlés