2011. január 29., szombat

Lencseleves (főzelék) füstölt csülökkel


A népszokás úgy tartja, hogy az év első napján együnk lencsét, mert ha így teszünk, akkor sok pénzünk lesz, s meggazdagszunk :)))
Ami azt illeti lehet, hogy én elkéstem egy kicsit ? No nem baj, mert ez már a második felvonás, ugyanis január elsején lencseleves volt, most pedig lencsefőzelék, s mindkettőbe füstölt csülök került.

Hozzávalók és elkészítés:

0,5 kg lencse
füstölt csülök húsos része (én egy darab csülköt osztottam el ketté, s így került a főzelékbe és a levesbe is.
2 szál sárgarépa
1 szál petrezselyemgyökér (fehérrépa)
2-3 babérlevél
1 óriási nagy fej vöröshagyma egészben
(aki szereti, tehet bele 2-3 gerezd fokhagymát)  én most kihagytam.
só (de csak utólag sózom, mert a csülök is sós)
1 teáskanál piros fűszerpaprika (én ezt most 4 jó nagy karika háziszalámivel pótoltam, ami szintén a főzelékbe és a levesbe ment)
kevés zsír, vagy olaj,
1 púpos evőkanál liszt a rántáshoz.

A lencsét jól megmostam, s a kiáztatott füstöltcsülökkel együtt tettem fel főni. (A csülöknek is elegendő 1-2 óra áztatás, vagy két jó átmosás, ha nem nagyon füstölt)
Amikor már a hús is kezd puhulni és a lencse is elkezdt dagadni, hozzáadom a zöldségeket, és a vöröshagymát. Ettől kezdve 30-40 perc mulva készre fő.
Kevés zsíron, vagy olajon 2 evőkanál liszttel világos rántást készítek. Amikor ekészült a rántás, félrehúzom, beleteszem a teáskanálnyi piros füszerpaprikát, majd kevés hidegvizzel simára keverem.
Ha nem vagyok biztos  a dolgomban, akkor a rántást szürőn keresztül engedem bele a lencsébe, nehogy összecsomósodjon a rántás.

(én most a rántást és a piros füszerpaprikát elhagytam. Pirospaprika helyett jó pár szelet házi szalámit főztem bele a lencsébe.)
A süritést úgy oldottam meg,  hogy a fele adag lencsét kivettem és a lábasban maradót botmixerrel besűritettem, majd a kiszedett lencsét visszaraktam a lábasba. Összefőztem és már lehetett is tálalni. Természetesen a babérleveleket, a sárga és fehér répákat  étkezés előtt eltávolítottam.

A leves és a főzelék között csak annyi a különbség, hogy a főzeléket jobban besűrítem, míg a levest hígabb lére engedem.



.....hogy még finomabb legyen: az én férjem az elkészült -akár leves, akár főzelék- lencséhez tejfölt ad és ezzel fogyasztaja. Ez az Ő ízlése :))))

12 megjegyzés:

  1. Nálunk ma ugyanez volt!:-)
    Akkor ma nem posztolom.:-)

    VálaszTörlés
  2. Marym ! Nekem is csak guszta volt, mert nem mertem enni belőle. Ma olyan kis epés napom volt :)

    VálaszTörlés
  3. Nelli ! hallgatóztunk ? :)))

    VálaszTörlés
  4. A csülök adott volt, a lencse és a sárgaborsó között kellett dönteni.:-)Győzött a lencse!:-)

    VálaszTörlés
  5. Viki én szívesen venném a részedet, lebetegedtem, ettől biztosan erőre kapnék!:-)
    Amgy is kijárna nekem egy adag, mert amikor füstölthúsom volt, nem volt lencsém és fordítva...:-)

    VálaszTörlés
  6. Jajj,nagyon szeretem.
    Azt hiszem holnap főzök is.

    VálaszTörlés
  7. Nelli ! jól döntöttél. Én is előnyben részesítem a sárgaborsónál :))

    VálaszTörlés
  8. Latsia ! Sajnálom, mi történt ? De ha egy jó nagy tál láncsefőzelék egy óriási nagy füstöltcsülökkel segít, akkor fénypostával váris küldöm, de majd sokat gondolok Rád és a lencsére, hátha az is használ.
    Gyógyulj meg mihamarabb.

    VálaszTörlés
  9. Belly! Nálunk alig hogy elfogyott, máris kéretik az újrafőzés :) Hát azért én várok még egy kicsit vele. :))

    VálaszTörlés
  10. Fincsi, nálunk is elfogyna :)

    VálaszTörlés
  11. Bianka, nem fogod elhinni, hogy ma is főztem 3 tányérnyit a fiúknak. Ezt kívánták :)))

    VálaszTörlés